Amikor a gyilkos megdöbben…

Amikor a gyilkos megdöbben, hogy áldozatának ugyan olyan érzései vannak mint neki. család, szeretet. símogass meg mindenkit helyettem, mondja az áldozat. és emberibb mint valaha… a gyilkos? hiszi, hinnie kell igazában, jogosságának a kivégzésnek. és ott azok az emberek, akik belehulltak a vízbe, immár halott testként… ők is szerettek, szerették őket és valaki várta őket haza. ha van haza… s ha nincs haza… fantázia panaszlakat. a fantázia megvéd, engem mindenképp megvéd. hiszem hát képzelem… -széthajszolt lelkemmel alig vagyok. sok volt ma mindenből, épp elég… kicsicsillagom ma fényesen ragyogott, fényesebben mint valaha. sokáig álltam az interspár parkolójában s néztem őt. hatalmas volt és ragyogott. nem is tudom. levenni szemem nem bírtam hát csak bámultam, bámultam, bámultam… hideg és beletörődő, formális. Aldo Moro levele a pápához. ilyen lett. feltételek nélkül.. nehéz világ ez. már mindenen túl van ez a társadalom, lezüllött erkölcsileg, morálisan… jaj de nagyon fáradt vagyok… ringass el ó halál. senki se jő. senki se vár, ringass el ó halál… -érdekes, ha fáradt vagyok, folyton a világvége hangulat uralkodik el rajtam. mintha mennék. el mennék és imádkozhatnék, de nem teszem, mert nem tudok és nem is akarok. minden nemű ima helyett könyörög az ember eleget észrevétlenül, csak úgy…

Temetni délben…

Temetni délben… nem is tudom… Máté Péter és a Rózsi énekel. Dessert egy kis Jimmy. Rengeteg ember ácsorog némán, egymást bámulva, “Te is itt vagy?” Van egy olyan érzésem, hogy sokan értik a lényeget… igaz nem verseny ez, de mégis… vajon ki lesz a következő? Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan eljönnek… sok ismerős és még több ismeretlen ember…még a koporsót sem látom, nem is bírok közel kerülni hozzá. De minek is közel kerülni hozzá? Amikor még élt sem voltam hozzá oly közel. Tiszteltem, tisztelem a munkásságát, nagy név a városban. Ismerni, nem ismertem. És most temetik, délben… nem is tudom… lehetetlen időpont mondhatom, és persze hosszú mint a rétestészta. Szívhez szóló búcsú porgári módon, minden féle szép és jó felemlegetve és aztán az egyházi szertartás, meglepően felvilágosult papi beszéddel. Éhesen és agyonfázva távoztam s  mindez felerősítette bennem a napok óta érzett szomorúságom. Mindenért és mindekiért szomorú vagyok. Általános csömör az emberektől. Olyan érzés ez, hogy elkeseredésemben igent mondtam eM-nek. Nincs tervem, sem gondolatom vele kapcsolatban. Megiszom a pezsgőjét és nála maradok éjszakára. Belekúrok a világba.

Kötetlenségem guzsba köt

Szar kedvem van.
Nyomott vagyok. Enyhén depis hangulatomban tömmedek. .. Csak tépelődöm és semmi pozitívra nem tudok gondolni. Pedig volna minek örülni, csak nem tudok. Gondolataim szertefoszlottak, ha voltak egyáltalán.
Pedig most az van amit akartam, kihoztam a helyzetemből a maximumot. Azt hiszem.
Azt csinálok amit akarok és akkor amikor akarom. Független és szabad vagyok… bár ezt kétlem, hogy lennék szabad mikor képtelen vagyok a szabadulni állandó nyavajgásaimtól? Kötve vagyok magamhoz. Nem tudok más lenni és nem is tudom miért akarok más lenni. Nem is akarok más lenni. De ha jól meggondolom nem is tudnék más lenni. Vagyok aki vagyok. Csak unom már, hogy folyton saját magammal kell harcolnom. Miért nem mennek a dolgok magától értetődően? Semmit sem tudok. Kötetlenségem guzsba köt. És nem szárnyalok. Teszem a dolgom, amihez csak kedvem van, kényeztetem magam meg ilyesmi és még sem szárnyalok. Sőt! Igaza van Terikának, amikor azt mondja, mindig kell egy társ. Ezt ő is mondta, anno. Nincs az életben semmi olyan jó, amit társ nélkül jó lenne megélni.
Az a bajom, hogy sok mindentől akarok szabadulni. S mikor szabadulok, előttem nincs semmi. Nincs perspektíva, cél. Illetve célok azok vannak, de hát kit érdekel.
Semmi sem érdekel.
A fasz ki van az egésszel…

Szarságos vasárnap

Nincs kedvem semmihez sem.
Csak vagyok és észrevétlenül létezem. Belealudtam a formaegybe, és jól elcsesztem a blogom kinézetét.
Pedig terveim voltak délutánra, tanulni is akartam, meg talán bringázni is. Kerestem a kislányom, de nem értem el, mert az ex a pasijával kavart, a Manó pedig a mamipapival töltötte az idejét…
Én meg itt tömmedek néhány esemes társaságában. Nem értem mi történt velem. Olyan okosan kihasználhattam volna ezt a vasárnap adta szabadságot! De eltértem az eredeti tervemtől már délben, aztán a későbbiekben pedig már nem tudtam megmenteni ezt a napot. Dugában van az egész szarság. Szarság, szarság, szarság…

Iszonyat

… mintha magam elől kellene menekülnöm folyton …

Szerintem… a Himnusz mindennek az oka

Szerintem mindennek a himnusz az oka… egy ilyen búvalbaszott zenével depresszióba lehet taszítani a népet… mint ahogy már meg is történt… be van már kódolva a születendő egyedbe, hogy ha sikered van akkor gyászzene a jutalmad… semmi tűz, semmi vérlázítás… dicszőséges attitűd… csak a sírás-rívás…
áll a Talmácsi a dobogón, GYŐZŐként és hallgatja ezt a depressziós latymatagot… borzasztóan kiábrándító…

Szerintem, az emberek hazudnak mikor azt állítják, hogy boldogok… nem tudnak boldogok lenni, mert alkalmatlanok rá…

Szerintem nem is tudják igazán mi az… nem mintha én tudnám… mindenkinek más… van aki attól boldog, hogy ránéznek, apró törődéstől… van kinek semmi sem elég..

Szerintem a családok hetven százaléka boldogtalan… mindent megbánt és csak csinálják mert azt hiszik ez van elrendelve és akkor nincs más alternatíva…

Szerintem, nem tudtam volna úgy szeretni a gyermekünket, mint ahogy azt ő elképzelte…

Hétvégi letargia és depi

Elkeseredett vagyok.
Ismét előjöttek a régi problémák. Képes egy nyugodtnak induló vasárnapot tönkrevágni, csak azért, hogy az történjen amit ő akar. Csak vele lehet lenni, csak vele lehet foglalkozni. Ha nem ez történik akkor képes olyan hangulatot teremteni, hogy szinte állnak a kések a levegőben. S hogy a másik mit szeretne, az neki nem fontos… minden azért van és kell lennie, hogy ő jól érezze magát és ha nincs e miatt hangulatom akkor én vagyok a hibás…
Szombaton, megint dolgoztunk. Alig tudtam a kislányommal játszani, mert ha nem dolgozom? akkor napokig hallom, hogy miért is nem dolgoztam, bezzeg ő. Fájt. Ő jött oda hozzám, hogy na menj egy kicsit játsz a lányoddal… olyan lealázónak éreztem. El is határoztam, hogy ma vele leszek egy kicsit. Muszáj vele lennem, mert nagyon hiányzik a ragaszkodása, ölelése, csacsogása.
Nem is tudom mi lesz a nyaralással. Tavaly oly szép hosszú hétvégét töltöttünk a Balaton parton  kettesben a kislányommal. Azóta  is azt emlegeti. Az idén is szeretne menni, én is. De mi lesz N.-nel?
Pedig feltett szándékom, hogy kettesben megyünk…