Példás és a Jó

segítőkész… szorgalmas… aktív… segítség nélkül megoldja… jól kommunikál… rendes… korának megfelelő… előzékeny… közösségi ember… példás… jó… udvarias… tisztelettudó… fogékony… fantáziadús… választékos… kézügyes… mozgékony… átlagos… kérdez… illedelmes… hasznos… energikus… és a többi… és a többi…
fel nem sorolhatom az összes többit… Lányom osztályzat nélküli értékelése ez.

Neveléstan Post

Sajnos kihozott a sodromból. Minden a kedve szerint történt, játszottunk, hülyültünk meg ilyesmi… Közben megbeszéltük, hogy van még két sor írás gyakorlata és azt a játék végén megcsinálja. Minden szép volt és jó, mind addig, amig eljött a fürdés ideje. Akkor kértem, hogy csinálja meg az ígért gyakorlót és sipirc fürödni. Duzzogva, de neki állt s minden vonalnál nyafogásba tört ki, hogy zavarja, ha beszélünk, aztán zavarja, hogy csobog a víz a fűrdőben… egy darabig csitítottam, kértem, hogy az írásra koncentráljon és ha lehet ne nyafogva beszéljen, mert érthetetlen amit mond. De eztán is csak vinnyogott és nyafogott. Húzott egy vonalat és hisztizve kiradírozta. Aztán megint. Ment ez vagy tíz percen keresztül s csak hergelte magát. Olyan hisztit levágott, csak néztem. Még sírt is. Elhültem, -ő az én lányom… Felemelt hangon kellett rászólnom, hogy ne vinnyogva beszéljen, mert egyszerűen érthetetlen amit mond. Ismételje meg a mondanivalóját! Erre az volt a válasz, hogy hagyjuk békén! Jó, akkor békén vagy hagyva s eljöttem…
Emlékeztettem, megígérte, hogy két sort ír. A hisztizés hatására az anyja már viszakozott volna, de mondtam, ne engedjen, mert akkor a gyerekben az jön le, hogy meg lehet úszni a feladatok teljesítését egy kis hisztivel. Aztán, nyomatékosítottuk benne, hogy legközelebb addig nem lesz játék, amíg a házifeladat nincs elvégezve. Ha a feladat elkészül és marad idő, akkor van játék, ha nem marad idő, akkor nincs. Mert ezt a cirkusz még egyszer nem játszhatja el velünk…
Nem esett jól, hogy keménykedni kellett vele, de a hisztizést nem tudom tolerálni. Eddig is úgy neveltük, bármit szeretne, a szüleivel megbeszélheti és ha egy mód van rá mindent megoldunk. Ilyen szempontból lazán vesszük a dolgokat. A hiszti nem fér bele a kapcsolatbéli repertoárunkba.

Kislányommal boldogan – Utoljára

“Apa, lécci ne mond mindig azt, hogy kislányom így, kislányom úgy… nem szeretem, mikor bemutatsz az ismerőseidnek, akkor azt mondod, és a kislányom…”
- Jól van kicsim, de Te mindig a kislányom leszel – feleltem.
Azóta figyelek rá, hogy ne mondjam. Lányom, nagylányom, iskolás lányom, kincsem, kicsim a használatos…
Nem tudom már úgy babusgatni, mint régen. Nem engedi. Tudtam, hogy ez így lesz, hogy valamilyen szinten távolodik, fizikailag függetlenedik (pl: az utcán nem fogja a kezem) , de nem gondoltam, hogy ez ilyen korán bekövetkezik.
Biztosan az iskolás lét az ott látott és tapasztalt viselkedési forma hatására változott meg. Ott gyakran látni, ahogy a kortársai még a kezét sem fogják meg a szüleiknek. Úgy üdvözlik egymást mint a haverok s az utcán csak ténferegnek egymás mellett. Nekem ez új a lányomtól. És kicsit szomorú is vagyok miatta. De nincs mit tenni ez is a felnövés egyik olyan állomása amely a szülőknek nem olyan vidámság.

Kislányommal boldogan 13

A múlt héten már három beírása volt.
Egy azért mert forgolódik és beszélgetésével zavarta az órát.
Egy azért mert az ebédlőben rendetlenkedett.
Egy azért mert indokolatlanul rugdosta a társát testnevelés órán.
Meg kérdeztem tőle, hogy mégis miért rugdosta meg a társát? azt válaszolta: nem tudom.
Tényleg indokolatlanul rugdosódott…

Aztán megígértettem vele, hogy egy hétig nem lesz beírás… ügyelni fog rá és mindig eszébe jut, hogy apának mit ígért. Ez a múlt héten történt szerdán. Ma kedd van, egy nap kellett volna, hogy leteljen a hét…
de itt az új beírás!
“Kedves Szülők, kislányuk a ceruzával játszott a pad alatt és beszélgetett is, ezzel zavarta az órai munkát.”
Anyja kilátásba helyezte, egy hétig zérótévé ha nem kapja össze magát…
Én toleránsabb vagyok. Egy hónapja jár iskolába. Rendkívül mozgékony, energiával, képzelettel és ötletekkel teli teremtés, akinek szerintem hatalmas feladat a padban megmaradni órákon át…
Magam is tapasztaltam: a hétvégén házi feladaton dolgoztunk (köröket rajzoltunk), de öt perc után elkalandozott és eszébe jutott egy játék… aztán megint dolgozott öt percig és újra volt egy ötlete, mit kellene játszani.. nem erőltettem, hagytam, hogy lazítson egy kicsit… aztán vett egy mély lélegzetet és egy szuszra megcsinált annyi munkát mint előtte fél órán keresztül… szóval nem sima ügy a kislányomnak kemény munkát végezni.
Édes feladat volt ez nekem, hogy vasárnap délután elkészítsük együtt a házi feladatot.
Ma meg elfelejtettem megkérdezni, volt e sikere a köreinknek…

Kislányommal boldogan 7

Ma nagyon jó vele.
Volt egy spurim, hogy a múltkor azért volt az a nagyon hisztis hétvége, mert péntek este még dolgoznom kellett és nehezen viselte, hogy az ő napján, azaz pénteken én nem csak vele foglalkozom, hanem másokkal beszélgetek és dolgozom, kevesebb figyelemmel vagyok iránta. Persze ez még nem volna mindenre mentség, de ő megszokta, hogy a péntek az ő napja, csak az övé és akkor apa csak vele foglalkozik, játszik és egyáltalán. Tudom ez az elkényeztetettség egyenes következménye, de nem bánom, hisz én voltam aki ehhez hozzászoktatta, mert anno gondoltam, ha már a hét többi napján alig látom, akkor legalább pénteken legyen minden figyelmem az övé.
Ma minden szép, elég időt fordítottunk sétára, lassan komótosan andalogtunk miközben sokat beszélgettünk, mekiztünk is és ott sem siettünk sehova, játszottunk a játszótéren is, még a homokozóban is fetrengett kicsit… Itthon az első útja a fürdőkádba vezetett, apró értetlenkedésekkel, de megértette a lényeget, mert a homokot nem hordhatjuk a kicsi lakásba ide-oda… így semmi vita nem volt az est folyamán, lefürdött és mesét nézett (Lecsó), néztünk, mert azt játszottuk, hogy moziban vagyunk…
Most megnézi még a Shrek kettőt és alszik… valószínű, hogy közben fog elaludni, akkor majd berakom az ágyikóba…

Kislányommal… boldogan?

Hisztizett.
Mindenért hisztizett. Mindennel baja volt, mert miért így, miért nem úgy… és egyáltalán. Apa, majd én tudom, elég nagy vagyok hozzá. Ne parancsolgass. -nem parancsolgattam, csak kértem. mondtam neki szeliden…

Igaz nem úgy kezdődött az együttlétünk, ahogy azt ő szerette volna, vagy elképzelte. Péntek este még dolgoznom kellett és ekkor természetesen kevesebb figyelmet tudok fordítani rá, és ő ezt nehezen visele-viseli, pedig megbeszéltem vele, kicsit dolgozom, sőt magammal vittem, mert számára is érdekesek lehetnek az ottani történések. Rángatott, hogy figyeljek rá. épp a munka kellős közepén. Kérleltem, legyen még egy kicsi türelme, valamivel foglalja el magát. Aztán az est további része még elment, de amit ma művelt! Mindenbe belekötött, semmi sem tetszett neki, nem hallgatott rám, és egyszer még kiabált is velem. No akkor fogyott el a türelmem. Rendesen beolvastam neki és kilátásba helyeztem büntetés gyanánt, hogy egy darabig nincs meki és pláza, meg újság és még mit tudom én, hogy mi…. mindaddig, amíg a viselkedése nem lesz olyan ami elvárható egy iskolaérett kislánytól… séta helyett haza vittem… az anyja le volt döbbenve, hogy tök depisen érkezünk. Nem avattam be, ez a kettőnk ügye, gondoltam. Aztán egy gyors puszit nyomtam a kislányom fejére, hogy további szép napot s leléptem.
Majd egy óra múlva, mikor dolgozni indultam és már magam is lehiggadtam, felmentem hozzá. Már a kaputelefonban elnézést kért, kétszer egymás után… mondtam neki, felmegyek, személyesen akarok vele beszélni. A szobájában játszott és leültettem magam elé, hogy figyeljen rám és biztosítottam affelől, hogy szeretem, sőt nyomatékosítottam, hogy effelől nem legyen kétsége, de a viselkedésével nem értek egyet, és nem tudom elfogadni tőle, hogy az apukájával, szüleivel így viselkedjen… ha van valami problémája mondja meg, de dedós hisztikkel ne erőlködjön, mert ahogy kicsi korában, úgy ma sem fogok engedni neki ilyenkor…
Aztán megbeszéltük a holnapi programot, hogy részt veszek a Tádé szülinapján és elmegyünk a búcsúba is.

Azt hiszem elkényeztettem.
Régebben mondta is, hogy Apa te jobb vagy Anyánál, mert te sokkal több mindent megengedsz. Pedig nem azért voltam engedékeny, hogy az exszel szemben szerezzek némi szeretet előnyt, hanem mert egyszerűen csak engedékenyebb vagyok és csak lazábban fogom, mert minden szir-szarra nem zaklatom, csak akkor szólok neki, ha úgy látom hogy olyan dolgot csinál, ami esetleg rá, vagy másra, esetleg valamely értékes dolgokra veszélyes az amit csinál… liberális vagyok vele, nem fogom kordában, nincs szándékomban kortátozni a szabadságát stb… és ezzel a szabadsággal nem tud élni, (hogy is tudna, hat és fél éves) egyre követelőzőbb, immár kevésbé örül dolgoknak, gondolja úgy is megkapja, mindent megkap apától… azt hiszem elkényeztettem. És a mai történések intő példa arra, hogy sürgősen változtatnom kell a nevelési taktikámon. Bár részemről, nem igazán lehet nevelésről beszélni, hisz hetente egy-két alkalommal van velem. De mindenképp változtatnom kell a taktikámon, ha illedelmes és úgymond jól nevelt kislányt akarunk nevelni…

Miben volt más?

Mondják ez a nap más mint a többi… és mégis miben?
Megköszöntöttek. Néhányan… robotok is…  ő is.
“Boldog szülinapot!” -sms
“Köszönöm.”
Ennyi.
Cica-mica volt az első.
Kislányom az utolsó. Egy szép rajzot kaptam tőle, amelyen ő középen és két oldalt anyával és apával sétál a virágos mezőn. Csodálatos rajz. Szép színes és olyan kifejező. Kifejezi, hogy a kicsinek így kerek a világ, még három év távlatából is, hogy ő sétál a napsütésben egy virágos mezőn anyával és apával s mindenki feje felett van egy nagy piros szívecske.
Kicsit elszorult a szívem, mert sajnáltam őt, tudva, hogy ez a vágya soha nem fog már teljesülni. Szétesett a Család. Már három éve és végérvényesen… Büszke volt a rajzára, szép és reprezentatív keretezést kapott. Lelkesen mesélte, mutatta, hogy három pillangó is repül a fejünk felett… és süt a napocska, meg virágok is vannak a mezőn…

Aztán elvittem bringázni. De éhes lett közben. Gondolom mekizni akart, de nem volt nálam pénz és nem tudtam megvacsoráztatni. Az ex-szel nem egyeztettünk, hogy ovi után evett-e valamit, készüljek e arra,hogy éhes lesz… Így nem készültem, meg a sietség miatt el is felejtettem gondolni erre. Megyünk akkor haza- mondtam- és otthon vacsorázol… Milyen szülő vagyok, hogy nem gondolom, hogy őneki enni is kellene?- kérdezte- hát a szülőnek nem az a legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodjanak a gyerekükről? … próbáltam magyarázkodni… de már nem volt kedvem… Haza vittem és szomorúan tekertem a nem börtönöm felé…