Kislányommal boldogan 10

Szeptember 12th, 2008 § Hoszzászólás

Alszik.
Teljesen le van harcolva.
A hétvégére rettenetesen kipurcan az isiben. Legfőképpen agyilag van elfáradva és ilyenkor sokat sirdogál… de fizikai sérülései is vannak. Elesett az udvaron és lenyúzta a térdét, melege volt, levetette a zokniját és úgy húzta fel az edzőcipőt, ami aztán feltörte mindkét sarkát. Sebes mindenhol. És aggódik a feladatok miatt is. Vajon a hétvégi írásgyakorlást szépen meg tudja e csinálni, vajon a könyve meg lesz e amit a Réka véletlenül haza vitt? És hétfő reggel be tud e menni egyedül az iskolába, mert a szülő akkor már nem kísérhetik be a gyerekeket az osztályba… olyan kis lelkiismeretes és úgy aggódik, hogy minden rendben legyen… olyan édes!
De nagyon szereti az iskolát, bár már mondja, hogy nehéz feladatok vannak, nem könnyű tanulni, pláne, hogy az ember ilyen sokat tanul… szóval esténként úgy alszik el, hogy az oviról álmodozik…

Kislányommal boldogan 9

Szeptember 9th, 2008 § Hoszzászólás

Miután megettem a vacsorájának a maradékát az ölemben ült és sokat mesélt az iskoláról. Elmesélte, hogy fogkihúzó délutánt rendeztek, mert ő is (mutatta) kihúzta az egyik alsó kis fogát, mert már annyira mozgott, aztán a Réka is kihúzott egyet… ez volt a napköziben. És hogy ő nem tudott beadni egy könyvet, mert neki nem volt és a többieknek meg igen… csak mikor az anyja jött, derült ki, hogy ő nem is kapott olyan könyvet, mert az osztályba két darabbal kevesebb érkezett s épp az én lányomnak nem jutott…
Aztán ültünk a tévé előtt és a Verdák című rajzfilmet néztük. Szorosan hozzám bújt és a film minden részletét meg kellett beszülnünk és természetesen azokat a jeleneteket amelyeket nem értett, különösen… közben a kezem mindig valahova magára tette… hol a combját simogassam, aztán a karját fogjam, vagy csak úgy a kezét fogjam, de mindenképp fizikai kapcsolatban legyünk, érintsem, simogassam vagy csak úgy legyen valahol a testén a kezem… ez nagyon jól esett nekem.. s elképzeltem, ha otthon laknék, minden este ez volna a természetes, összekucorodva nézzük a tévét és beszélgetünk… minden este…

Suli: A Harmadik napon

Szeptember 3rd, 2008 § Hoszzászólás

Lassan az újdonság varázsát veszti az iskola. Ma már nem volt olyan sok mesélni valója, gondolom néhányszor rászóltak s ez kedvét szeghette kicsit, mert szeret beszélgetni, csak még meg kell szoknia, mikor lehet és mikor nem… a tanárnéni kérdésünkre azt emelte ki, hogy hát igen, szeret csacsogni a lány ;-)
Ja és már öt darab szívecskéje van… mind matematikából. És iskola után sokáig nézte a kardozó és tőröző lányokat, mert a város vívás szakosztálya az iskolában edz nap mint nap…

Suli: A Második napon

Szeptember 2nd, 2008 § Hoszzászólás

Ma kapott három szivecskét! :-)
Matematika órán teljesített olyan jól, hogy járt neki a dicséret, amit a  szivecskék testesítenek meg, itt ebben az iskolában…
Nagyon boldog, hogy már tanultak… no meg össze veszett már a padtársnőjével, mert ő mással beszélgetett. Most nem barátok.
Kérte, hogy este mindenképp menjek fel hozzá, mert csak egyszerűen játszani akart velem. Természetesen felmentem és kártyáztunk és időre versenyeztünk, ki rakja ki a harminc darabos puzle-t a legrövidebb idő alatt. Ő nyert. Kétszer is.

Suli: Az Első napon

Szeptember 1st, 2008 § 4 hozzászólás

Azt a boldogságot látni a kislányom arcán, ahogy reggel a csípős hidegben mentünk az iskolába!
S folyton azt kérdezgette, apa, ugye ma már tanulunk? Tele
izgalommal, várakozással, nyíltsággal, fogékonyan az új iránt,
csordultig tele tanulási vággyal… én édes kis Manóm milyen boldogan
cipelte a méretes iskolatáskáját… s mikor az osztályban már minden a
helyére került, azt kérdezgette, mikor mentek? menjetek már… – mert
azt is tudta, amíg a szülők ott vannak, biztosan nincs tanulás…

Legyen szerencséje és soha ne csalódjon az iskolában, tanulásban,
mindig legyen ereje és lelkesedése a fejlődésre… és olyan emberekkel
találkozzon az évek során, akik pozitív hatással lesznek kis lelkére. ezt szeretném…

Ezért érdemes élni, ezekért a percekért… érdemes volt szenvedni, görcsölni, tűrni és zokogni.

Hol vagyok?

You are currently browsing entries tagged with iskolások vagyunk at A Nagy Újrakezdős blog - (Újélet).

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.