Lassítani kell…

mert oly sokat beszélgettünk, cseteltünk az elmúlt napokban, hogy már teljesen olyan érzésem van, megint együtt vagyunk…  pedig nem. – és nem is akarom, hogy együtt legyünk, mert most, igaz, hogy hiányzik (legfőképp a puncija) de ha megint együtt lennénk akkor viszont azt érezném, teher ismét csak teher és nekem mostanában elég sok van az élettől, több nem kell, s ezeket sem könnyű kihordanom…  szóval lassítanom kell, mert teljesen beindúl, hogy már megint együtt vagyunk és nem szeretném benne fellázítani a reményt oly mértékben, hogy aztán nagyot koppanjon… megint.
Lassítani kell…

Levél Neked

A szomorúságommal kezdődött. Minden azzal kezdődött, hogy olvastam egy írást, sőt több őszinte vallomást melyek az én írásomhoz hasonlatosak. Őszinték, nyiltak és titkosak. S ezektől az írásoktól lettem végtelenül szomorú… mert amit olvashattam, az nagyon mélyen érintett, fájt, eleven húsomba mart. Lelkem padlót fogott és döbbenetttől napokig nem tértem magamhoz, szomorúságom végtelennek tünt. Sajnáltam a helyzetet, az életet, sajnáltam, hogy így kellett lennie, szerencsétlen csillagzat alatt kellett mindennek történnie… Oly mérhetetlen fájdalom lett urrá lelkemen s a döbbenet guzsba kötött… hé hát ilyen lehetséges? van ilyen? s tudom, hogy van s volt… tudom, hogy minden szó igaz s én napokig szóhoz sem jutottam… csendben ültem és vártam, hogy feldolgozzam az olvasottakat…
Aztán elszégyeltem magam, mert óhatatlanul is összehasonlítottam életem problémáját a tiéddel s csak a kellemetlen érzés maradt bennem, mely nem engedett írni…  mit is írhatnék? ezek után milyen alapon írok én itt bármit is…  aztán arra gondoltam ez az én életem, nekem ezek a problémáim, amelyek nevetéségesen eltörpülnek a tiéid mellett, de nekem akkor is ezek a problémáim, én élek velük és nekem ezek a legnagyobb problémák, melyekkel nem könnyű együtt élnem s a te problémád bármennyire is megérint, nekem virtuális…
Ezért tovább írok.
De erőt merítek a TE erődből, csodállak és minden elismerésem a tiéd, mert TE aki felálltál és bejártad azt a nem kis utat, végig csináltad hatalmas akarattal és hittel… az utat, melynek végét még nem is látni, de tovább értél mint sok embertárs akik nagyobb előnnyel indultak s most hol kullognak? úristen hol kullognak…
érdekes volna személyesen is ismerni téged
bizonyára szerencsés akinek köze lehet hozzád
és a gyermekeid is szerencsések, hogy egy ilyen erős és fantasztikus anyjuk van…

Most retteghetek…

Most retteghetek, csak ne hogy szerelmes legyen. csak ne akarjon még többet belőlem, mert nem tudnám elviselni. most jó így, szerelem nélküli viszony. tetszik. nekem tetszik. igyekszem nem gondolni rá. és tartom a távolságot, mert ennek a kapcsolatnak ez a lényege. a távolság. s persze a sex… erre szerveződött, kölcsönös egymás megsegítése sexuális hiánygazdálkodás… hm. ebben a válságos időben, még jó hogy nem kell fizetnem érte… csak ne legyen szerelmes, jaj, nem akarom, hogy szerelmes legyen, mert akkor jobban fog neki fájni. és nem akarok fájdalmat okozni, senkinek sem akartam soha sem. és ha mégis akkor bocsi… persze már amúgy is retteg, mi van ha eltűnök. nem nyugtattam meg, hogy ez nem fordul elő, mert azonnal lelépek, ha terhemre lesz, azonnal. mert én olyan eltűnős fajta vagyok…-basszus hogy lehet, azt élvezi ha jéggel kenegetem a testét? és forró is mint a tűz. akkor is ha már ráöntöttem minden maradék pezsgőt. és csak símogat, éjjel egész éjjel. arra ébredek hogy orálban vagyok. van ennél kellemesebb ébredés? a fejem. csak a fejem ne fájna…

Ha úgy akarom…

Ha úgy akarom, tele töltöm a poharam… tisztán, nem keverek bele kólát… ha nincs kedvem zsibbadni, akkor ötven-ötven százalákos keveréket csinálok, aztán a krémesek után jól esik… jól élek… elégedett vagyok és nem parázom a globális világgazdasági válság miatt. mindenki úgy is elveszít mindent, ha beüt a megsemmisülés. nincs menekvés azt gondolom, nem lehet megúszni… sajnos. akkor pedig, ha ez így van, legalább éljünk jól, élvezzük mindazt amit a pénzünkért kapunk, addig amíg kapunk valamit. később már mindegy lesz. nem lesz semmi sem és több időnk marad egymásra. nem nézünk tévét -eddig sem tettem- mert csak minden páros napokon lesz áram. sexelünk majd… kávéra vár holnap reggel… azt hittem viccel, mikor igent mondtam, most meg már nyomul. valahogy vissza kell fognom, mert már a kötődés réme lebeg szemem előtt. még nem kötődöm, de a hadmozdulatok arra irányulnak, hogy kötődjem… de nem akarok semmilyen nemü érzelmet. és minél jobban nyomul majd én annál inkább fogok távolodni. a távolságot én szabom meg. ezt nem engedem ki a kezemből… még egyszer nem. soha többé nem. soha többé… itt már én nem veszíthetek, mindenem oda van, hiába a gazdasági mentőcsomag, semmim sincs és ez így van jól. nem kötődöm és nem is akarok különösebben semmit, senkitől… függni végképp nem… ami megszerezhető azt meg is szerzem, nem fogok habozni, a többi pedig szóra sem érdemes… iszom-eszem és kefélek ha lesz kivel…s nem aggódom semmiért sem vagyok hajlandó lelkizni immár. a többi akár hullaszag. mert mindenki a saját halálának kovácsa.

Vasárnapi post

Hatalmasat koriztam. Majdnem két órán keresztül zúgtam a jégen, miközben downtempot hallagattam s különböző figurákat gyakororltam, mint a kontramegállás, hátrafelé korizás s ilyesmit. Most, hogy itt ülök a gép előtt, érzem csak igazán, hogy az egész testemet megmozgatta ez a sport.
Jó érzéssel tölt el ez a fizikai fáradtság és az is, hogy eM-el jól alakulnak a dolgok. Nem semmi a csaj, egyszerűen mindenféle forrókása effektus nélkül a lényegre tért, hogy meghív vacsorára, nem titkolva, hogy szívesen venné ha nem csak a gyomrunk lakna jól
Most gyömöszölöm magamba… mert nem teljesen az esetem, viszont a lehetőséget nem szeretném elszalasztani. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy csak úgy elutasítsak ilyen ajánlatot, nem beszélve arról, hogy ő olyan más mint az eddigi barátnőim… ezért aztán izgató számomra nagyon. S az is tetszik, hogy minden nemű helyzetemre vonatkozó gondolatom ismeri és jól tudja, hogy nem akarok semmi kötöttséget, csak némi kikapcsolódást és természetesen sexet… tehát semmi elkötelezettség, csak a tiszta élvezet minden téren. Ez lesz. Ennek kell lennie. És ezek ismeretében nyomul és nem is tudja mennyire beteljesíti vágyaim, elképzeléseim. Vagy tökéletesen tudja mi a helyzet, hisz ő is hasonlóan él és kell neki a pasi, aki nem akar tőle különösebbet, csak egy kis együttlétet. Szóval találkoznak az elképzelések.

ismét Pé :-)

Ma találkoztam másodszor Pé-vel.
Miközben vártam a soromra, jól végig mértem. Megnéztem mindent rajta, amit csak látni engedett. Hosszú barna haját a hat hosszú ősz hajszállal… hány éves lehet? nem igazán tudtam megállapítani. Talán a harmincat kerülte el nem rég… talán, de mindenképp közelebb van a harminchoz, mint a harmincöthöz, szerintem. Megnéztem mekkora melle van, a kezét s a köpeny alatt próbáltam szememmel kikutatni milyen a csípője, feneke, combja, lába…
Kezdetben kissé mogorva vagy talán csak hivatalos volt amikor az előttem lévőt számolta, aztán sorra kerültem és mindjárt sikerült is megnevettetnem. Egyszerre kérdeztük egymástól: hogy van? Ez mint kiderült jó indítás volt, magával hozta a derűs folytatást. Beszélgettünk pár mondatot, de nem bonyolódtam bele túlságosan, mert a mögöttem álló család, -mindketten ismertük őket- bekapcsolódott és immár hármasban fűztük a szót. A legjobban az tetszett, hogy vidám és pozitív hangulatban tudtam elköszönni tőle, tőlük. Visszanéztem, még sokáig mosolygott… lelkemben én is
Örülök neki, hogy jó kedvre deríthettem, mert csuda kellemes látvány amikor mosolyog… Először megijedtem, hogy nincs jó kedve, s a múltkori, csak nagyon ritka pillanatok egyike volt, de nem. Most is olyan jó volt vele beszélgetni. Azt mondta, igen jól érzi magát a helyzetében… és mosolygott. Erre elsütöttem kedvenc poénom, hogy amikor megkérdezik tőlem, hogy vagyok, mindig azt válaszolom, élet és halál között vagyok, de nagyon jó!

Vonzások és Viszonyok

eL. folyton csak az alkalmat keresi, hogy némileg belém rúgjon. Bunkózik. S ez nem esik jól nekem, mert nem csináltam vele semmi rosszat. Nem bántottam s ezt ma meg is mondtam neki, semmi oka, hogy így viselkedjen velem. Persze ő nem is stb… Pedig tényleg nem ártottam neki, csak elhagytam Simán és rezzenéstelen arccal mondtam le róla, mert nem láttam benne perspektívát. Illetve ő nem látott bennünk, de kimondani nem volt ereje. Megtettem azt a lépést amit vágyott. S most még is én vagyok szemében a fekete bárány. Hülye picsa.

Pé nincs. Legalább is ma nem találtam. Kerestem, de hamar kiderült, hogy ma este nem dolgozott. Tervem nem volt arra az esetre, ha találkozom vele. Gondoltam majd improvizálok. Aztán nem kellett semmit sem tennem. Beszéltem a Mikulással és hazajöttem angolozni.

eM. mosolyog. Napok óta mosolyog és ma is közölte velem, mennyire ürül, hogy lát. Én meg mondtam neki mennyire örülök, hogy ő ennyire örül nekem. Pedig egyáltalán nem az esetem. Nagyon nem.

eM és a Pé

Kicsit kijózanodva a mosolya mámorából, azt gondolom, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanom Pé őszinteségének. Ő ilyen, egyszerűen jó napja volt és már látott párszor, beszéltünk is, tehát nem vagyok számára az a vadidegen. Valószínüleg inkább arról van szó, hogy számomra a legkisebb felém irányuló kedvesség, vagy szeretetmegnyilvánulás nagyobb jelentőséggel bír, hisz az ilyen fajta érzelmekből mostanában kevés adatik… De ez nem panasz, csak megállapítottam. És azt sem mondom, hogy letettem róla, természetesen bepróbálkozom nála, fűzöm tovább a dolgot amennyire csak lehetséges…
De mi legyen eM-el, aki minden reggel immár alig várja, hogy érkezzem és beszéljek neki a halmazállapotomról. M. sokáig csak dünnyögött, de mostanában megváltozott és igen kedves, mosolyog és érdeklődő… tud mindent, nincs zsákbamacska, helyzete hasonló. Érdekes, amíg vadidegen volt szívesen meséltem neki mindenről… gyakorlatilag végig kísérte az utolsó nagy válságom minden periódusát és sokat segített… a nyomorom által ő is némileg jobban érezhette magát, hisz volt nála alább is ember. Két lelki nyomorult támogatja egymást minden reggel, öntik egymásba az erőt, egyre több sikerrel.

L. a Story three

Tudom nem lehet az enyém. Azaz enyém már minden téren és lesz is, de nem végleg. Végleg már másé, ez eldöntetett, engem szeret és kaland vagyok. Élvezi a velem töltött perceket, szereti ahogy szeretem. S én boldogan vállalom a kalandor szerepét, kihozom belőle amit csak lehet, élvezkedem minden kötelezettség nélkül, aztán ebből a titkos szerelemből feltöltődve majdan gyakorlom az elengedés művészetét, amely már egyébként is oly jól megy nekem…

A Nagy Takarítás

Kinyaltam a nem Táncsics börtönt s közben downtempos zenéimet hallgattam, még soha ilyen hangosan.
Törölgettem, porszívóztam, felmostam… az összes helyiséget. Mosogattam is.
Nagy takarítás kívül s belül… igen, közben arra gondoltam, milyen jó volna ha a lelkekben is ilyen egyszerűen és gyorsan menne a takarítás… pár perc egy lélekporszívóval s oda minden apró kis szösz és mösz, ami csak-csak zavarja a lélek gondtalan tovalibbenését… de nem megy. Hetek, hónapok a ki tudja még mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember rendesen kisuvickolja a lelkét a immár tisztán nézhetne előre. Talán egy futótűz kellene… egy földcsúszamlás, tornádó vagy valami armageddon szerűség…

A napokban depresszió kerülgetett, és annak az oka többek között az volt, hogy nem bírok tisztulni. Lassan megy, pedig vár az élet, előttem az reményteli szerelem, barátság, szeretet… ég a lelkem mikor kicsit is elfogadok, mert olyan jól esik, de nem bírok oly odaadó lenni, mint szeretnék, mert nincs még mindig rendben a lelkem…
olyan gúzsba kötöttnek érzem magam, semmiről sem tehetek, csak elszenvedem az állapot fájdalmát.
Nagyon szar ügy ez.

Igen hallhatok rá és megfogadom tanácsát:
“Aki el kell érkezzen hozzád, el fog jönni, amikor már nem leszel görcsös, amikor a többi mást már el tudtad engedni. Lehet, hogy én leszek, lehet, hogy más. De én mindig a barátod leszek…” nem görcsölök…  csak reménykedem, hogy megmarad nekem, lesz türelme hozzám…

“sohanemlátotttalánbarátaim”

A mai az első este, hogy kissé lehangolt vagyok és magányosnak érzem magam.
Ebben részben közrejátszik a “sohanemlátotttalánbarátaim” kapcsolatának alakulása. Kísértetiessen hasonlít az N-nel való kapcsolatomhoz… S mikor arról olvastam, hogy szakítás van, nem lepődtem meg. Benne volt a levegőben, aztán az is kiderült, hogy mi váltotta ki a végső összeomlást. Azt hiszem a fiú nem fog tudni elboldogulni azzal a lelki teherrel amit számára a lány előélete jelent, mert olyan, szóval így van összerakva. Igaz most szent a béke, de azt gondolom, hogy ha nem számolnak el egymással nagyon, mondom NAGYON ŐSZINTÉN akkor valóban csak kárász életű lesz a béke és hamar jön a végső és nehéz s nagyon remélem nem mocskos szakítás…

S hogy miért vagyok oly szomorú?
Azért mert tudom, hogy nem fog nekik sikerülni. Mert a fiúban oly mélyen gyökerezik a féltékenység, hogy csak ideig-óráig fog tudni uralkodni magán… csak idő kérdése, mikor esik neki a lánynak újra, hogy bizonyos dolgokat megváltoztasson rajta, hogy hozzá hasonlóvá tegye és ezáltal birtokolni tudja, illetve felügyelni még a gondolatait is. S persze ez nem egy kispálya, mert a lányt is kemény fából faragták. Muszáj is neki keménynek lennie, legalább is kifele ezt kell mutatnia, mert vele is kemény az élet és ha nem keménykedik ellenében akkor a jelen viszonyok közt nem tudna életben maradni… Én nem tudnék az biztos. Ennél sokkal jobb körülményeket hagytam el a lelki békémért. S most jól érzem magam. De félek, hogy eljutnak oda, mikor jobban fogják érezni magukat ha nincsenek együtt. A sex nem minden. Egy darabig gyógyír csak a problémákra. Aztán már nem segít az sem.

Persze szeretném ha nem lenne igazam. Az volna a jó. Ha tévedek. Ebben az esetben, szinte kívánom azt, hogy tévedjek.