Hétfő reggeli helyett…

Keresem a hétfő varázsát. Keresem azt az optimizmust, ami minden hét kezdetén, minden nap reggelén elhatalmasodik rajtam. S most nem találom. Egyszerűen nem érzem. Mint egy gép. Felkeltem, kávéztam, blogoltam és megyek. Semmi extra. Hétfő reggel van. És?

De nagyon szar érzés

mikor felhívom a lányom, dumálunk és ő egyre csak kámpicsorodik, és lassan dühös lesz az egész szitura, hogy beszélünk, de legszívesebben velem lenne, hiányzom neki, próbálom nyugtatni, szeretem, és van nekem tőle az a kis karika, ami mindig nálam van a nadrágzsebembe és ha belenyúlok, akkor megérintem és csak őrá gondolok, mert hiányzik, erre elérzékenyül és sír… közben a háttérben hallom, hogy az ex kiabál, eddig semmi bajod sem volt, bablabla… s tudom, senkinek sem jó, hogy telefonáltam… nekem se, mert legszívesebben ott lennék, lányomnak se, mert kibillentem a napi ritmusból, pusztán a hangommal, általa felerősödik benne az apahiány, az exnek sem, mert neki meg az egész szitutól lelkiismeretfurdalása van, hisz a lánya fájdalmáért csak ő a felelős, és ezt nagyon jól tudja, és szenved is miatta, főleg ha a lányát látja szenvedni az apahiány miatt… hú de kurvaszarérzésezakibaszottéletbe!

Kötetlenségem guzsba köt

Szar kedvem van.
Nyomott vagyok. Enyhén depis hangulatomban tömmedek. .. Csak tépelődöm és semmi pozitívra nem tudok gondolni. Pedig volna minek örülni, csak nem tudok. Gondolataim szertefoszlottak, ha voltak egyáltalán.
Pedig most az van amit akartam, kihoztam a helyzetemből a maximumot. Azt hiszem.
Azt csinálok amit akarok és akkor amikor akarom. Független és szabad vagyok… bár ezt kétlem, hogy lennék szabad mikor képtelen vagyok a szabadulni állandó nyavajgásaimtól? Kötve vagyok magamhoz. Nem tudok más lenni és nem is tudom miért akarok más lenni. Nem is akarok más lenni. De ha jól meggondolom nem is tudnék más lenni. Vagyok aki vagyok. Csak unom már, hogy folyton saját magammal kell harcolnom. Miért nem mennek a dolgok magától értetődően? Semmit sem tudok. Kötetlenségem guzsba köt. És nem szárnyalok. Teszem a dolgom, amihez csak kedvem van, kényeztetem magam meg ilyesmi és még sem szárnyalok. Sőt! Igaza van Terikának, amikor azt mondja, mindig kell egy társ. Ezt ő is mondta, anno. Nincs az életben semmi olyan jó, amit társ nélkül jó lenne megélni.
Az a bajom, hogy sok mindentől akarok szabadulni. S mikor szabadulok, előttem nincs semmi. Nincs perspektíva, cél. Illetve célok azok vannak, de hát kit érdekel.
Semmi sem érdekel.
A fasz ki van az egésszel…

Reggeli helyett – a tegnapról

A mai nap csak jobb lehet.
Olyan Vivaldisan kezdődik és ez már feljogosít némi bizakodásra.
Nem tudom mi történt tegnap. Gondolom nem jól álltam hozzá a dolgokhoz, az első csúszást nem bírtam pozitívan lekezelni és agyamban elszabadult a pokol..
Aki szóba állt velem azzal összevesztem, mindennel és mindenkivel bajom volt, a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, de még tök normálisan sem. Sőt ha valami rosszul tudott alakulni, akkor az biztosan negatívba fordult. Délután könyörögtem magamnak, bár csak lenne vége már a mai napnak s számolgattam, mikor is… erre az este hatra tervezett egy órás munkámból éjjel fél egykor értem haza… akkor már nem akartam semmit…
feladtam a küzdelmet s lenyomtam három deci vörösbort…

ja és a csapatommal sem sikerült a bemutatkozás… 0-6

Összeomlás lehet

akár én is összeomolhatnék jelen helyzetemben, de nem teszem… nem vagyok az a fajta, hogy csak úgy összeomoljak…. aki túlélte fiatalon az édesapja halálát, az nem omlik csak úgy össze meg vissza…
semmi nem megy úgy ahogy szeretném és jó volna nekem…
-kislányom csodás természetességgel tessékel ki este abból a lakásból, amely otthonom volt még három éve… szia Apa, jó éjszakát neked is- mondja, és mosolyog is hozzá és már csukja be az ajtót, még ki sem léptem teljesen a lakásból…
-esemesváltás: “ma csúcs voltál a tartózkodásban” – “a kőbe zárt annyit tesz, mint szilárd és rendíthetetlen?” – “célzás ez? igen azt” – “miért célzásnak szántad?” – “nem… nem szántam én semmit sem semminek” – “értem, nem akartam csúcsot dönteni tartózkodásban” OFF részemről…
-a legkisebb baj, hogy a laptoppomban bedöglött a dévédé író… semmit sem tudok menteni, egyáltalán nem tudok csinálni most semmit… gáz ez az egész…

Szarságos vasárnap

Nincs kedvem semmihez sem.
Csak vagyok és észrevétlenül létezem. Belealudtam a formaegybe, és jól elcsesztem a blogom kinézetét.
Pedig terveim voltak délutánra, tanulni is akartam, meg talán bringázni is. Kerestem a kislányom, de nem értem el, mert az ex a pasijával kavart, a Manó pedig a mamipapival töltötte az idejét…
Én meg itt tömmedek néhány esemes társaságában. Nem értem mi történt velem. Olyan okosan kihasználhattam volna ezt a vasárnap adta szabadságot! De eltértem az eredeti tervemtől már délben, aztán a későbbiekben pedig már nem tudtam megmenteni ezt a napot. Dugában van az egész szarság. Szarság, szarság, szarság…