Csak ülök és nézek ki a fejemből…

Csak ülök és nézek ki a fejemből….

Az este lassan bekúszik az ablakon… az utca fénye árnyékot vet a falon… downtempo forever…
piszok jó… itt bent a én kis világom… füstös homály és lüktetés… szárnyak nélkül… zsibbad is kicsit… talán könny… mindenesetre égető fájdalom..

Az eltaposott palacsinta

Este bicikliztem, nem kapcsoltam be a világítást hátha elüt egy autó, de aztán nem…

Szóval nehéz szembesülni az életre és a társkapcsolatra való alkalmatlanságommal.
Most nem is tudom mitévő legyek.
Eléggé kétségbe vagyok esve, bár optimista ember lévén az villog az agyamban, hogy egyszer minden jóra fordul majd… csak nyugalom.
Bár most nagyon mélyen vagyok, lelkem egy eltaposott palacsintára hasonlít, amelyből kifröccsent a csokoládé…

Meg kellene csak dögleni

nem vágyom másra, csak megdögöljek, egy csendes sarokban… olyan belső fájdalmat érzek, mit még soha… de igen, mégis, éreztem már ilyet, amikor édesapám elment… akkor…

tulajdonképpen nem történt semmi különös, csak beteljesedett a végzetem…

ennyi…

Lehet, hogy nem kellene most írnom

mert kiborultam rendesen

minden nagyon fáj

zsigerből szenvedek, halálos kínban vagyok

hiába minden most simán megtudnék dögleni

akurvaéletbe

megtettem a legnehezebb lépést, erőm volt hozzá

most én döglöm bele

jaj csak történjen velem valami, hogy túl élhessem

iszonyú minden angyal

dögöljenek meg

…

kedvem sincs leírni a történteket, talán majd egyszer

ha lesz kedvem