Évforduló van… a harmadik

Találkozó lesz. De nem tudom mi lesz.
Izgat is meg épp ma döbbentem rá, hogy annyira nem is akarom. Talán elhúzom magam előtt a mézesmadzagot és annyi… fogom élvezni az biztos. De semmi több. Csalódott lesz. És valószínüleg ez lesz az utolsó együttlét. De ez nem baj. Valamikor le kell zárni, VÉGLEG!

Nem fogtam meg a mellét

pedig mikor benéztem a dekoltázsába és megállapítottam, hogy szépek
azt modta:
- fogd meg!
- nem lesz ebből baj? – kérdtem
aztán nem fogtam meg mégsem, pedig arra gondoltam, később meg fogom bánni, hogy ha nem tetszem meg… de nem volt szívem kihasználni, mert tudtam s tudom, hogy mi már soha nem jövünk össze és csak azért húzom az időt, magyarázva a lehetetlent, hogy talán ahogy távolodunk egymástól, könyebb lesz neki… csak miatta… ezért nem fogtam meg a mellét, pedig kedvem lett volna a blúza alá nyúlni és megfogni ahogy szoktam… sokat beszélgettünk, két órán keresztül, ő most is győzködött, hogy nekünk egymásé kell lennünk, én arról győzködtem, hogy nem megy, mert már minden más és megváltoztak az érzéseim iránta, nem úgy van ahogy régen…
sokat sírt.. nem bántam, sírjon ahogy jólesik neki, talán az is könnyít a lelkén… megöleltem.. és lopott egy puszit, vagy csók volt talán.. puszi a szájra…
de nem hitegettem, egyszer sem mondtam olyasmit, hogy majd meglátjuk stb, kérdeze is hogy most akkor mi van? amikor már búcsúzkodtam, mit beszéljünk meg?
- semmit – feleltem
nem kell megbeszélni semmit, épp ebből van elegem, hogy megbeszéltek szerint… nem, nem és nem!
úgy hagytam ott a bizonytalanságban, hogy reménykedhet, az jó ha az ember reménykedhet…

Kezdődik kettő

Símán ment a dolog, Monica jött, lányom zavarban kissé, aztán ismerkedés, (lányom azonnal odaadta Monikának a gyöngyfüzésefoglakozáson aznap készített karkötőjét) -még hogy irigy, meg féltékeny.. olyan nagylelkű, hogy faladjaamásikat- -…aztán beszélgetés ami pikk-pakkra átcsapott a lányom magánszámába… nem is tudtam, hogy ilyen jó az előadókészsége! azt játszotta, hogy ő egy tévé és mi kapcsolgatjuk, váltogatunk egyik csatornáról a másikra… ő pedig előadta, azt ami épp az adott csatornán látható, igen élethűen. volt ott minden, paprika tévé, tenisz meccs, időjós, minimax… stb… Jól szórakoztunk Monica-val és ez különösen tetszett a nagylányomnak…

Kezdődik…

talán ma találkoznak… nem vagyok e miatt különösebben ideges. csak szeretném nagyon, hogy sikerüljön… lányom már tud róla, hallott róla, nem fogja váratlanul érinteni, megalapoztam már vele ezt a találkozást… de nem tudhatom ennek ellenére hogy reagál… (megszenvedtünk már egy kísérletet)
Amikor először beszéltem Móniról neki az első kérdése az volt, hogy “Ugye nem olyan mint az eN?”
Mit tudom én milyen? kérdeztem magamban, de neki csak annyit mondtam, szerintem nem…
ma találkoznak és meglátjuk… Moninak azt mondtam, nem muszáj, de örülnék neki mert később előnyös lehet a kapcsolatunk szempontjából -vagy hátrányos- fasz tudja már mi lenne a jó… bassza meg. Tényleg nem is tudom mi lenne a jó.. kettős életet élni? hatalmasan nagy baromság.
Pozitívan gondolkodom. Nem erőltetek semmit. Majd meglátjuk, no meg Moni egészen más mint az eN. eddig . így tapasztaltam. eddig..
Kíváncsian várom a folytatást… mi lesz itt?

Váratlanul bukkant fel…

Váratlanul bukkant fel.egy kamion mögött autózott.közvetlen közel jött mögötte s én pedig szemben velük száznegyvennel, majdnem lakott területen.. csak a periférikus látásommal vettem észre az autót és a rendszámtábláját azonnal felismertem.. ő volt. eN. akivel lassan egy éve már, hogy nem voltunk egymáshoz ilyen közel (gyakorlatilag egy méter sem) s milyen érdekes még mindig rááll a szemem, lelkem és felismerem akár kétkiló tempónál is… őt magát nem láttam, mert tükröződött a szélvédő.csak egy sötét folt volt az utastérben…-nem dobogott gyorsabban a szívem, nem kapkodtam a levegőt és még némi veríték sem ült ki a homlokomra.nem is ráncoltam össze.meg nem is bizseregtem-csak tudomásul vettem, ő volt, elment-nem gyűlölöm sőt kerestem az érzést, szeretem e még? de nem találtam semmit.semmit az ég világon, bár biztosan jelent még valamit, hisz egy egész postot szenteltem a vele való találkozásnak…

Utóirat: napközben soxor eszembe jutott a találkozás, elemezgettem magamban, vajon hogy lehetett s rájöttem, talán ő azért húzódott be a kamion mögé oly szorosan, mert nem akarta, hogy észre vegyem, hisz ő meg akarta előzni a teherautót s a kedvező alkalomra várt, kikémlelt s már messziről látta-láthatta, hogy én jövök szemben vele… megbújt talán kicsit…

Nevesincs, legyen Pé

Megigézett a mosolya. S a pír az arcán, mikor belülről jövő őszinteséggel mondta el, hogy nincs családja, nincs senkije és ezért nem zavarja a vasárnapi munka, tulajdonképpen szívesen csinálja.
Gyönyörű volt abban a pillanatban, mosolygott s mélyen a szemembe nézett az ovális alakú lencsék mögül.
Már nem először figyeltem fel arra, hogy mennyire jól áll neki az a szemüveg. És hogy milyen szép a vékony szája, ahogy kedvesen mosolyra húzza. S talán már váltottunk néhány szót, és akkor is mosolygott, emlékszem. Vajon, most miért nyilatkozott így meg? Ilyen őszintén olyan kérdésben, amelyre a dünnyögés is elég válasz lett volna részéről. De nem, ő még azt is elmondta, hogy szabad vegyérték. És hogy soha nem unatkozik, mindig feltalálja magát. Tetszett. Tényleg nagyon tetszett.

Véletlen találkozás

Délután vidéki munkám volt, N.-hez közeli helyen. S arra gondoltam, ha már a környéken járok, felhívom, mi van vele. Amolyan baráti érdeklődés lenne tőlem… Nem volt más szándékom. Csak valóban, érezze, hogy attól még, hogy elhagytam, érdeklődöm iránta, mert nem igaz az, hogy nem szeretem…
Erre azt mondja ott van épp ahova én dolgozni megyek!
Zavarban volt és mint régi jó barátok, akik rég nem látták egymást puszival köszöntünk. Jól nézett ki, lebarnulva a szokásos mosolyával és lobogós, hosszú hajával. Nem igazán beszéltünk, ő egy régi kollégájával beszélgetett, én pedig tettem a dolgom s mikor indulnom kellett elbúcsúztam tőle. Örülök, hogy láttalak -mondtam. Magamhoz vontam és homlokon csókoltam. Hagyta. Én még maradok egy darabig -mondta.
Kétszer néztem vissza, hátha összeakad még egyszer a tekintetünk, de ő nem nézett többet rám.