Évforduló van… a harmadik

Május 10th, 2012 § Hoszzászólás

Találkozó lesz. De nem tudom mi lesz.
Izgat is meg épp ma döbbentem rá, hogy annyira nem is akarom. Talán elhúzom magam előtt a mézesmadzagot és annyi… fogom élvezni az biztos. De semmi több. Csalódott lesz. És valószínüleg ez lesz az utolsó együttlét. De ez nem baj. Valamikor le kell zárni, VÉGLEG!

Erőszakosan dúrva ez a nyár

Július 21st, 2011 § Hoszzászólás

mert nagyon forró s ezáltal a lányok nem tűrik meg magukon az apáca ruhát és úgy nekivetköznek, hogy az ember legszívesebben ráugrana mindegyikre.
szóval olyan kihívó a lányok öltözködése, hogy nem csodálom ha néha megerőszakolják itt is ott is némelyiket.
bár a lányok sztem szeretik ha erőszakosan lépnek fel a pasik velük szemben. mindegyik szereti ott mélyen, legbelül, titokban vágynak arra, hogy valaki rendesen megdugja őket, némi erőszakos közösülésre kényszerítse… szóval kölcsönös e téma iránt a vonzalom…

Ahogy felébredek

Január 15th, 2010 § Hoszzászólás

kezem a punciján landol… van egy speciális fogásom, úgy tudom megfogni a lába között, hogy egyik újjam a punciban a másik a popsiban és tulajdonképpen fogom az egész berendezését félig a cumbjával… olyan finoma simul meztelen puncija a tenyeremben! -ettől aztán folyton beindulok… ma is azzal a gondolattal keltem fel, hogy milyen jó, hogy van… mennyire jobb vele és egyáltalán… a társsal, itt van és érinthetem, amikor csak akarom, beszélek hozzá, közös gondolataink vannak és együtt is gondolkodunk… – szeretem hogy van… és milyen finom! – ahogy felkelt, elkaptam és hátúlról belecsókoltam a fenekébe, no meg a puncijába… isteni volt! alig tudott kikászálódni az ágyból, legszívesebben maradt volna, de hát a munka, ugye? -mese nincs, menni kell..  - a héten minden nap elkésett…

Néha jó egyedül

Január 14th, 2010 § Hoszzászólás

ilyenkor magamban a dolgaimmal, csak vagyok, teszek veszek… peregnek a percek, észrevétlen… később nem tudom megmondani mivel telt el az az egy óra, de kell nekem, nagyon kell az az egy-két órácska… amikor teljesen egyedül voltam, ilyenkor néztem némi pornót és maszturbáltam is…  most erre nincs szükségem, van ő és minden reggel és este valamilyen sexuális játékkal lepjük meg egymást, ami általában valamelyikünk kielégülésével végződik, vagy éppen tökéletes összhangban, egyszerre mindketten élvezünk, hangosan… imádom ahogy finom, keményhúsu teste megfeszül a kéjtől…- és hörög is hozzá hangosan nyögdécsel és élvez, ettől aztán ismét felspanolja a libidómat és újra megbaszom… de néha jó egyedül.. igaz, amióta ő van, nem volt szükségem maszturbációra és ennek nagyon örülök…

Valaki nagyon be volt indulva

November 18th, 2009 § Hoszzászólás

hetekig semmi, hisz lekorlátoztam a hozzáférést.hogy csak a beavatottak láthassák.aztán tegnap, százhatvan katt. nem semmi.százhatvan… szex téma érdekelte..- hiába, mindig mondtam, a világ és az élet csak a szex körül forog, semmi sem fontosab.. csak a punci, no és a szép cici.. meg az álló farok, ahogy behatol…

Puncidomb

November 5th, 2009 § 1 hozzászólás

Az volna a jó, ha szeretkezés közben halnék meg. Mondjuk épp a puncidombon, amikor nagyon élvezek s csak ráhanyatlok a csajomra és kész.
Aztán azon is elgondolkodtam, hogy lesz nekem sírom a puncidombon?

eM szopása

Április 26th, 2009 § Hoszzászólás

Felhívott valami apróság miatt. hangjában semmi extra, mint régen, olyan baráti.én is az voltam.nem éreztettem vele sem haragot.sértést se semmit sőt… végül megkérdeztem hogy van?-ironikusan nevetett, jól. -akkor jólvan mondtam és letettem a letefont.
Egy óra múlva küldött egy esemest, mi volna ha este munka után felmennék hozzá, barátilag beszélgetni… sajnos nemet kellett mondanom, mert valóban sok dolgom volt, képtelenség lett volna… de esemesét olvasva rögtön felállt a farkam… amolyan pavlovireflex szerűen ugrott be a kis agyamba: igen jól tud szopni és hatalmasakat élveztem minden egyes alkalommal, mikor leszopott. -főleg az utolsó alakalommal, mikor már széjjel szopta a farkam, azt hittem itt a vég, akkor szétfeszítette combjaim, megmarkolta a heréimet és tövig bekapta volna, ha belefér a szájába az egész farkam… ott durrantam el.mintha az agyam szívták volna le akkora élvezetet okozott… hát ez jutott eszembe az esemese olvasása közben..
azt hiszem felmegyek hozzá…

Hol a sztori?

Április 7th, 2009 § 3 hozzászólás

Hol a sztori?-kell a sztori.a sztori. -mindig kell valami sztori. az embernek sztori kell.lételem.az hatodik elem… -nincs sztori- másfél órás telefonbeszélgetés volt. némi mosolygós poénos mondat után számonkérés.düh és szitkozódás -holnap feljössz kávéra? -nem… sírás.nyafogás, követelőzés.meg a bezzeg és hogy akkor egyáltalán minek? miért én? engem? -becsaptál és környéke -holnap feljössz kávéra? -nem… felelősségáthárításezerrelés lelkiismeretfurdaláskésztetés.. hallgat ok -szóval nem? -nem… szia, szia………… ….. ….. .. .
százbolhaszázbolha egyszer jó :-)
a telefonbeszélgetés óta nem láttam, nem hallottam felőle. nem is hiányzik, hisz akkor sem kellett igazán, mikor volt. mert volt csak volt próbaképpen, csak dugásra volt. meg bujálkodásra jó volt. beszélgetni sem akartam vele igazán soha. nem az én sílusom nem tetszett soha. nem akartam tőle semmi egyebet tőle soha. csak teszteltem magam, milyen az érzelem nélküli sex, tud e működni egy kapcsolat csak a néhasexre építve és no program és terv. próba volt és lám. bebukott. ennyi. semmit nem bánok és sajnálok. megtörtént és nem én követtem el- nem történt meg, holott én követtem el…
Hol a sztori? -kellene egy kis sztori. -magam vagyok és vágyom a sztorira.bár munkám van elég…

“a lelkemmel nem tudok mit kezdeni”

Április 7th, 2009 § Hoszzászólás

Tanulj a tegnapból, élj a mában és reménykedj a holnapban…
ezt írta egyik spanyol barátom a blogjában.bejelöltem, hogy ez tetszik nekem.aztán arra gondoltam, mindenki így él.így kell hogy éljen..az egészséges lélek ez elvek alapján éli meg az életét.-a különbség abban van, hogy nem egyformán értjük meg a múlt üzeneteit, s a holnap miatti félelmünkben nem tudjuk lazán megélni a mát…
-volt egy csajszi anno.mellére tette a mindkét kezem.mintegy jelezne.dugjam meg… nem tettem, mert én hűséges férj akartam lenni. -most van tiszta lelkem és minusz élményem. és az az élmény most segítene… a lelkemmel nem tudok mit kezdeni…

Megöleltem…

Március 28th, 2009 § 5 hozzászólás

Megöleltem. alig értem át. olyan furcsa érzés kerített hatalmába… -nagyon azt éreztem, basszus de nem jó helyen vagyok! -el innen… pedig azért mentem, hogy kicsit kedves legyek. meg mert hívott kávézni. hideg volt a kávé, ő meg zavarban volt. meséltem neki mennyi munkám van és hogy este a barátaimmal meccset nézünk és valszeg befogunk nyomni, mert nem csak mi leszünk, hanem egy csomó unicum is lesz ott with many beer… nem állok jót magamért asszem. -éreztem, mondani akar valamit. aztán mégsem.. végül megöleltem és megpusziltam, erre nekem esett, miért vagyok olyan mint az öregek, puszi… távolság. puszi. hátveregetés.-minden jel arra mutat, nem közeledem, érezte ezt… aztán csak annyit kérdezett:
- Szerinted van értelme?
- Minek? -adtam az értetlent, pedig kurvára tudtam, mit jelent a kérdés… álltunk az ajtóban. minek? ismételtem meg a kérdést.. aztán eljöttem.
Pár perc múlva felhívott, küld egy mailt, legyek szíves mindenképp válaszoljak rá, ne úgy mint ahogy szoktam, hetekkel később.-jó. válaszolok.. most várom azt a mélt. de még nem jött… de nem is kell jönnie, tudom mi lesz benne és azt is tudom mit fogok válaszolni rá… egy szó lesz, könyörtelen…
tetszik ez az iméles megoldás.. legalább nem kell a szemébe néznem, hogy én milyen gané vagyok…

Miért akar annyira…

Március 26th, 2009 § 1 hozzászólás

miért akar annyira eM? fasztudja én nem … semmi olyan nincs bennem amiért így kellene értem ragaszkodnia, meg aztán azt is megmondtam neki hogy én nem és senkibe sem, nem és nem… csak néha kell dugnom, nem akarok én folyton kefélni és egyébként is mindig újabb és újabb puncira vágyom… valahogy egy-két alkalom után már nem találom érdekesnek azt ami éppen van… meg félek is hogy gúzsba köt valamelyik és nem szabadulhatok, pedig a szabadságom mindenek feletti célt képvisel az életemben… szabad vagyok és nagyon élvezem a szabadságom. oly sok év hűségesben eltöltve. nem tudott elmúlni nyomtalanul. –kirepült a madárka nem akar menni kalitka…

szét fog rohadni a fejem.szerintem szét, mindenképpen… a bőr majd lassan mállik le arcomról, mindig egy kicsi, egy újabb réteg és aztán végképp elrohadok, egyértelműen.. láttam már embereket rohadtak ők is és még is jártak keltek mintha mi sem történt volna…- sajnáltam őket és magam is mert tudtam, hogy én is hasonlóképpen fogok elrohadni, miközben megyek az utcán…- a farkam is lerohad majd.. –miért akar annyira eM? fasztudja én nem …

Manapság a puszi…

Március 25th, 2009 § 7 hozzászólás

17101

Szép mellek - Gyönyörű cicik

manapság a puszi is esemesben érkezik..  cup-cup -arc nélkül, érintés és nyál nélkül- ilyen világ ez…jó
pedig nagyon megropogtattam volna, markolva fenekét s melleihez dörgölőzködve szívtam volna be illatát.-hát erről ma lemaradtam…
és az a hajnali esemes, hogy menjek kávézni! basszuskulcs, még jó hogy nem vettem észre és későn olvastam ahhoz hogy odaérjek. ennek igazán örültem. no nem mintha menekülnék, de mindenképp kerülöm egy kicsit, hogy a távolságot megtarthassam.. nagyon nem kell a bonyodalom nekem, nehezen viselem… s most és ma olyan kurvajó kedvem van!!! folyton vigyorgok mindenen, mint a süketdisznó a búzában…
reggeli értekezleten arcizomtornát végeztem és nem bírtam ki röhögés nélkül, mert arra gondoltam, milyen pofákat vághatok :-) … feltünt ez másoknak is, de nem értették a dolgot és neheztelően néztek rám, hogy én ilyen komoly dolgok közben mi a fasznak vigyorgok…

mondtam már hogy útálom a komoly embereket? – nagyon útálom őket. fájdalmasan unalmasak és lehangolóak tudnak lenni…-névnapom lévén nem köszöntött meg ma senki sem személyesen… ez is jelent valamit.. vagy nem? de.nem? DE!

nem érdekel, csak punci legyen, elérhető punci kell, no meg cici..
 a cicit igen szeretem.. szerintem anyám engem korán leválasztott, mert mindennél jobban szeretek cicizni…
no lehet hogy ide belinkelek egy cicis képet, olyan ciciről amilyen nekem nagyon tetszik, hisz elvégre ma van névnapom vagy mi a szar van…

szóval ezzel a cicivel elbabrálnék egy darabig…

Hideg van s poFÁZOM

Szeptember 17th, 2008 § Hoszzászólás

mindenki beteg, szüttyög… fázom, igaz a fűtést még nem izzítottam be, nem is akarom még… de kurva szar ilyen hidegben zuhanyozni… nem is szeretek de muszáj… bár a kosz egy ideig rakódik aztán kopik… nem írt, nem válaszolt, de talán nem is írtam neki … de nem írt az biztos, a csaj meg feldugta… teljesen… hiányzik, nagyon… próbálkoztam nála, mi lenne ha? de azt mondta, nem tudja megoldani… szép csupasz punci… zuhizni kellene már nagyon, de még megiszom a kis borocskámat és megyek… ronda segge van basszus… fekete… nem szeretem a feketéket… ma is próbálok korábban go to bed… elő vettem a téli pizsimet mert nem akarok megfagyni… hideg van… fázom és hiányzik L… jó vele… szereti mindenemet s ez jó… érdekes, mindig van aki szeret… akad itt-ott… ezért aztán nem is csüggedek sosem… atyagatya mélytorkosborz… nem semmi… finom ez a bor… osztrák… pár kortyot ittam csak, de érzem máris… erős és finom… szép melle van L.-nek… szeretem ahogy kihámozom a cicifixből… hatalmas és kicsi édes mellbimbókkal… jó összeállítás… minden megvan… jó lett volna ha ma feltud jönni… agyon szeretgettem volna… szereti ha szeretem… én is… no megyek tisztálkodni, no meg go to bed…

L. a Story five

Szeptember 14th, 2008 § Hoszzászólás

Tegnap itt volt ismét s egy varázslatos másfél órát töltöttünk együtt. Eleinte visszafogott volt, kissé talán szényenlős aztán később bevállalós és belemenős. Tetszett nagyon. Mindene rendben van, rég nem volt dolgom ilyen csodálatos nagy mellekkel. Valahogy mindig szép, de kismellű csajaim voltak, de eL! Nem fér el a tenyeremben s finom mellbimbóval a tetején! Totál beindultam tőlük.
S olyan finom a bőre, mint a legfinomabb bársony. Kérdeztem is tőle, használ e testápolót? ritkán, mondta. Akkor szerencsés, no meg fiatal… :-)

Olyan finom és puha 2

Szeptember 14th, 2008 § Hoszzászólás

Igen nagyon puha és nagyon finom volt ma is… mindenhol, mindene… melle nem fér el a tenyeremben :-) hamvas és pihe puha lágyság… oly odaadó és heves, ahogy csókol (szopogatja a nyelvem közben)… bőre mint egy kisbabáé, fehér és selymes (csókomra termett)… és igen puha… s mikor hagyja, tegyek vele amit akarok, lehunyja szemét és átadja magát az élvezetnek…

Olyan finom és puha

Szeptember 11th, 2008 § Hoszzászólás

Olyan finom és puha… lágy puszikkal köszöntöttem… mindene puha és mindene finom… a szája engedelmes… jutott mindenhova a puszikból és ahogy ujjaival végig szántotta a hátam, most is beleborzongok… puncijában akart érezni már, türelmetlenül… ragaszkodón szorított magához… szinte kapaszkodott, mint életéért az elhagyott…

Halmazállapotjelentés kettő

Augusztus 27th, 2008 § Hoszzászólás

A régi önmagammal most depiben ülnék s azon keseregnék, hogy élek.
De azok az idők elmúltak, most már a pozitív oldaláról tudom szemlélni a dolgokat és nem keserít el semmi sem. Örülök az életemnek, nagyon jól érzem magam, van várnom kire, szeretnek és a dolgaim a legjobban alakulnak.
Hogy megvágnak a rendőrök nem igazán bánom, jókor jött figyelmeztetés, mert néha tényleg, csak élvezetből vigéckedtem, rongyoltam az utakon. Igaz, most volt rá indokom, de akkor is! Kellett ez a jel, mert még sokat kell élnem, sok dolgom van itt.
Az életművem sincs befejezve, sőt most érzem csak igazán, hogy jó úton haladok, igazán jó amit mostanában csinálok, melyben benne van eddigi stílusirányzataim, munkáim, ötleteim összes lelkemből fakadó pozitívuma… mindaz amitől nekem az a mű ami. Igaz azt is nagyon jól tudom, az út elején járok. De annyira érzem és tudom, lelki szemeimmel látom, hogy mit kell csinálnom, hogy kell csinálnom! S ez olyan jó. Nagyon tudom merre kell mennem, merre van az én utam és semmi sem tántoríthat el, vezethet félre, téríthet le a saját utamról… Tökéletes magabiztossággal és megállíthatatlanul haladok előre.

L. pedig egy csoda. Minden nap láthatom, de szeretnem ritkábban szabad. Ettől aztán még kívánatosabb. Már pusztán a látványától beindulok. Olyan finom és selymes mindene, mint a tejszínhab. Úgy látszik a kicsit teltebb -de tényleg csak nagyon kicsit- lányok mind olyan finoman puhák, hogy az ember gyereke legszívesebben naphosszat csak harapdálná mindenét és hallgatná, ahogy kéjesen sóhajtozik emiatt a fülébe…

Reggeli helyett hiányzik

Augusztus 26th, 2008 § Hoszzászólás

Kávét sikerült komplikáció nélkül elkészítenem.
MR2 Petőfi. S a reggeli esemes.
Majdnem minden ugyan olyan mint tegnap. De csak majdnem. Hiánya már dolgozik. Kitöltötte az űrt. Belopózott a résen és nyomokat hagyott. A fenéket, tárt kapukkal vártam. Finom illatal s szavakkal édesgettem. Becserkésztem. Mondjuk jött ő boldogan magától, majdnem sértődés lett belőle, hogy nem jöhet. Felfedezett egy új világot.
Megismertem.

Szerintem… Lesbian

Június 6th, 2008 § Hoszzászólás

Nincs annál szebb dolog a világon, mint amikor két fiatal csajszi meztelen teste összefonódik.

Hol vagyok?

You are currently browsing entries tagged with erotikus töltet at A Nagy Újrakezdős blog - (Újélet).

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.