“a lelkemmel nem tudok mit kezdeni”

Tanulj a tegnapból, élj a mában és reménykedj a holnapban…
ezt írta egyik spanyol barátom a blogjában.bejelöltem, hogy ez tetszik nekem.aztán arra gondoltam, mindenki így él.így kell hogy éljen..az egészséges lélek ez elvek alapján éli meg az életét.-a különbség abban van, hogy nem egyformán értjük meg a múlt üzeneteit, s a holnap miatti félelmünkben nem tudjuk lazán megélni a mát…
-volt egy csajszi anno.mellére tette a mindkét kezem.mintegy jelezne.dugjam meg… nem tettem, mert én hűséges férj akartam lenni. -most van tiszta lelkem és minusz élményem. és az az élmény most segítene… a lelkemmel nem tudok mit kezdeni…

Nehéz ébredés…

Nehéz ébredésen vagyok túl.percekig csak szédölögtem a lakásban, hol valami ruhát keresve, hol a micro és a vécé között próbáltam kitalálni tulajdonképpen miért is keltem fel? és hol is vagyok és legjobb lenne vissza feküdni a jó meleg kényelmetlen ágyikómba.de ez kivitelezhetetlen, mert rengeteg feladatom van ma.-sokan számítanak rám és nem okozhatok nekik csalódást mert szeretem őket.és ha az ember szeret valakit akkor az helyből más helyzet, mint amikor csak szükséges.-szerintem engem nem szeret senki, mert nem hagyok nekik lehetőséget, hogy szeressenek.mert aki szeret az akar is valamit, telán hogy viszont szeressem, vagy kedvességet esetleg figyelmet.nem én nem és … ah teljesen befordultam talán vagy mi a szösz van?-nem is tudok felemlíteni példákat, ki az akit tudnék úgy szeretni.féltem a szabadságom.csak néha esténként hiányzik egy érintés.reggel meg egy útbaindító puszi…

Kötetlenségem guzsba köt

Szar kedvem van.
Nyomott vagyok. Enyhén depis hangulatomban tömmedek. .. Csak tépelődöm és semmi pozitívra nem tudok gondolni. Pedig volna minek örülni, csak nem tudok. Gondolataim szertefoszlottak, ha voltak egyáltalán.
Pedig most az van amit akartam, kihoztam a helyzetemből a maximumot. Azt hiszem.
Azt csinálok amit akarok és akkor amikor akarom. Független és szabad vagyok… bár ezt kétlem, hogy lennék szabad mikor képtelen vagyok a szabadulni állandó nyavajgásaimtól? Kötve vagyok magamhoz. Nem tudok más lenni és nem is tudom miért akarok más lenni. Nem is akarok más lenni. De ha jól meggondolom nem is tudnék más lenni. Vagyok aki vagyok. Csak unom már, hogy folyton saját magammal kell harcolnom. Miért nem mennek a dolgok magától értetődően? Semmit sem tudok. Kötetlenségem guzsba köt. És nem szárnyalok. Teszem a dolgom, amihez csak kedvem van, kényeztetem magam meg ilyesmi és még sem szárnyalok. Sőt! Igaza van Terikának, amikor azt mondja, mindig kell egy társ. Ezt ő is mondta, anno. Nincs az életben semmi olyan jó, amit társ nélkül jó lenne megélni.
Az a bajom, hogy sok mindentől akarok szabadulni. S mikor szabadulok, előttem nincs semmi. Nincs perspektíva, cél. Illetve célok azok vannak, de hát kit érdekel.
Semmi sem érdekel.
A fasz ki van az egésszel…

Magánytól való félelmemben

Ellenségemnek sem kívánok olyan napot, mint amilyen az enyém volt ma.
Munka, munka, munka, miközben megpróbáltam elszakadni L-től, halálra váltan szenvedtem s nem is amiatt, hogy elveszítem, sokkal inkább attól, hogy baromira egyedül maradok. Szerintem az emberek szörnyen félnek a magánytól s ezért aztán képesek a világ legszarabb kapcsolatában is tűrve élni, csak ne maradjanak egyedül… én is félek. Nem szeretek egyedül lenni hosszú távon. L jelentett valami kis reményt, hogy talán sikerül összehozni vele egy közös életet, bár nem tudom milyen lenne az, de most hogy lassan bele kell törődnöm a megváltoztathatatlanba, már előtörtek rajtam a magánytól való félelmem jelei. (egyébként a valakivel való közös élettért sem vagyok igazán oda… bár L rendkívül töleráns ember)
Régebben azt gondoltam, nem vagyok magányos, csak egyedül élek, mert olyan sok ember vesz körül… aztán (after that) rá kellett jönnöm, hogy nem vesz körül olyan sok ember, illetve akik körül vesznek azok mind immár a saját életükkel vannak elfoglalva. Senkit nem érdekelne, ha eltünnék hirtelen, mint erőben a vadnyom…

Csend van és…

hulla szag.
Csend van a távolból egy zörej sem hallik, napok óta semmi nem mozdul.
Mobilom néma, váratlan esemesek sem zaklatnak, vártak meg pláne nem… teljesen elhagyatott vagyok. Egy levél sem rezdül. Nem neszez semmi itt.
Csend van. Tulajdonképpen az van amire vágytam. Most megkaptam. Itt vagyok, ők meg valahol. Nem tudom hol, de itt nincsenek az biztos. Talán nyaralnak. Vagy csak elmentek, el innen s én maradtam. Nincs jel és semmi szándék. Senki és semmi.
Csend van és hulla szag…

Nagyon hiányzik

Reggel felhívtam N-t és csak annyit mondtam neki: nagyon hiányzik.
Aztán elköszöntem nem hagyva lehetőséget neki, hogy míg vonalban vagyok magához térjen.
Nem tudom jól tettem-e…
Most jól felkavartam és megzavartam. Hangján hallottam jól van. Az én hangomon szerintem az érződött, hogy szarul vagyok. Mindegy, jó volt hallani őt.