Nagy szerelmek ha eljönnek…

Miközben szövögetem aktuális nőügyeim, hezitálok és néha nyűgösködöm vagy épp reménykedem no meg rettegek, valami történt. Nem tudom én voltam e az oka, okozója, s ha igen akkor mit tettem, hogy így legyen, de ami történt az szerintem nem véletlen.
Két napon belül két régi, nagy szerelmem tűnt elő a múlt halvány ködéből:
Márti, akit nem láttam 25 éve. Székesfehérváron él, anno barátok voltunk, többször voltam nála és nagyon szerettem. Édesen mosolygós, kedves és vidám lány volt, törékeny álomlány… az iwiw-en jelöltük meg egymást, két nagy fia van, sokat kirándulnak és a mosolya ugyan az maradt… most levelezünk.
S ma kaptam levelet Anditól, akivel a kilencvenes évek elején jártam. Két éves kapcsolatunk eleve halálra volt ítélve a szüleinek konzervativizmusa miatt, mert a hosszú hajammal nem voltam kívánatos személy a szemükben. Andi ennek ellenére szeretett, én voltam neki az első. Mindenben.
Vele hoztuk össze a nagy szexuális csúcsom, csúcsot, kilencszer élveztünk mindketten egyik együttlétünk során. Akkor már Kaposvárott tanult, s titokban jött haza egy este, hogy szülei ne tudják meg, s nálunk aludt, reggel pedig a korai busszal utazott vissza. Csodálatos volt vele az élet. Aztán Budapestre került egyetemre és neves textiltervező lett belőle. Mai levelében kérdezi: emlékszem e rá, van e kedvem találkozni vele… hát persze. Hogy a fenébe ne! Semmit sem kívánok jobban mint, hogy újra belenézhessek a gyönyörűségesen szép égszínkék szemébe…
S hogy mi történt, nem tudom. Miért e két nagy szerelmem felbukkanása? Miért nem előre mennek e dolgaim, miért a múlt játszadozik velem, miért nem a jövőbeni kapcsolataim épülnek szépen? Régi, soha el nem feledett arcok tűnnek fel inkább és érdeklődnek felőlem. Vajon miért?
Most ebben a pillanatban nagyon boldog vagyok, hogy az életem olyan volt amilyen, megbánni nem bánok semmit, sőt büszke vagyok rá, hogy ezek az emberek még a mai napig szeretettel gondolnak rám!
Juj de kibaszottfasza az élet!!!

The London – part four

Olyan méltatlannak és egyben perverznek éreztem Erzsébet királynő arcképével díszített  papír tíz fontost zsebembe gyűrni közvetlen a farkam mellé!

Bámészkodtam az Earls Court Road-on, figyeltem a jövés menést, a hazafelé igyekvő embereket. Olyan sokfélék! Például, kerékpározik egy polós, rövidnadrágos srác, mellette sétál egy öltönyös úriember kigombolt zakóval, majd egy nagykabátos hölgy igyekszik az egyenruhás kislányával, aztán bőröndös néger hölgy csapat húz el mellettem. Változatos emberkavalkád és mindenki oly természetes…
S váratlanul megszólított egy fehér fiatal ember: “verizdö ándergrand sztéisön?” – Természetesen útba igazítottam…

iPod-ot hallgatnak a hajléktalanok!
és épp olyan (Nike) hátiputtija van az egyiknek, mint nekem…

Az élelmiszer üzletek éjjel 11-ig vannak nyitva… amiből rengeteg van, mint ahogy az éttermekből is… olyan mintha itt senki sem vacsorázna otthon. Kilenc után minden tele van emberekkel. Láttam egy cselzi szurkolói kocsmát dugig tele emberekkel, sőt az útcán is rengetegen áldogáltak, sörrel a kezükben s csoportokban verődve beszélgettek.

Agyamba égett az arca

Sokat gondolok rá.
Ha valami jó történik velem, azonnal eszembe jut, de jó volna megosztani vele.
Aztán rádöbbenek, hogy nincs.
Sokat gondolok rá.
Hogy éppen most mit csinál, vagy ekkor és ekkor mit szoktunk csinálni, gondozzuk a kertet, játszunk a kutyával, szeretkezünk, tévét nézünk, zuhanyozunk…
De már nem érzem azt az eszeveszett fájdalmat. S ez jó.
Megértettem, felfogtam és ez sokat segített a lelkemen, de azt nem jelenti, hogy nem is gondolok rá. Dehogy nem. Minden pillanatomban gondolok rá egy kicsit, sok szeretettel.

Emlékezem, ugye nem baj?

Ma reggel arra ébredtem, hogy N. körül forognak gondolataim.
No, nem a visszatérés gondolata volt ez, hanem csak néhány szép emlék jött elő.
Például, ahogy ő zuhanyzás után belecsavarta magát a törölközőjébe… mert némi szégyellőség volt benne a mellei miatt… szóval becsavarta magát a fürdőlepedőbe, de úgy, hogy a puncija mindig kilátszott..
Meg is jegyeztem néha, elég furcsán szégyellőség ez hallod-e… csak mosolygott.

Nem tudom, jól teszem-e, hogy írok a vele kapcsolatos emlékekről.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Hisz egy nagy hiba volt csak a kapcsolatunkban, minden más csodálatos volt vele. De az az egy mindent visz… és vitt is. Többszörös és duplán piros aduász.