Pause kettő

.

.

.

Már nagyon hiányzik az írás.
S oly sokat kell – kellene – már írnom.
Csodaszámba megy az életem, magam sem hiszem néha.
Gyanus.
S milyen hülyeség, gyanakszom, fel-fel bukkan a kisördög, mikor végre nyugodtan élvezhetném boldogságom.
Ez van. Kibaszottfasza az életem, kerek és boldogságos.

.

.

.

Monica

Az ágyamban alszik… és szuszog, néha meg mocorog… Hatalamasan jó érzés, hogy van.vele kerek a világ. türelmes, talpraesett és tüneményes. és hatalmasan szeret. tényleg nagyon jó a lelkemnek, már éppen berendezkedtem az alone életre, mindörökké… az idők végezetéig, és egyszer csak elémtoppant és szeretem… szép cici, annál is gyönyörűbb punci, világbajnok popsi…s olyan finom a bőre, mint anno a lányomnak volt, bébikorában.ez hogy lehet.nem tudom.mindenesetre ezen hosszasan csodázom folyton s most sem először… mindjárt befejezem a munkám és oda.bele bújok gátlástalanul…

Igen, szemét vagyok…

Igen, szemét vagyok, legalább is én azt gondolnám magamról kívülállóként s milyen jól érzem magam. milyen jó, ha a dolgok úgy alakulnak ahogy én akarom, nekem tetszik. és nem agonizálok, görcsölök, mint tettem mikor eL volt az érzelmeim tárgya. most más a tárgy és agonizálás nélkül, mert nincs érzelem sem, csak tárgy van s ez jó. -bassza meg! milyen köcsög vagyok és milyen jó köcsögnek lenni. bár nem bántom, nem akarom bántani és nem is ígértem semmit, nem hitegettem sem. tudta, nekem csak ennyi kell s bele ment a játékba. most meg hogy többet szeretne, akar… én viszont nem akarom. mi lesz ebből?. nem tudom, de annyira nem is tud érdekelni…-lefoglalnak a bunkó emberek görcsei. munkahelyem bunkói mindent visznek mostanában.lelkem az övék, nem tudok tőlük szabadulni, mert nem is lehet. rámtelepednek és azt akarják forduljak ki. felettem a bunkó és én nem tudok jobban fordulni, mert ő van letapadva ezer évvel. atyagatya mekkora faszkalapok vannak vezető pozícióban. és pofázik olyan dolgokba amihez halvány fingja nincs. nos én elkészültem immár. nem tudom mit gondoljak és mit tegyek, mi legyen a stratégia. kivárok még. aztán majd meglátjuk… a bunkótól ments meg Uram minket!

Eve kontra eM

“Kedves Mici, ma nem volt jó napom… semmi sem jött össze úgy ahogy szerettem volna… ilyenkor természetesen megpróbálok pozitívan gondolkodni és bízni abban, hogy jobb lesz és a dolgok történése jobb sorban rendeződik… de ma nem, sehogy sem akart az irány megváltozni s ahogy haladt előre a nap, úgy csüggedtem egyre csak csüggedtem. Bizonyára voltál már így Te is, amikor a dolgok egyszerűen és megmagyarázhatatlanul mintegy ellened szövetkezve úgy történnek, hogy neked nagyon nem jó. Így volt ez ma velem is, és csak egyet remélhettem, hogy este, vagy éjjel válthatok veled néhány szót s akkor helyre billen a világom egyensúlya, aminek akaratlanul is a része lettél. Lassan és észrevétlenül belopózott csodálatos lelked a szívembe… s e messzeségből is érzem lelked sugárzását, angyalként szárnyalsz köröttem s hogy mindez pár nappal karácsony előtt történik? Hm.. fel nem foghatom.. egyszerűen és egyértelműen része lettél lelkemnek, veled kerek a világ s nélküled szegényebb, szürke és élettelen immár… ez van, semmi célom nincs e levéllel, csak kiírom magamból ami bennem van és eztán könnyebb lesz s tiszta szívvel reménykedem hogy ezután neked sem lesz nehezebb… (Óriás)”

Érzelmi kettőségben élem az életem. Miközben e levéllel adtam tudtára mit is érzek Eve iránt, a személyes találkozásunk előtt, aközben elutasító esemest kültdem eM-nek, aki ma is még próbálkozott, hogy velem tudja elképzelni azt amit szeretne, és egészen biztos, hogy mindketten ugyan azt akarjuk. Megírtam neki, hogy nem tudom miből gondolja, hogy mindketten ugyan azt akarjuk, mikor nekem fogalmam sincs, mit akarok… Eve más! Őt még csak képen láttam, lelkét annál jobban ismerem már és teljesen bele vagyok zúgva. Fantasztikus lelkével, hangjával és okos humorával, emberségével levett a lábamról, szerintem akarva, és akaratlan tette. Ilyen. Ő ilyen, számomra tele szikrával. Még nem is érintettem, nem is találkoztam vele de már most oda vagyok a vágytól, hogy vele lehessek… mert benne megvan a szikra amire vágyom, hogy fellobbantson. A többi meg nem érdekel. Eve van és ez nekem elég.

De miért is ilyen velem az élet? Miért van az, hogy egyidőben van nekem ez a két lány, az egyik engem akar és a kisujjam sem kellene mozdítanom s megkaphatnám, de nem kell, semmit sem érzek vele kapcsolatban és teljesen halott ügy, a másik pedig még ki sem bontakozott, talán nem is fog tovább fejlődni, de én epekedve várom minden pillanatban azt aprócska lehetőséget, hogy beszéljek vele, írjak neki, vagy csak úgy érezzem valamilyen formában a létezését. Szerintem ez a felállás kegyetlenség az élettől… persze tudom, a dolgok nem azért vannak, hogy rendkívüli egyszerűségükkel segítsék az ember életét, nem… lényegük, hogy kihívásokat fogalmazzanak meg az embernek, amelyekre folyton válaszonlni kell és mintegy permanens készenlétben tartja az elmét és szívet. Ez van.

Nagy szerelmek ha eljönnek…

Miközben szövögetem aktuális nőügyeim, hezitálok és néha nyűgösködöm vagy épp reménykedem no meg rettegek, valami történt. Nem tudom én voltam e az oka, okozója, s ha igen akkor mit tettem, hogy így legyen, de ami történt az szerintem nem véletlen.
Két napon belül két régi, nagy szerelmem tűnt elő a múlt halvány ködéből:
Márti, akit nem láttam 25 éve. Székesfehérváron él, anno barátok voltunk, többször voltam nála és nagyon szerettem. Édesen mosolygós, kedves és vidám lány volt, törékeny álomlány… az iwiw-en jelöltük meg egymást, két nagy fia van, sokat kirándulnak és a mosolya ugyan az maradt… most levelezünk.
S ma kaptam levelet Anditól, akivel a kilencvenes évek elején jártam. Két éves kapcsolatunk eleve halálra volt ítélve a szüleinek konzervativizmusa miatt, mert a hosszú hajammal nem voltam kívánatos személy a szemükben. Andi ennek ellenére szeretett, én voltam neki az első. Mindenben.
Vele hoztuk össze a nagy szexuális csúcsom, csúcsot, kilencszer élveztünk mindketten egyik együttlétünk során. Akkor már Kaposvárott tanult, s titokban jött haza egy este, hogy szülei ne tudják meg, s nálunk aludt, reggel pedig a korai busszal utazott vissza. Csodálatos volt vele az élet. Aztán Budapestre került egyetemre és neves textiltervező lett belőle. Mai levelében kérdezi: emlékszem e rá, van e kedvem találkozni vele… hát persze. Hogy a fenébe ne! Semmit sem kívánok jobban mint, hogy újra belenézhessek a gyönyörűségesen szép égszínkék szemébe…
S hogy mi történt, nem tudom. Miért e két nagy szerelmem felbukkanása? Miért nem előre mennek e dolgaim, miért a múlt játszadozik velem, miért nem a jövőbeni kapcsolataim épülnek szépen? Régi, soha el nem feledett arcok tűnnek fel inkább és érdeklődnek felőlem. Vajon miért?
Most ebben a pillanatban nagyon boldog vagyok, hogy az életem olyan volt amilyen, megbánni nem bánok semmit, sőt büszke vagyok rá, hogy ezek az emberek még a mai napig szeretettel gondolnak rám!
Juj de kibaszottfasza az élet!!!

20 kilométer és No Cool

Gondoltam egy órát tekerek kikapcsolódás gyanánt. Az útvolnalat is elterveztem, aztán menet közben derült ki, hogy nem annyi az útvonal hossza, mint a tervem. Több mint húsz kilométer lett és valamivel kevesebb mint másfél óráig tartott a bringázás. Ma sem fáradtam el, pedig lendületesen hajtottam végig a távot… szép falvakon és tájakon vezetett az út.
Mikor visszaérkeztem a városba, már rettenetesen éhes voltam, nem is bírtam volna ki hazáig, így aztán beugrottam a mekibe és megvacsoráztam… majd elüldögéltem kicsit a főtéren és hazatekertem.

Itthon két esemes várt, és egy nem fogadott hívás. Mindegyik L.-től származott…
Hogy biztosan haragszom, most már tényleg haragszom és a többi, és a többi… pedig nem haragszom, de tényleg, csak kissé szomorú vagyok, hogy nem bírom pozitív irányban eldönteni a helyzetünket… de hogy is tudnám, mikor nem én vagyok döntési helyzetben. Ő pedig hezitál és szenved ettől. Nagyon szeretne…

Sweet Harmony

Szorosan összefonódott testünk pörgött-forgott, mint két színes szalag a szélben… és a láthatatlan erő magasba emelt bennünket, univerzumi magasságokba, hol már csak a végtelen csend az úr… csak repültünk, szálltunk a végtelenben… valami elképzelhetetlen puha energia szárnyain száguldottunk tovább, mint varázsszőnyeg, olyan csendben és lágyan ringatózva… harmónia, édes harmónia… sweet harmony…
jövőnk beteljesedett, nem létező harmónia lengte be minden napjainkat…
sweet harmony…

L. a Story three

Tudom nem lehet az enyém. Azaz enyém már minden téren és lesz is, de nem végleg. Végleg már másé, ez eldöntetett, engem szeret és kaland vagyok. Élvezi a velem töltött perceket, szereti ahogy szeretem. S én boldogan vállalom a kalandor szerepét, kihozom belőle amit csak lehet, élvezkedem minden kötelezettség nélkül, aztán ebből a titkos szerelemből feltöltődve majdan gyakorlom az elengedés művészetét, amely már egyébként is oly jól megy nekem…

Halmazállapotjelentés kettő

A régi önmagammal most depiben ülnék s azon keseregnék, hogy élek.
De azok az idők elmúltak, most már a pozitív oldaláról tudom szemlélni a dolgokat és nem keserít el semmi sem. Örülök az életemnek, nagyon jól érzem magam, van várnom kire, szeretnek és a dolgaim a legjobban alakulnak.
Hogy megvágnak a rendőrök nem igazán bánom, jókor jött figyelmeztetés, mert néha tényleg, csak élvezetből vigéckedtem, rongyoltam az utakon. Igaz, most volt rá indokom, de akkor is! Kellett ez a jel, mert még sokat kell élnem, sok dolgom van itt.
Az életművem sincs befejezve, sőt most érzem csak igazán, hogy jó úton haladok, igazán jó amit mostanában csinálok, melyben benne van eddigi stílusirányzataim, munkáim, ötleteim összes lelkemből fakadó pozitívuma… mindaz amitől nekem az a mű ami. Igaz azt is nagyon jól tudom, az út elején járok. De annyira érzem és tudom, lelki szemeimmel látom, hogy mit kell csinálnom, hogy kell csinálnom! S ez olyan jó. Nagyon tudom merre kell mennem, merre van az én utam és semmi sem tántoríthat el, vezethet félre, téríthet le a saját utamról… Tökéletes magabiztossággal és megállíthatatlanul haladok előre.

L. pedig egy csoda. Minden nap láthatom, de szeretnem ritkábban szabad. Ettől aztán még kívánatosabb. Már pusztán a látványától beindulok. Olyan finom és selymes mindene, mint a tejszínhab. Úgy látszik a kicsit teltebb -de tényleg csak nagyon kicsit- lányok mind olyan finoman puhák, hogy az ember gyereke legszívesebben naphosszat csak harapdálná mindenét és hallgatná, ahogy kéjesen sóhajtozik emiatt a fülébe…

SMS Love three

” Szia, most mit csinálsz? “

“szeretlek “

“most nagyon jó volna, ha hozzám bújnál…”

“szeretnélek még nagyon én is!”

“Boldog vagyok miattad nagyon. Kitöltötted bennem az űrt.”

“minden veled töltött pillanatot nagyon élveztem”

Reggeli helyett hiányzik

Kávét sikerült komplikáció nélkül elkészítenem.
MR2 Petőfi. S a reggeli esemes.
Majdnem minden ugyan olyan mint tegnap. De csak majdnem. Hiánya már dolgozik. Kitöltötte az űrt. Belopózott a résen és nyomokat hagyott. A fenéket, tárt kapukkal vártam. Finom illatal s szavakkal édesgettem. Becserkésztem. Mondjuk jött ő boldogan magától, majdnem sértődés lett belőle, hogy nem jöhet. Felfedezett egy új világot.
Megismertem.

SMS Love two

- Jó, hogy vagy!

- Miattad oly szép ám az élet!

- Amióta vagy, szebben süt a nap és izgalmasabb az élet! Sokszor érzek ellenállhatatlan vágyat, hogy lerohanjalak téged!

- Nem zavar, hogy folyton rád gondolok és csak öledben bírom elképzelni magam?

- Most már van miért várnom a holnapot. Újra együtt Veled!

- S ha itt leszel azt teszel velem amit akarsz…

- Mind ez azért van, mert pihepuhalágyság a lelked s tested, és én szeretem mindkettőt!

- Bármelyik pillanatban szeretkeznék veled…

Szeret és a minden jót

Szeret. Én is szeretem őt. Ez Szerelem. ..
Másra nem vagyok hajlandó gondolni, csak arra ami jó ebben az egészben. Szeret. S magában hordozza mindazt amit szeretnék. És amit szeretnék, az éppen őbenne van meg. A többivel nem vagyok hajlandó foglalkozni.
Ami jó az kell nekem. Minden kell nekem ami jó.
Ő jó. Kell nekem.

SMS Love

“Folyton nálad járnak a gondolataim…”

“Csak arra vágyom, hogy veled legyek, minél többet a végtelenségig!”

“Egyfolytában rád gondolok, arra vágyom, hogy veled lehessek…”

“Miattad oly szép ám az éled Finomság!”

“Minden porcikám arra vágyik, hogy veled lehessen, ha a közelemben vagy, szinte megbénulok… Szóval jó veled!”

“Nagyon szeretnék már magamban érezni Téged, s oly közel mint még soha…”

“Máris hiányzol!!!”

“Jó volt veled!”

Gondolatom immár

Valamelyest tisztul a kép.
Kezd a lelkem egy irányban lélegezni, miközben minden más és mindenki eltörpül, haloványodik gyönyörűséges lelke színre lépésével. Ma hallottam a hangját is és még most is búg a fülemben dorombolása és kacagása. Nem volt távoli, egyáltalán nem. A kilométereket átlépve suttogott a szívemben s folyamatosan azt éreztem, hogy a szeme mosolyog. Mosolyog ő maga is immár, mindig ha eszébe jutok. Gondolatom immár.

Levelet kaptam

Elolvastam egyszer.
Aztán még egyszer elolvastam.
Hosszan ültem előtte.
Majd bezártam, gondolván ha sokat olvasom, elfogy.
Egyáltalán ha nyitva van itt a laptoppomon.
Takarékoskodni kell vele. Hihetetlen kincs.
Aztán munkából hazatérve, már késő este, újra megnyitottam és elolvastam.
Aztán még egyszer.
Ilyen levelet még életemben nem kaptam.
Egyszerre gyermekesen ragaszkodó és felnőttesen odaadó.
Érzéki és érzelmes. Visszafogott és gátlástalan.
Tele erotikával, huncutsággal.
Agyon tudtam volna szeretni abban a pillanatban, ha az ölemben ült volna akkor, mikor azt a levelet először elolvastam s magamévá tettem…
gondolatban immár nem először.

Örök szerelem – Reviczky Gyula

Örök szerelem

Régi szeretőm vagy! Már mi régen
Megöleltük egymást számtalanszor.
Egyszer élünk minden ezer évben,
Férfi vagyok én s te mindig asszony.
Te enyém vagy, én tied vagyok,
S ha te meghalsz, én is meghalok.

S ha aludni tértünk, sírba dőlve,
Akkor is találkozunk mi ujra.
(Áldott az a szél, áldott örökre,
Mely a mi porunkat összefújja!)
Ott is szerelemrül álmodunk,
Ott is együvé kerül porunk.

Egymásé vagyunk örökre, bárha
Száz alakot, száz helyet cseréltünk.
Suttogunk forró szerelmi lázba’,
Hol bolyongtunk, mik voltunk, hogy éltünk!
Változandó minden idelenn,
Csak a mi szerelmünk végtelen.

És ha újra kezdjük a bolyongást,
S szél, vihar, hab és felhő ragadnak;
Hamvainkat száz alakba’ folyvást
Együtt viszi, söpri szél, vihar, hab.
Legyen élet vagy legyen halál,
Minket örök hűségben talál.

Igy töltöttünk már mi miljom évet.
Ha te rózsa voltál, én a harmat.
Gerliczének én voltam a fészked;
Hullám voltál s én a hattyu rajtad.
A szivárvány egyik fele én
S te a másik, fent az ég ivén!

Bízva nézek a halál elébe:
Mert szivünk nem veszti el szerelmét.
Hamvam’ a te hamvad közelébe
Fogja vonni boldog, édes emlék.
Együtt élünk és együtt veszünk
S porladozva is ölelkezünk.

Hervadás, halál, mulás regéi,
Nem hiszek én bennetek! Hiába,
Szerelmünket ez a sors nem éri;
Nincsen annak vége, nincs halála.
Időt az nem ismer; kezdete
Sose volt és nem lesz vége se.

Dobogó szivem minden paránya,
Mely a míg élt, tiszta lánggal égett;
Századokról századokra szállva,
Nem szeret mást, senki mást, csak téged!
Te vagy üdve, vágya, mindene.
Örök álma, örök élete.

Mit tünődöl? Ki tanítna félni!
Ezer évben, ezer változatban
El nem hagytuk egymást soha még mi,
Mert a mi szerelmünk halhatatlan.
Együtt porladoznak szíveink,
Míg lejár az ezer év megint…