Kezdődik három

Mert nem esik neki jól, ha kettesben vagyok a lányommal.. mert szeret és nem akar kirekesztett lenni… ja és szereti a lányomat is… sírt is…
Aztán hosszas fejtegetésekbe kezdtem, hogy mennyire fontos a lányomnak, hogy kettesben legyen az apjával… sokat voltunk kettesben és annak egyedülálló milliője van és abba -bárhogy is szeretjük egymást – nem fér bele más mert az a lényege..  a kettesben levés…
Szomorú lettem kicsit, amit persze azonnal felfogott és hogy ő nem akar közénk állni, sőt.. de olyan rossz ilyenkor egyedül..  és akkor elmondtam neki a frankót, azt, hogy anno eN is így kezdte… kicsiben.. és azért vagyok szomorú, mert sajnálnám, ha úgy folytatódna, ahogy anno… de nem fog, mert én nem megyek bele…
És hogy a kislányom a legfontosabb és akkor tudok az lenni neki aki most vagyok, ha a kislányommal a kapcsolatom kiegyensúlyozott és boldog.. ahogy én illetve ő szeretné… és hogy minden más eztán következik … ő is.
S akkor jó minden, ha külön-külön jól vagyunk, én a lányommmal, illetve én vele… s ha mindez rendben van akkor a közös hármas is boldog és emelkedett lesz…
S azt is el kellett neki mondanom, hogy nincs jó helyzetben, mert én már megjártam ezügyben a poklot, ezért kicsit érzékenyebben reagálok minden efféle negatív megnyilvánulásra, és kemény is vagyok… nem engedem, hogy a probléma elhatalmasodjon… szemét módon, csírájában fogom elfolytani…

Ha csak betoppanok…

Ha csak betoppanok nem mindig örül.tudomásúl veszi, hogy ott vagyok és nagy komolyan játszik tovább és egy pillanatra sem méltat. Szólok hozzá de mintha zavarnám, mert ő már betáblázta az estéjét, nem vagyok a tervben és igen feleslegesnek érzem magam ilyenkor. Aztán megbánom, hogy felmentem. Aztán örülök mégis, mert láttam, pusziltam és érintettem. Nem szereti ha csak úgy betoppanok. Nem férek bele…csak tehetetlenül állok a nappali közepén és elkeseredésem határtalan… szeretnék ilyenkor nem élni…

Reggel? vagy hajnal?

Reggel? vagy hajnal? életvitelemnek mindenképpen éjszaka van.igaz, már kivilágosodott, azt is látom, süt a nap.minden jó lesz.süt a nap, akkor nem lehet baj.-felébredtem, nem is tudom miért ilyen korán.-igaz a nagyfaluba indulok, csak hogy ne legyek már itthon.egy kicsit el innen.sok dolgom nincs.tulajdonképpen semmi sincs.de a nemzetibe benézek, van ott egy kiállítás ami érdekel.aztán talán tekergek.is.ha úgy hozza kedvem, még nem tudom-bár gyűlölöm azt a várost-rettenetesen nagy, mocskos és büdös.és iszonyúan sok az ember, mindig és mindenhol.-aztán arra gondoltam, hazafele beugrom fehérvárra és megérintem rnyuszi karját… aztán eljövök.nem mondok semmit sem, belenézek a szemébe és kész.nem is mondom meg neki ki vagyok.-szerintem észre sem fogja venni.nem is célom hogy észre vegyen.-fantom vagyok.immár.a jobbik oldalról.aztán ki tudja, jobbik e a jobbik, bár ebben az országban ezzzel akifejezéssel csinján kell bánni.jobbik.pozitív szó itt rettenetet jelent.szörnyű.iszonyat ahogy megyünk bele az ország elveszejtésébe.önként és dalolva, micsoda faszkalapok atyagatya, micsoda faszkalapok.és nem fog változni a helyzet, nem is tud változni, mert minuszban az inteligenciahányados… de ezt jobb ha abba hagyom mert keseregni nem akarok, hisz jól van minden. nekem igen és csak ez számít, leszarom.mindent leszarok.-lányom kérdezte tegnap: apa, mi az? barna és büdös? -jaj.. háááát a kaki.. neeem és közben vigyorgott ezerrel: a medve. -szerti a vicceket, egyáltalán szeret nevetni, sokat nevet és humorizál, nekem is folyton viccekkel kell készülnöm, hogy legyen mindig a tarsolyomban egy két ismeretlen, de ez sem olyan fontos, hisz azt is szereti,ha a már unásig felemlegetett vicceket újra elmondjuk és ő ugyan olyan elánnal nevet rajtuk, mint először.. édes, nagyon édes és boldog vagyok hogy van.ő a biztos pont. a tutti, a stabilitásom alapja, ő az aki feltétel nélkül szeret.bizony van ilyen ember és ezért már érdemes élni…

Dicséretesen iskolás

Nagyon megdicsérték. Hogy lelkes, aktív, igyekszik, sokat jelentkezik. Segítőkész és önzetlen. Ügyesen számolgat, szépen ír, okos és széles látókörű. Már nem csicsereg annyit, mint az iskola elején.
A fogadó órán ilyen értékelést kaptunk a lányunk iskolai tevékenységéről.
Büszkeséggel tölt el.
Természetesen megünnepeltük a dicséretet. Sütiztünk az egyik cukrázdában. Sok csokis tortát ettünk. (Morgen kapitány tortája… a legcsokisabb torta a világon) Aztán haza felé majdnem elütötte egy teherautó, mert mint egy kis birka, hirtelen és meggondolatlanul átszaladt az úton… Kisebb szívinfarktus után kértem, többet ne csináljon ilyet, mert apa szörnyen összeomlik ha valami baja lesz. Erre sírdogált egy keveset. Rendesen a lelkére beszéltem s ennek az lett az eredménye, hogy a hátralevő utat úgy tettük meg, hogy kékre szorította a kezem.
Szent a béke… így váltunk el egymástól.
Imádom.

Kislányommal boldogan – Utoljára

“Apa, lécci ne mond mindig azt, hogy kislányom így, kislányom úgy… nem szeretem, mikor bemutatsz az ismerőseidnek, akkor azt mondod, és a kislányom…”
- Jól van kicsim, de Te mindig a kislányom leszel – feleltem.
Azóta figyelek rá, hogy ne mondjam. Lányom, nagylányom, iskolás lányom, kincsem, kicsim a használatos…
Nem tudom már úgy babusgatni, mint régen. Nem engedi. Tudtam, hogy ez így lesz, hogy valamilyen szinten távolodik, fizikailag függetlenedik (pl: az utcán nem fogja a kezem) , de nem gondoltam, hogy ez ilyen korán bekövetkezik.
Biztosan az iskolás lét az ott látott és tapasztalt viselkedési forma hatására változott meg. Ott gyakran látni, ahogy a kortársai még a kezét sem fogják meg a szüleiknek. Úgy üdvözlik egymást mint a haverok s az utcán csak ténferegnek egymás mellett. Nekem ez új a lányomtól. És kicsit szomorú is vagyok miatta. De nincs mit tenni ez is a felnövés egyik olyan állomása amely a szülőknek nem olyan vidámság.

Kislányommal boldogan 13

A múlt héten már három beírása volt.
Egy azért mert forgolódik és beszélgetésével zavarta az órát.
Egy azért mert az ebédlőben rendetlenkedett.
Egy azért mert indokolatlanul rugdosta a társát testnevelés órán.
Meg kérdeztem tőle, hogy mégis miért rugdosta meg a társát? azt válaszolta: nem tudom.
Tényleg indokolatlanul rugdosódott…

Aztán megígértettem vele, hogy egy hétig nem lesz beírás… ügyelni fog rá és mindig eszébe jut, hogy apának mit ígért. Ez a múlt héten történt szerdán. Ma kedd van, egy nap kellett volna, hogy leteljen a hét…
de itt az új beírás!
“Kedves Szülők, kislányuk a ceruzával játszott a pad alatt és beszélgetett is, ezzel zavarta az órai munkát.”
Anyja kilátásba helyezte, egy hétig zérótévé ha nem kapja össze magát…
Én toleránsabb vagyok. Egy hónapja jár iskolába. Rendkívül mozgékony, energiával, képzelettel és ötletekkel teli teremtés, akinek szerintem hatalmas feladat a padban megmaradni órákon át…
Magam is tapasztaltam: a hétvégén házi feladaton dolgoztunk (köröket rajzoltunk), de öt perc után elkalandozott és eszébe jutott egy játék… aztán megint dolgozott öt percig és újra volt egy ötlete, mit kellene játszani.. nem erőltettem, hagytam, hogy lazítson egy kicsit… aztán vett egy mély lélegzetet és egy szuszra megcsinált annyi munkát mint előtte fél órán keresztül… szóval nem sima ügy a kislányomnak kemény munkát végezni.
Édes feladat volt ez nekem, hogy vasárnap délután elkészítsük együtt a házi feladatot.
Ma meg elfelejtettem megkérdezni, volt e sikere a köreinknek…

Újra itthon!

Jelentős késéssel, de megérkeztünk… s a hazai repülőtéri baromságok miatt nem értem oda a suliba a kislányomért. Aztán mikor végre találkoztam vele, olyan nagy örömmel fogadott!!! Szorította a nyakam, mint aki el sem akarja engedni s örökké a nyakamban szeretne lóggni… Nagy boldogság volt ez nekem, pedig csak két napig voltam távol és minden este beszéltünk pár szót telefonon. De akkor is rettenetes boldogsággal fogadott az én kincsem!
Este korán lefeküdtem, mert minden bajom volt, fejem erőteljesen zúgott az élménykavalkádtól, a korai keléstől s mert kissé nehezen viseltem a  leszállást, dobhártyáim szerintem rojtosra szakadtak…
A lábaim még most is oda vannak a rengeteg gyaloglástól.
Kávé sem segített rajtam, energia itallal is próbálkoztam de semmi eredmény, úgy hogy eltettem magam mára.

Kislányommal boldogan 12

Ma együtt csináltuk a házi feladatát.
Basszus harmadik hete iskolás, elsős és van házi… igaz rajzolni kellett csak, de hát akkor is! nos mindegy ha már van, komolyan vettük, mégis csak az első házi feladat!
Többször felmondtuk közösen a Török és a tehenek című Móricz mű elsősöknek való kivonatát, miközben rajzoltunk… azt a jelenetet kellett lerajzolni, amelyik a kislányomnak a legszimpatikusabb. Ő azt választotta, mikor a török számolja a teheneket. (mert neki a matematika a kedvenc tantárgya “azért apa, mert lehet játszani a kék számolós dobozommal).
Rajzolt három tehenet, egy apukát, anyukát és egy kis tehenet. Kiszínezte őket én pedig megrajzoltam a törököt.
Aztán megfürdettem, bár nem kellett sokat segítenem, mert mindent szépen egyedül csinál a fürdőben. Fogat is mosott, meg minden…
Végül érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Büszke vagyok rá, mert olyan szeretni valóan kész egyéniség, tökéletesen tudja mit akar, azt ki is fejezi, sokszor ellentmondást nem tűrően… elnéztem a fűrdőben, olyan magas már és oly szép… és olyan kis huncut még, meg ahogy próbál felnőttesen viselkedni, komolykodni… minden mozdulatát szeretem.

Életemben nem találkoztam még ilyen kedves, klassz csajszival mint ő.

Kislányommal boldogan 11

Egy szarvasról meséltem neki, akit hurokkal elfogtak az orvvadászok. Beleakadt a szarva a hurokba és nem tudott tovább menni a többiekkel:
- és ott maradt egyedül, szomorúan, pedig nagyon ment volna találkozni a lányokkal…
- hogyan találkozni a lányokkal, apa?
- ősszel van a szarvasbőgés, ilyenkor a szarvasfiúk találkoznak a szarvaslányokkal és megszeretgetik egymást, hogy legyenek kis szarvasok- mondtam
- ez olyan mint az anyák napja?
- olyasmi…

Helyzetjelentés – after the long day

Fáradt vagyok.
Lefeküdtem kicsit, hogy beszélgessek önmagammal s belealudtam. Igaz ez máskor is előfordult már, de nem este nyolc órakor. Beszélgettünk, a lehetőségeket diskuráltuk meg, a kapcsolatrendszeremben rejlő lehetőségeket és azon is morfondíroztunk kicsit, hogy mi az amit szeretnék, mire kell koncentrálnom, mi az ami fontos. Jót tesz lelkemnek ha kicsit rendszerezem gondolataim. Segítek magamnak eligazodni szövevényes, kusza életemben, megérteni és átlátni bizonyos folyamatokat.
Belealudtam, mert sokat melóztam a hétvégén, hidegre is fordult az idő s ettől is lefáradtam. Igazából az volt a baj, hogy sok volt az idegi feszültség, a necces dolog ami miatt sokat kellett stresszelnem. Végül minden megoldódott, de hát ráment az idegi nyugalmam. Aztán arra gondoltam, hogy ma lightos napot tartok, rápihenek a hétvégére, erre még ebédelni sem volt időm, annyit rohangáltam.

Kicsit megsértettem L.-t. Semmi extra, csak enyhe kifejezésbeli problémám akadt, ami kissé félreérthetőre sikerült… természetesen félreértette…

Este pedig még lenyomtam két kemény angol órát… ma döbbentem rá, hogy az angol tanárnő rettenetesen kemény tempót diktál. Szinte megállás nélkül dolgozunk, dolgoztat bennünket és természetesen végére teljesen kidőlök.

Angol óra után pedig még a kislányommal elmentünk pizzázni. Hatalmasan nagyokat dumálunk ilyenkor. Szinte minden nap együtt vagyunk egy kicsit, de annyira bírom, hogy ilyenkor oly sok mondanivalója van számomra. És oly sok megbeszélni valója is akad. Szóval nagyon jó vele, és így befejezni a napot, végül is azt mondom, pozitív volt na!

Kislányommal boldogan 10

Alszik.
Teljesen le van harcolva.
A hétvégére rettenetesen kipurcan az isiben. Legfőképpen agyilag van elfáradva és ilyenkor sokat sirdogál… de fizikai sérülései is vannak. Elesett az udvaron és lenyúzta a térdét, melege volt, levetette a zokniját és úgy húzta fel az edzőcipőt, ami aztán feltörte mindkét sarkát. Sebes mindenhol. És aggódik a feladatok miatt is. Vajon a hétvégi írásgyakorlást szépen meg tudja e csinálni, vajon a könyve meg lesz e amit a Réka véletlenül haza vitt? És hétfő reggel be tud e menni egyedül az iskolába, mert a szülő akkor már nem kísérhetik be a gyerekeket az osztályba… olyan kis lelkiismeretes és úgy aggódik, hogy minden rendben legyen… olyan édes!
De nagyon szereti az iskolát, bár már mondja, hogy nehéz feladatok vannak, nem könnyű tanulni, pláne, hogy az ember ilyen sokat tanul… szóval esténként úgy alszik el, hogy az oviról álmodozik…

Este jó, este jó, este mindig jó…

Alszik. Már tegnap érezni lehetett, hogy fárad. Iskolában töltött első hét kimerítette. Érzékeli már, hogy mi a különbség az ovi és az isi között. A játék itt csak kikapcsolódás és nem a fő tevékenység immár. Elfáradt, igaz elvittem este még moziba is, a Mamma Mia-t néztük meg. Féltem kicsit, hogy túlságosan felnőttes lesz neki, de azért egész jól vette az akadályt. Igaz, folyton beszélt, kérdezett, mindent pontosított, hogy jól érti-e, meg ilyesmi. Szerintem idegeire mentünk a szomszédoknak, de sebaj, ő ilyen a moziban. Mindent megtárgyal. Mindent meg kell tárgyalnia… mondta is a tanárnéni, hogy szeret csacsogni. És én ennek örülök.
Most alszik. Simogattam a buksiját miközben nézte a barbis mesét és úgy aludt el. Szeretem, mikor ilyen meghitt esténk van. Nagyon szeretem őt.

Suli: Az Első napon

Azt a boldogságot látni a kislányom arcán, ahogy reggel a csípős hidegben mentünk az iskolába!
S folyton azt kérdezgette, apa, ugye ma már tanulunk? Tele
izgalommal, várakozással, nyíltsággal, fogékonyan az új iránt,
csordultig tele tanulási vággyal… én édes kis Manóm milyen boldogan
cipelte a méretes iskolatáskáját… s mikor az osztályban már minden a
helyére került, azt kérdezgette, mikor mentek? menjetek már… – mert
azt is tudta, amíg a szülők ott vannak, biztosan nincs tanulás…

Legyen szerencséje és soha ne csalódjon az iskolában, tanulásban,
mindig legyen ereje és lelkesedése a fejlődésre… és olyan emberekkel
találkozzon az évek során, akik pozitív hatással lesznek kis lelkére. ezt szeretném…

Ezért érdemes élni, ezekért a percekért… érdemes volt szenvedni, görcsölni, tűrni és zokogni.

Jó reggelt Iskola!

Megyünk iskolába. Ma 7.20-kor indulunk

Kislányom kisiskolás, elsős

Megvolt a tanévnyitó. Minden úgy alakult, ahogy képzeltem. Kincsem csinos volt az ünnepi szerkóban, s a felkészítésünknek megfelelően szépen viselkedett, bár hoszzú volt a mise meg miegymás, szépen bírta türelemmel. A végén hozzám szaladt s a nyakamba borúlt, megpuszilgattam s a fülébe súgtam a gratulációmat s a dícséretemet. Aztán oda jött az ex is és a másik oldalról ölelte meg, ő pedig csak kapaszkodott mindkettőnkbe… Úgy jöttünk ki a templomból mint egy gyönyörűen normális család. Kislányom középen s fogta mindkettőnk kezét. Így sétáltunk át a mekibe is, mert a kincs már nagyon éhes volt…

Kislányommal boldogan – Immár iskolás!

Iskolás lett az én kislányom!!! Valami csodálatos érzés ez nekem!

Mostanában érzem annak előnyét igazán, hogy anno olyan mély fájdalommal, de elhagytam N.-t.
Lelkem felszabadult, időközben arra is rájöttem, hogy érzelmi zsarolás áldozata voltam, de a vak szerelem nem engedte, hogy lássak… csak néztem és csak őt láttam mindenütt.
Most, néhány hónap távlatából látom és fedezem fel az lényeget azt hogy semmi nem volt szent, csak az amit ő akart. Ennek minden áldozatául esett, béketűrő ember lévén csak annyit balhéztam, amennyit muszájnak ítéltem s mikor láttam, hogy semmi értelme, eljöttem…

Mindezek gondolatok annak kapcsán merültek fel bennem, hogy ma lesz a kislányom tanévnyitója, elsőbe megy a Kincs és nagyon büszke vagyok rá. És szabadon, felszabadultan örülhetek ennek, boldogsággal gondolhatok kicsim nagy lépésére… (mert N. mellett gyomorgörcs volt bennem ilyenkor, mert zaklatott ezen dolgok miatt mindig…)
Büszkén, kézen fogva fogok vonulni vele az utcán, ő a szép új ruhájában nagy izgalmak közepette…
Iskolás lett az én kislányom!!! Valami csodálatos érzés ez nekem!

Amit most érzek, az vissza igazolása a múltban megtett nehéz és könyörtelen lépésemnek…
Egyszer minden a helyére kerül…

Miben volt más?

Mondják ez a nap más mint a többi… és mégis miben?
Megköszöntöttek. Néhányan… robotok is…  ő is.
“Boldog szülinapot!” -sms
“Köszönöm.”
Ennyi.
Cica-mica volt az első.
Kislányom az utolsó. Egy szép rajzot kaptam tőle, amelyen ő középen és két oldalt anyával és apával sétál a virágos mezőn. Csodálatos rajz. Szép színes és olyan kifejező. Kifejezi, hogy a kicsinek így kerek a világ, még három év távlatából is, hogy ő sétál a napsütésben egy virágos mezőn anyával és apával s mindenki feje felett van egy nagy piros szívecske.
Kicsit elszorult a szívem, mert sajnáltam őt, tudva, hogy ez a vágya soha nem fog már teljesülni. Szétesett a Család. Már három éve és végérvényesen… Büszke volt a rajzára, szép és reprezentatív keretezést kapott. Lelkesen mesélte, mutatta, hogy három pillangó is repül a fejünk felett… és süt a napocska, meg virágok is vannak a mezőn…

Aztán elvittem bringázni. De éhes lett közben. Gondolom mekizni akart, de nem volt nálam pénz és nem tudtam megvacsoráztatni. Az ex-szel nem egyeztettünk, hogy ovi után evett-e valamit, készüljek e arra,hogy éhes lesz… Így nem készültem, meg a sietség miatt el is felejtettem gondolni erre. Megyünk akkor haza- mondtam- és otthon vacsorázol… Milyen szülő vagyok, hogy nem gondolom, hogy őneki enni is kellene?- kérdezte- hát a szülőnek nem az a legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodjanak a gyerekükről? … próbáltam magyarázkodni… de már nem volt kedvem… Haza vittem és szomorúan tekertem a nem börtönöm felé…

Apa vagyok 4 – Apa és a depresszió

Ma nagyon szomorú voltam… kislányom meg is kérdezte, Apa nincs semmi baj? – mindíg úgy aggódik.. – nincs kicsim, csak apának nincs kedve vigyorogni… – miért?
miért?… mondjam el neki, hogy sokszor rám tör a depresszió, mert szarrá ment az életem sokszorosan? vagy mert akár hogy is van néha még mindig hiányzik N? mert alkalmatlannak érzem magam az életre? mert elmúlt a ki sem alakult K? mert még remetének sem vagyok jó? vagy mert butulok ezerrel és vonzódom a primirív dolgokért s ez nagyon fáj? esetleg a néma L és a kudarcról meséljek neki? mert egyszerűen csak nincs hangulatom, mert keveset tudok magammal lenni? ápolni lelkem? – mit mondjak neki?
Aztán később, már az Aquaparkban huncutkodtunk a vízben, örömmel jegyezte meg, vissza jött az apa!
Igen a kicsi elvárja, hogy az Apa mindig toppon legyen, kész arra, hogy maximálisan szórakoztassam és ha gondom van, azt tartsam meg magmnak, abból ők nem kérnek… mert Apa erős, biztonságos és kellemes hangulata van mindig… Apa jó és vidám, mindig és mindenkor kapható egy játékra, mert Apa ilyen… ő az APA.

Nem tudok aludni… 3

ezért aztán írok…
arról, hogy folyton őrá gondolok, folyamatosan ingadozom a megbízom vagy mégsem bízom között…
most nagyon értem már, hogy milyen fontos a bizalom, és ha egyszer a bizalom kemény csorbát kap, azt rettenetesen nehéz helyrehozni…
szinte lehetetlen…
vagy csak én vagyok merev és megcsontosodott lelkű? nem tudom, mindenesetre, képtelen vagyok dönteni… néha hajlok rá, hogy engedek… aztán felrémlenek bennem megalázó szörnyűségek…

írnom kell arról is, hogy oly szépen szuszog mellettem az immár iskolás nagylányom, akit felvettek az első elemibe…
iskolás lett a kislányomból...
mit mondjak, nagy napokat élünk meg… és annyira szeretnék felhőtlen átélni még sok-sok ilyen élményt vele… s megint ő jut az eszembe, amikor ilyen élményeim nem lehettek… sőt lelkiismeret furdalásom volt amiért a lányommal vagyok, és titokban kellett találkozgatnom vele…
Úristen! hogy is engedhettem …
meg arról, hogy éhes vagyok… s most megyek és nézek valami abrakot kicsi lovamnak…

Nagyon fáj 2

- Apa, mostanában olyan szörnyű dolgok történnek velem! – fordult hozzám ma a kislányom.
- És mik azok a szörnyűségek kicsim?
- Hát, például majdnem minden este sírok, mert annyira hiányzol…
- …