Kezdődik kettő

Símán ment a dolog, Monica jött, lányom zavarban kissé, aztán ismerkedés, (lányom azonnal odaadta Monikának a gyöngyfüzésefoglakozáson aznap készített karkötőjét) -még hogy irigy, meg féltékeny.. olyan nagylelkű, hogy faladjaamásikat- -…aztán beszélgetés ami pikk-pakkra átcsapott a lányom magánszámába… nem is tudtam, hogy ilyen jó az előadókészsége! azt játszotta, hogy ő egy tévé és mi kapcsolgatjuk, váltogatunk egyik csatornáról a másikra… ő pedig előadta, azt ami épp az adott csatornán látható, igen élethűen. volt ott minden, paprika tévé, tenisz meccs, időjós, minimax… stb… Jól szórakoztunk Monica-val és ez különösen tetszett a nagylányomnak…

Kezdődik…

talán ma találkoznak… nem vagyok e miatt különösebben ideges. csak szeretném nagyon, hogy sikerüljön… lányom már tud róla, hallott róla, nem fogja váratlanul érinteni, megalapoztam már vele ezt a találkozást… de nem tudhatom ennek ellenére hogy reagál… (megszenvedtünk már egy kísérletet)
Amikor először beszéltem Móniról neki az első kérdése az volt, hogy “Ugye nem olyan mint az eN?”
Mit tudom én milyen? kérdeztem magamban, de neki csak annyit mondtam, szerintem nem…
ma találkoznak és meglátjuk… Moninak azt mondtam, nem muszáj, de örülnék neki mert később előnyös lehet a kapcsolatunk szempontjából -vagy hátrányos- fasz tudja már mi lenne a jó… bassza meg. Tényleg nem is tudom mi lenne a jó.. kettős életet élni? hatalmasan nagy baromság.
Pozitívan gondolkodom. Nem erőltetek semmit. Majd meglátjuk, no meg Moni egészen más mint az eN. eddig . így tapasztaltam. eddig..
Kíváncsian várom a folytatást… mi lesz itt?

Ha csak betoppanok…

Ha csak betoppanok nem mindig örül.tudomásúl veszi, hogy ott vagyok és nagy komolyan játszik tovább és egy pillanatra sem méltat. Szólok hozzá de mintha zavarnám, mert ő már betáblázta az estéjét, nem vagyok a tervben és igen feleslegesnek érzem magam ilyenkor. Aztán megbánom, hogy felmentem. Aztán örülök mégis, mert láttam, pusziltam és érintettem. Nem szereti ha csak úgy betoppanok. Nem férek bele…csak tehetetlenül állok a nappali közepén és elkeseredésem határtalan… szeretnék ilyenkor nem élni…

Lányommal boldogan

Lelkemben minden rendben van, mikor szomorúságos pillanatok nélkül, úgy jövök el a lányomtól, hogy vidámak vagyunk és nem úgy éli meg a pillanatot, mintha örökre mennék el. Hülyülünk és jókat nevetünk, valami apróságon. Most például kitalálta, hogy sok-sok puszit ad, egymás után gyorsan-gyorsan. Ezt én viszonzom, de én rendkívül gyorsan tudok puszikat osztogatni, mint egy gépfegyver Erre ő nagyokat kacag, tetszik neki és megpróbálja utánozni, de sosem sikerül. Este mikor eljövök, ezt a játékot játszuk s ilyenkor látom rajta, hogy nem az elválás szomorúsága uralkodik kis lelkén, hanem a közös játék öröme és tudja, hogy holnap úgy is találkozunk ismét. Ilyenkor nyugalom van az én lelkemben is.

Dicséretesen iskolás

Nagyon megdicsérték. Hogy lelkes, aktív, igyekszik, sokat jelentkezik. Segítőkész és önzetlen. Ügyesen számolgat, szépen ír, okos és széles látókörű. Már nem csicsereg annyit, mint az iskola elején.
A fogadó órán ilyen értékelést kaptunk a lányunk iskolai tevékenységéről.
Büszkeséggel tölt el.
Természetesen megünnepeltük a dicséretet. Sütiztünk az egyik cukrázdában. Sok csokis tortát ettünk. (Morgen kapitány tortája… a legcsokisabb torta a világon) Aztán haza felé majdnem elütötte egy teherautó, mert mint egy kis birka, hirtelen és meggondolatlanul átszaladt az úton… Kisebb szívinfarktus után kértem, többet ne csináljon ilyet, mert apa szörnyen összeomlik ha valami baja lesz. Erre sírdogált egy keveset. Rendesen a lelkére beszéltem s ennek az lett az eredménye, hogy a hátralevő utat úgy tettük meg, hogy kékre szorította a kezem.
Szent a béke… így váltunk el egymástól.
Imádom.

Kislányommal boldogan – Utoljára

“Apa, lécci ne mond mindig azt, hogy kislányom így, kislányom úgy… nem szeretem, mikor bemutatsz az ismerőseidnek, akkor azt mondod, és a kislányom…”
- Jól van kicsim, de Te mindig a kislányom leszel – feleltem.
Azóta figyelek rá, hogy ne mondjam. Lányom, nagylányom, iskolás lányom, kincsem, kicsim a használatos…
Nem tudom már úgy babusgatni, mint régen. Nem engedi. Tudtam, hogy ez így lesz, hogy valamilyen szinten távolodik, fizikailag függetlenedik (pl: az utcán nem fogja a kezem) , de nem gondoltam, hogy ez ilyen korán bekövetkezik.
Biztosan az iskolás lét az ott látott és tapasztalt viselkedési forma hatására változott meg. Ott gyakran látni, ahogy a kortársai még a kezét sem fogják meg a szüleiknek. Úgy üdvözlik egymást mint a haverok s az utcán csak ténferegnek egymás mellett. Nekem ez új a lányomtól. És kicsit szomorú is vagyok miatta. De nincs mit tenni ez is a felnövés egyik olyan állomása amely a szülőknek nem olyan vidámság.

Kislányommal boldogan 13

A múlt héten már három beírása volt.
Egy azért mert forgolódik és beszélgetésével zavarta az órát.
Egy azért mert az ebédlőben rendetlenkedett.
Egy azért mert indokolatlanul rugdosta a társát testnevelés órán.
Meg kérdeztem tőle, hogy mégis miért rugdosta meg a társát? azt válaszolta: nem tudom.
Tényleg indokolatlanul rugdosódott…

Aztán megígértettem vele, hogy egy hétig nem lesz beírás… ügyelni fog rá és mindig eszébe jut, hogy apának mit ígért. Ez a múlt héten történt szerdán. Ma kedd van, egy nap kellett volna, hogy leteljen a hét…
de itt az új beírás!
“Kedves Szülők, kislányuk a ceruzával játszott a pad alatt és beszélgetett is, ezzel zavarta az órai munkát.”
Anyja kilátásba helyezte, egy hétig zérótévé ha nem kapja össze magát…
Én toleránsabb vagyok. Egy hónapja jár iskolába. Rendkívül mozgékony, energiával, képzelettel és ötletekkel teli teremtés, akinek szerintem hatalmas feladat a padban megmaradni órákon át…
Magam is tapasztaltam: a hétvégén házi feladaton dolgoztunk (köröket rajzoltunk), de öt perc után elkalandozott és eszébe jutott egy játék… aztán megint dolgozott öt percig és újra volt egy ötlete, mit kellene játszani.. nem erőltettem, hagytam, hogy lazítson egy kicsit… aztán vett egy mély lélegzetet és egy szuszra megcsinált annyi munkát mint előtte fél órán keresztül… szóval nem sima ügy a kislányomnak kemény munkát végezni.
Édes feladat volt ez nekem, hogy vasárnap délután elkészítsük együtt a házi feladatot.
Ma meg elfelejtettem megkérdezni, volt e sikere a köreinknek…

Kislányommal boldogan 12

Ma együtt csináltuk a házi feladatát.
Basszus harmadik hete iskolás, elsős és van házi… igaz rajzolni kellett csak, de hát akkor is! nos mindegy ha már van, komolyan vettük, mégis csak az első házi feladat!
Többször felmondtuk közösen a Török és a tehenek című Móricz mű elsősöknek való kivonatát, miközben rajzoltunk… azt a jelenetet kellett lerajzolni, amelyik a kislányomnak a legszimpatikusabb. Ő azt választotta, mikor a török számolja a teheneket. (mert neki a matematika a kedvenc tantárgya “azért apa, mert lehet játszani a kék számolós dobozommal).
Rajzolt három tehenet, egy apukát, anyukát és egy kis tehenet. Kiszínezte őket én pedig megrajzoltam a törököt.
Aztán megfürdettem, bár nem kellett sokat segítenem, mert mindent szépen egyedül csinál a fürdőben. Fogat is mosott, meg minden…
Végül érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Büszke vagyok rá, mert olyan szeretni valóan kész egyéniség, tökéletesen tudja mit akar, azt ki is fejezi, sokszor ellentmondást nem tűrően… elnéztem a fűrdőben, olyan magas már és oly szép… és olyan kis huncut még, meg ahogy próbál felnőttesen viselkedni, komolykodni… minden mozdulatát szeretem.

Életemben nem találkoztam még ilyen kedves, klassz csajszival mint ő.

Kislányommal boldogan 11

Egy szarvasról meséltem neki, akit hurokkal elfogtak az orvvadászok. Beleakadt a szarva a hurokba és nem tudott tovább menni a többiekkel:
- és ott maradt egyedül, szomorúan, pedig nagyon ment volna találkozni a lányokkal…
- hogyan találkozni a lányokkal, apa?
- ősszel van a szarvasbőgés, ilyenkor a szarvasfiúk találkoznak a szarvaslányokkal és megszeretgetik egymást, hogy legyenek kis szarvasok- mondtam
- ez olyan mint az anyák napja?
- olyasmi…

Helyzetjelentés – after the long day

Fáradt vagyok.
Lefeküdtem kicsit, hogy beszélgessek önmagammal s belealudtam. Igaz ez máskor is előfordult már, de nem este nyolc órakor. Beszélgettünk, a lehetőségeket diskuráltuk meg, a kapcsolatrendszeremben rejlő lehetőségeket és azon is morfondíroztunk kicsit, hogy mi az amit szeretnék, mire kell koncentrálnom, mi az ami fontos. Jót tesz lelkemnek ha kicsit rendszerezem gondolataim. Segítek magamnak eligazodni szövevényes, kusza életemben, megérteni és átlátni bizonyos folyamatokat.
Belealudtam, mert sokat melóztam a hétvégén, hidegre is fordult az idő s ettől is lefáradtam. Igazából az volt a baj, hogy sok volt az idegi feszültség, a necces dolog ami miatt sokat kellett stresszelnem. Végül minden megoldódott, de hát ráment az idegi nyugalmam. Aztán arra gondoltam, hogy ma lightos napot tartok, rápihenek a hétvégére, erre még ebédelni sem volt időm, annyit rohangáltam.

Kicsit megsértettem L.-t. Semmi extra, csak enyhe kifejezésbeli problémám akadt, ami kissé félreérthetőre sikerült… természetesen félreértette…

Este pedig még lenyomtam két kemény angol órát… ma döbbentem rá, hogy az angol tanárnő rettenetesen kemény tempót diktál. Szinte megállás nélkül dolgozunk, dolgoztat bennünket és természetesen végére teljesen kidőlök.

Angol óra után pedig még a kislányommal elmentünk pizzázni. Hatalmasan nagyokat dumálunk ilyenkor. Szinte minden nap együtt vagyunk egy kicsit, de annyira bírom, hogy ilyenkor oly sok mondanivalója van számomra. És oly sok megbeszélni valója is akad. Szóval nagyon jó vele, és így befejezni a napot, végül is azt mondom, pozitív volt na!

Kislányommal boldogan 10

Alszik.
Teljesen le van harcolva.
A hétvégére rettenetesen kipurcan az isiben. Legfőképpen agyilag van elfáradva és ilyenkor sokat sirdogál… de fizikai sérülései is vannak. Elesett az udvaron és lenyúzta a térdét, melege volt, levetette a zokniját és úgy húzta fel az edzőcipőt, ami aztán feltörte mindkét sarkát. Sebes mindenhol. És aggódik a feladatok miatt is. Vajon a hétvégi írásgyakorlást szépen meg tudja e csinálni, vajon a könyve meg lesz e amit a Réka véletlenül haza vitt? És hétfő reggel be tud e menni egyedül az iskolába, mert a szülő akkor már nem kísérhetik be a gyerekeket az osztályba… olyan kis lelkiismeretes és úgy aggódik, hogy minden rendben legyen… olyan édes!
De nagyon szereti az iskolát, bár már mondja, hogy nehéz feladatok vannak, nem könnyű tanulni, pláne, hogy az ember ilyen sokat tanul… szóval esténként úgy alszik el, hogy az oviról álmodozik…

Este jó, este jó, este mindig jó…

Alszik. Már tegnap érezni lehetett, hogy fárad. Iskolában töltött első hét kimerítette. Érzékeli már, hogy mi a különbség az ovi és az isi között. A játék itt csak kikapcsolódás és nem a fő tevékenység immár. Elfáradt, igaz elvittem este még moziba is, a Mamma Mia-t néztük meg. Féltem kicsit, hogy túlságosan felnőttes lesz neki, de azért egész jól vette az akadályt. Igaz, folyton beszélt, kérdezett, mindent pontosított, hogy jól érti-e, meg ilyesmi. Szerintem idegeire mentünk a szomszédoknak, de sebaj, ő ilyen a moziban. Mindent megtárgyal. Mindent meg kell tárgyalnia… mondta is a tanárnéni, hogy szeret csacsogni. És én ennek örülök.
Most alszik. Simogattam a buksiját miközben nézte a barbis mesét és úgy aludt el. Szeretem, mikor ilyen meghitt esténk van. Nagyon szeretem őt.

Suli: A Harmadik napon

Lassan az újdonság varázsát veszti az iskola. Ma már nem volt olyan sok mesélni valója, gondolom néhányszor rászóltak s ez kedvét szeghette kicsit, mert szeret beszélgetni, csak még meg kell szoknia, mikor lehet és mikor nem… a tanárnéni kérdésünkre azt emelte ki, hogy hát igen, szeret csacsogni a lány
Ja és már öt darab szívecskéje van… mind matematikából. És iskola után sokáig nézte a kardozó és tőröző lányokat, mert a város vívás szakosztálya az iskolában edz nap mint nap…

Suli: A Második napon

Ma kapott három szivecskét!
Matematika órán teljesített olyan jól, hogy járt neki a dicséret, amit a  szivecskék testesítenek meg, itt ebben az iskolában…
Nagyon boldog, hogy már tanultak… no meg össze veszett már a padtársnőjével, mert ő mással beszélgetett. Most nem barátok.
Kérte, hogy este mindenképp menjek fel hozzá, mert csak egyszerűen játszani akart velem. Természetesen felmentem és kártyáztunk és időre versenyeztünk, ki rakja ki a harminc darabos puzle-t a legrövidebb idő alatt. Ő nyert. Kétszer is.

Suli: Az Első napon

Azt a boldogságot látni a kislányom arcán, ahogy reggel a csípős hidegben mentünk az iskolába!
S folyton azt kérdezgette, apa, ugye ma már tanulunk? Tele
izgalommal, várakozással, nyíltsággal, fogékonyan az új iránt,
csordultig tele tanulási vággyal… én édes kis Manóm milyen boldogan
cipelte a méretes iskolatáskáját… s mikor az osztályban már minden a
helyére került, azt kérdezgette, mikor mentek? menjetek már… – mert
azt is tudta, amíg a szülők ott vannak, biztosan nincs tanulás…

Legyen szerencséje és soha ne csalódjon az iskolában, tanulásban,
mindig legyen ereje és lelkesedése a fejlődésre… és olyan emberekkel
találkozzon az évek során, akik pozitív hatással lesznek kis lelkére. ezt szeretném…

Ezért érdemes élni, ezekért a percekért… érdemes volt szenvedni, görcsölni, tűrni és zokogni.

Jó reggelt Iskola!

Megyünk iskolába. Ma 7.20-kor indulunk

Kislányom kisiskolás, elsős

Megvolt a tanévnyitó. Minden úgy alakult, ahogy képzeltem. Kincsem csinos volt az ünnepi szerkóban, s a felkészítésünknek megfelelően szépen viselkedett, bár hoszzú volt a mise meg miegymás, szépen bírta türelemmel. A végén hozzám szaladt s a nyakamba borúlt, megpuszilgattam s a fülébe súgtam a gratulációmat s a dícséretemet. Aztán oda jött az ex is és a másik oldalról ölelte meg, ő pedig csak kapaszkodott mindkettőnkbe… Úgy jöttünk ki a templomból mint egy gyönyörűen normális család. Kislányom középen s fogta mindkettőnk kezét. Így sétáltunk át a mekibe is, mert a kincs már nagyon éhes volt…

Kislányommal boldogan – Immár iskolás!

Iskolás lett az én kislányom!!! Valami csodálatos érzés ez nekem!

Mostanában érzem annak előnyét igazán, hogy anno olyan mély fájdalommal, de elhagytam N.-t.
Lelkem felszabadult, időközben arra is rájöttem, hogy érzelmi zsarolás áldozata voltam, de a vak szerelem nem engedte, hogy lássak… csak néztem és csak őt láttam mindenütt.
Most, néhány hónap távlatából látom és fedezem fel az lényeget azt hogy semmi nem volt szent, csak az amit ő akart. Ennek minden áldozatául esett, béketűrő ember lévén csak annyit balhéztam, amennyit muszájnak ítéltem s mikor láttam, hogy semmi értelme, eljöttem…

Mindezek gondolatok annak kapcsán merültek fel bennem, hogy ma lesz a kislányom tanévnyitója, elsőbe megy a Kincs és nagyon büszke vagyok rá. És szabadon, felszabadultan örülhetek ennek, boldogsággal gondolhatok kicsim nagy lépésére… (mert N. mellett gyomorgörcs volt bennem ilyenkor, mert zaklatott ezen dolgok miatt mindig…)
Büszkén, kézen fogva fogok vonulni vele az utcán, ő a szép új ruhájában nagy izgalmak közepette…
Iskolás lett az én kislányom!!! Valami csodálatos érzés ez nekem!

Amit most érzek, az vissza igazolása a múltban megtett nehéz és könyörtelen lépésemnek…
Egyszer minden a helyére kerül…

Mindenféle este tartalommal

Korábban megpattantam a munkahelyemről, csak azért, hogy nyugodt körülmények között végezhessek egy kis műhely munkát… ami rám fér, hisz ha nem lenne immár oly erős bennem a pozitív gondolkodásra való hajlam, akkor olyan depis lennék, mint a süket disznó a búzában…

Majd nagyot kerekeztünk a kislányommal, sütiztünk is. Megint többet kívánt, mint amennyivel elbírt, bár amit ott hagyott, az nem is volt olyan finom, úgy hogy nem sajnáltam. Aztán találkoztunk egyik ismerősömmel, ő is biciklizett a mkisfiával, jót dumáltunk, miközben elkísértük őket hazáig. Közben aluljárón is át kellett haladnunk, kislányom pedig kicsit aggódott, mert ő még ilyenen soha nem haladt keresztül. Nem is gondoltam, hogy az útvonalunkból mindig kimaradt az aluljáró… kicsit félt mert sötét volt benne, de élmény volt neki mindenképpen.

Angoloztam is immár itthon, de már nem Táncsics Börtön a neve.
Még nincs konkrét ötletem, neki sincs, bár ő azt mondta, kezdetnek az is megteszi, ha otthonnak nevezem, azt a helyet, ahol lakom… ám legyen… de erősen gondolkodom valami jó néven, amiben benne van ő is.
Napközben eszembe jutott valami, de mivel nem írtam fel, elfelejtettem.

Kislányommal boldogan 8

Boldog voltam, mikor az ex megkért, menjek el a kislányunkért az oviba négy órakor, mert ő iskolában van s csak fél hét tájban végez. De már reggel lehetett látni, nem leszek ma nyugodt, mert több munka is adódott éppen négy órakor! Sorra jöttek a halaszthatatlan kérések… Milyen érdekes, morfondíroztam magamban, tegnap és tegnap előtt semmi munka nem vol egész délután. De mikor végre elmehetek a kislányomért az oviba, tehát magánéleti programom van, akkor természetesen rengeteg teendő lesz hirtelen. Végül sikerült mindent lerendezni, nagy rohanással és némi késéssel, de odaértem és látom ám, hogy az én kincsem nagy búslakodva ül az óvonénivel a hintában… már befele menet egy apuka mondta, hogy a kislányom el van keseredve, hogy őérte sosem jön az apa… Végtelenül fontos neki és hatalmasan nagy doldognak tartja, hogy “ma az APA jön ám értem!“

A plázában töltöttük el az időnket. Kapott forró csokit és Barbis újságot. Aztán sétáltunk egy kört, vacsiztunk a kínaiban, bár kislányomnak nem igazán izlett… és sokáig olvasgattunk a könyvesboltban.
Volt ott egy könyv ami olyan nagyon tetszett a kislányomnak, hogy minden alkalommal mikor ott jártunk, csak azt olvasta. Már a múltkor kérte, hogy vegyem meg neki, “Nem veszem meg kicsim, mert szerintem ez dedósoknak való, Te pedig már iskolás vagy… “ (tényleg olyan nagyon gyerekes rajzokkal volt tele) aztán a boltvezető, aki régi ismerősöm felvilágosított, hogy ez a könyv több okból is miért jó ha megveszem neki, akkor beadtam a derekam. Elhoztuk a könyvet. Azt a boldogságot! Ő cipelte hazáig, ki nem adta volna a kezéből… csacsogott és csak a könyv tartalmának elemzése foglalkoztatta. Majd leültünk egy padra és az első részt fel is kellett neki olvasnom, még haza érkezés előtt, ott a városban…