Amikor van kedvem…

Amikor van kedvem csinálni valamit, akkkor nincs időm. Amikor van időm, akkor pedig nincs kedvem semmihez sem. Nem jól van ez így s ha tudnám az okát, akkor biztosan odahatnék, hogy másként legyen. De nem. Nincs másként, régóta nincs. Pedig lenne mit csinálnom, és szeretném is csinálni, de nincs kedvem. Ebben az egyészben az a legjobb, hogy azt csinálok amihez kedvem van. No persze ez sem igaz. Nem is lehet az. Most például van kedvem az íráshoz de nincs semmi amit érdemesnek tartanék arra, hogy leírjam. Pedig az is valami, ha nincs semmi. Tudom. Fontos. Majszolom a vörösborom, vért adtam, kell az utánpótlás. Kicsit zsong a fejem tőle, de nem baj. Tanultam is, de hog y lehet hatékonyan tanulni este kilenckor egy átdolgozott nap után? Természetesen belealudtam. Jól esett. Most pedig megint az lesz, hogy hajnalig nézegetek, mint süket disznó a búzában. Ez sem baj, mert tapasztalat, hogy vannak érdekes dolgok a tévében, mondjuk hajnali kettő és három között. Láttam már olyat, bár tudom, nehéz elhinni. Magyar Televízió meg a tévékettő. Nevetséges mint a parlament… igen így kisbetűvel, parlament. Mert semmi nem indokolja, hogy nagybetűvel írjam. Olyan mint a spejz. Tele van köcsögökkel. Balkezes és jobbkezes köcsögökkel. Nem tudom mit vétettünk, hogy nekünk ilyen országgyűlés (kisbetűvel) dukál. Biztosan van valami vaj a fejünk felett és bünti van. Mindenesetre választani illetve válogatni, azt nem tudunk az biztos. Megérdemli az ország. Ez van. Ilyen hely ez. Szar. Milyen szar hely ez is egy olyan szar hely. De nem panaszképpen írom ám ezt itt, mert én jól vagyok és szarok rájuk. Nem érdekel egyiknek a csomagja sem. Kikapcsoltam őket s szerintem ez az ami nagyon fáj nekik. Csak a dolgaimra koncentrálok és jól van ez így. Elvégre nem foglalkozhatok mindennel. Nem érdekehet minden. Nem forgácsolódhatok szerteszét. A dolgaimra kell hogy koncentráljak és akkor béke van. Lelkem nyugodt. Harmónia és szeretet. Ez is egy nagy baromság. Szeretet. A múltkor láttam egy embert. Szeretetből volt kifordulva az egyik szeme. Úgy tűnt nem hiányzik neki. Nekem sem. Elvégre az ember meg van szeretet nélkül is. Vagy nem? Nem hát. Mindenkinek szüksége van némi pozitív visszajelzésre. Különben kérges lesz a lelke és nagyon gyűlöli majd a világot. Pedig ráfér. Megérdemli. Az idő is egy köcsög. Utolsó putrogány, szemét geci. Mit kezdünk ennyi köcsöggel? Népi iparművészek sem tudnak annyi mázt előállítani amennyivel átlehetne színezni őket. Mennyi baj van. Tele vagyunk problémával. Pedig én jól vagyok. Köszönöm szépen. Elvagyok. Nélkületek. is.

Magányos Exhumáció

Ha tegnap reggel arról nyafogtam, hogy kételyeim vannak a nap pozitív kimenetelét illetően, akkor ma sírnom kellene…
Voltak nálam a sírásók és ők exhumáltak… ébredés gyanánt… szép napot nekem!

Lost – once more Kurvapecér

Kurvapecér eltünt.
Sokat gondolkoztam ezen, miért? mi történhetett? hogy egy hatalmasan nagy energiával megépített, jól bevezetett blog tulajdonosa, egyik pillanatról a másikra eltűntet minden nyomot, ami valamilyen kapcsolatba hozható “munkásságával”.
Talán otthon lebukott?
Ahogy már csepegtette az infókat, otthon nem volt minden rendben…

Végül is arra jutottam, hogy a blog, “Egy Kurvapecér naplója” már nem az volt aminek szánta… nem az a közönség látogatta akiknek szánta, egyre több nőnemű olvasója volt, és persze egyre többen ítélték el azt a fajta erkölcsi normát, amit képviselt. Kitelt a becsülete, ellaposodott, sivár és sekélyessé vált, mint talán a létrehozójának lelke. S Qpec barátom látva ezt, elment a kedve az egésztől. S hogy megszüntette, mindenképp vereség. Nem volt benne elég elhivatottság, érzelem és lélek, hogy kitartson ama gondolatiság mellett, amely a “kurvázni jó” életvitelt hivatott népszerűsíteni -s megvédje azt- amelyért oly fenhangon szált síkra még a blog indítása kezdetén. Elbukott.
Ezzel együtt sajnálom.
Hiányzik.

Lost – Kurvapecér

Azt hiszem Qpec blogger barátom beszüntette tevékenységét,mert az “Egy Kurvapecér naplója” című blogja eltünt. Nem találom a szokott helyen. Igaz nagy erőket nem fektettem bele, hogy megtaláljam, arra gondolva, hogy talán másik szerverre költözött. Mint annak idején, mikor a Virág blogját kerestem… érdekes volt, rögtön megvolt, sőt egy csomó nyomot találtam még róla…
Épp a minap olvastam, ha egyszer az ember valamit csinál a világhálón, akkor annak örökre nyoma marad, és ha akarja az illető, ha nem de mindenképp fellelhető lesz, aki akarja, megtalálja.
De miért is kell eltünni? Váratlanul megsemmisülni?
Önmaga elől talán…

Szerencsétlen Vivaldi!

Segítség!!!
Mi történt? Mi van itt? Hova lett Vivaldi?
Reggel ez kérem szépen? Basszus, nem is tudom, hogy lehet elkezdeni egy napot ilyen körülmények közt. Olyan sötét van, mindtha este lenne, és esik az eső is… no meg kilenc fok van. Segítség!
Ma lightos napot fogok tartani… legalább is megpróbálom…

Valamilyen…

valamilyen lé folyik a szememből…

Összeomlás lehet

akár én is összeomolhatnék jelen helyzetemben, de nem teszem… nem vagyok az a fajta, hogy csak úgy összeomoljak…. aki túlélte fiatalon az édesapja halálát, az nem omlik csak úgy össze meg vissza…
semmi nem megy úgy ahogy szeretném és jó volna nekem…
-kislányom csodás természetességgel tessékel ki este abból a lakásból, amely otthonom volt még három éve… szia Apa, jó éjszakát neked is- mondja, és mosolyog is hozzá és már csukja be az ajtót, még ki sem léptem teljesen a lakásból…
-esemesváltás: “ma csúcs voltál a tartózkodásban” – “a kőbe zárt annyit tesz, mint szilárd és rendíthetetlen?” – “célzás ez? igen azt” – “miért célzásnak szántad?” – “nem… nem szántam én semmit sem semminek” – “értem, nem akartam csúcsot dönteni tartózkodásban” OFF részemről…
-a legkisebb baj, hogy a laptoppomban bedöglött a dévédé író… semmit sem tudok menteni, egyáltalán nem tudok csinálni most semmit… gáz ez az egész…

Egy mondatban

Nem lehet családi kiadásom, hisz nincsen családom!

András volt…

igen, valamikor András volt…
illetve most is András, de közel sem hasonlít régi önmagához… talán a szeme, az értelem a szemében  még a régi… s most folyton búcsúzkodik…
s a többi? a múlt… azon döbbentem meg, hogy embernek ennyi baja hogy lehet?
kezdődött Parkinson kórral, aztán melléje jött egy rákos daganat… meg egyéb.
Ma már lebénult ember, menni nem tud, pelenkázni kell és a gyógyszerektől gyakran hallucinál…
fele akkora mint anno…
a régi szép időkről beszélgettünk, mikor még a lányával jártam, kölyök kutya koromban… de szép is volt! akkor András magas beosztású fontos ember volt… “az árkosban” -meg alkoholista… az is …
évekkel később úgy hozta a sors, hogy kollégák lettünk, ő volt a főnököm egy ideig… aztán veszekedtünk is, ő mint őskövület, én pedig az ifjú suhanc aki a sarkaiból forgatja ki a világot és tesz a régi tekintélyekre, konvenciókra… e miatt párszor összezördültünk…
ma azt mondta ott mozdulatlanúl az ányban: ha bántottalak valaha is, most bocsánatot kérek… és Isten áldjon, köszönöm, hogy meglátogattál… minden jót neked… - és bal kézzel fogott velem kezet, mert a jobb karját már nem tudja mozgatni… Isten veled is kedves András…

20 kilométer és No Cool

Gondoltam egy órát tekerek kikapcsolódás gyanánt. Az útvolnalat is elterveztem, aztán menet közben derült ki, hogy nem annyi az útvonal hossza, mint a tervem. Több mint húsz kilométer lett és valamivel kevesebb mint másfél óráig tartott a bringázás. Ma sem fáradtam el, pedig lendületesen hajtottam végig a távot… szép falvakon és tájakon vezetett az út.
Mikor visszaérkeztem a városba, már rettenetesen éhes voltam, nem is bírtam volna ki hazáig, így aztán beugrottam a mekibe és megvacsoráztam… majd elüldögéltem kicsit a főtéren és hazatekertem.

Itthon két esemes várt, és egy nem fogadott hívás. Mindegyik L.-től származott…
Hogy biztosan haragszom, most már tényleg haragszom és a többi, és a többi… pedig nem haragszom, de tényleg, csak kissé szomorú vagyok, hogy nem bírom pozitív irányban eldönteni a helyzetünket… de hogy is tudnám, mikor nem én vagyok döntési helyzetben. Ő pedig hezitál és szenved ettől. Nagyon szeretne…

Csak pozitívan 17

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”   (Veronica A. Shoffstall)

Most erre az idézetre nagyon szükségem van.
Mert nem úgy alakultak dolgaim, ahogy elképzeltem, ahogy szerettem volna. Persze van ilyen az életben, előfordul természetesen és nem is veszem úgy a dolgot, hogy katasztrófa volna. Nincs katasztrófa. Élet van ami megy tovább.
S ő pedig majd eldönti mit akar, és hogyan akarja. S abban a döntésben milyen szerepe van személyemnek. Van e szerepe? Mert most sem építettem rá sokat, kalandoztam és a kalandok már csak ilyenek. Nagy nyereséggel kecsegtetnek, de ellenkezőleg is történhetnek a dolgok és azt nem úgy kell tekinteni mint hatalmasan nagy veszteséget. Csak egy lehetőség volt. Lehetőségekkel pedig tele van az élet.

Megsegítettem megint

Újabb kölcsön… vagy mi a csoda.
Ötven ezer. Most már erőn felül segítettem a bátyámon és családján. Nincs több. Még szerencse, hogy van A hitel a kártyámon… most minusz negyvenöt ezer… Mert lelkiismeret furdalásom van ha tudom, hogy gáz van náluk és én nem teszek meg mindent, hogy segítsek… amíg tehetem, segítek.
Most megúszták és ezzel nem veszik el tőlük a hitelre vásárolt tizenöt éves tragacsot… kifizettem az elmaradt részleteket, mert már kopogott a végrehajtó…
De most elfogyott mindenem… nem tudok többet adni… most már 210 ezer az össz lóvé amit adtam nekik, hogy üzembe tudják tartani a családot.. de végesek a tartalékaim, nem bírom tovább. Mondtam is nekik, nem megy tovább, nem tudok két családot, illetve három családot eltartani… édesanyámat is segítem, éhen halna a nyugdíjából…
De boldoggá tesz a tudat, hogy segítettem, tudtam segíteni ismét s rettegek, mert ha eztán sem jönnek egyenesbe, már nem tudnak támaszkodni rám… és az nagyon rossz érzés lesz nekem… most még könnyendén veszik, hisz csak felhívtak, hogy lécci adj ennyit meg annyit nagyon fontos, mert kikapcsolták a tévét stb… adtam, mindig adtam… de most már a lehetőségeim kimerültek… ennyi volt.

Traffipax bassza meg!

Traffipax bassza meg! bassza meg!
Talán nyolcvan alatt voltam lakott területen…
talán, nem tudom pontosan, de egy kicsit lassítottam szerencsére…
A rendőrautót sem láttam jól, mert esett az eső, és csak sejtettem… és mikor már felfogtam volna, már villant a vaku.
Bassza meg! Bassza meg! és még egyszer bassza meg!
A jelenlegi nulla tolerancia tételeiben az szerepel, hogy ezzel a bebukással 60 ezer forintos büntetésre számíthatok, amennyiben nyolcvan alatt voltam kicsivel, ha  nem akkor a jogsi is ugrott…

Reggeli halálra váltan

Lassan erősödik a fény…
hajnal van… aludtam kb négy órát és azon ébredtem, hogy N. boldogan repked, kapaszkodik az új pasijában és a haja száll a szélben, ahogy szaladnak kéz a kézben a napfényes tóparton… erős képek voltak ezek, olyan erősek, hogy egyszerűen nem bírtam tovább aludni, sőt a szemem sem bírtam csukva tartani…
vajon gondol-e még rám? és én meddig fogok emlékeitől halni vagyis -ből élni? meddig lesz az hogy emléke tönkre tesz bennem minden lehetőséget? miért? mert mindent és mindenkit hozzá mérek, bennem él minden percben és ha nem gondolok rá akkor is rá gondolok…
szeretnék már szabadulni tőle, lezárni és nem elfelejteni de belőle építkezve tovább lépni… nagyon szeretnék, mert amíg ez nem történik meg, akaratlanul is megbántok mindenkit aki nyílt szívvel fordul felém és én már-már szinte elfogadom, de mielőtt teljes szívvel viszonoznám, N. emléke visszahúz…
és ugyan ott vagyok mint hónapokkal azelőtt, toporgok magamban, kínlódva, erőlködve helyben járok…

Pedig nem kellene, hogy így legyen, hisz eleve elképzelhetetlen volt az élet vele, ezt tudom jól, olyan alapvető problémáink voltak, amelyeken nem tudtunk, képtelenek voltunk úgy túl jutni, hogy mindketten élhettük volna közös családi életünket harmonikusan, hatalmas nagy szerelemben …

Lelkiállapotjelentésemjaj

Erősen bűntudatom van
Nem vagyok jól
Szenvedek
Tisztázatlan a fejemben minden a szívemről ne is beszéljünk
Képtelen voltam viszonozni amit kaptam
Ő nagyon adott, csupa szívből
Féltett is
Nem mondtam nemet semmire sem, nem lett volna igaz
Nem mondtam igent mert nem lett volna teljes
Jó volna tudni mit akarok
Szerintem képtelen vagyok szeretni már
Elmúltam és nem fogom fel elmúlásom
Elfogadni kellene valahogy
Megérteni is
Befogadni
Felfogni igen felfogni
Megérteni mindenképp
Felfogni
Lehet, hogy nem tudok igazán szeretni már

Reggeli helyett 4

Kinyitottam a szemem s reménykedtem, hogy az egészet kialudtam és most tiszta lappal indulok.
Minden más, semmi sem bonyolult és úgy van ahogy régen. De nem. Sorra törtek rám a gondolatok, pillanatok alatt kirajzolódott előttem a jelen szomorúsága. Kicsit csalódott lettem.
Van olyan alvás ami tisztít?

Miben volt más?

Mondják ez a nap más mint a többi… és mégis miben?
Megköszöntöttek. Néhányan… robotok is…  ő is.
“Boldog szülinapot!” -sms
“Köszönöm.”
Ennyi.
Cica-mica volt az első.
Kislányom az utolsó. Egy szép rajzot kaptam tőle, amelyen ő középen és két oldalt anyával és apával sétál a virágos mezőn. Csodálatos rajz. Szép színes és olyan kifejező. Kifejezi, hogy a kicsinek így kerek a világ, még három év távlatából is, hogy ő sétál a napsütésben egy virágos mezőn anyával és apával s mindenki feje felett van egy nagy piros szívecske.
Kicsit elszorult a szívem, mert sajnáltam őt, tudva, hogy ez a vágya soha nem fog már teljesülni. Szétesett a Család. Már három éve és végérvényesen… Büszke volt a rajzára, szép és reprezentatív keretezést kapott. Lelkesen mesélte, mutatta, hogy három pillangó is repül a fejünk felett… és süt a napocska, meg virágok is vannak a mezőn…

Aztán elvittem bringázni. De éhes lett közben. Gondolom mekizni akart, de nem volt nálam pénz és nem tudtam megvacsoráztatni. Az ex-szel nem egyeztettünk, hogy ovi után evett-e valamit, készüljek e arra,hogy éhes lesz… Így nem készültem, meg a sietség miatt el is felejtettem gondolni erre. Megyünk akkor haza- mondtam- és otthon vacsorázol… Milyen szülő vagyok, hogy nem gondolom, hogy őneki enni is kellene?- kérdezte- hát a szülőnek nem az a legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodjanak a gyerekükről? … próbáltam magyarázkodni… de már nem volt kedvem… Haza vittem és szomorúan tekertem a nem börtönöm felé…

Szerintem… a Himnusz mindennek az oka

Szerintem mindennek a himnusz az oka… egy ilyen búvalbaszott zenével depresszióba lehet taszítani a népet… mint ahogy már meg is történt… be van már kódolva a születendő egyedbe, hogy ha sikered van akkor gyászzene a jutalmad… semmi tűz, semmi vérlázítás… dicszőséges attitűd… csak a sírás-rívás…
áll a Talmácsi a dobogón, GYŐZŐként és hallgatja ezt a depressziós latymatagot… borzasztóan kiábrándító…

Szerintem, az emberek hazudnak mikor azt állítják, hogy boldogok… nem tudnak boldogok lenni, mert alkalmatlanok rá…

Szerintem nem is tudják igazán mi az… nem mintha én tudnám… mindenkinek más… van aki attól boldog, hogy ránéznek, apró törődéstől… van kinek semmi sem elég..

Szerintem a családok hetven százaléka boldogtalan… mindent megbánt és csak csinálják mert azt hiszik ez van elrendelve és akkor nincs más alternatíva…

Szerintem, nem tudtam volna úgy szeretni a gyermekünket, mint ahogy azt ő elképzelte…

Last letter to her (eN)

szia

sokat vívódtam azon, írjak-e vagy sem, mikor ma megláttam a szerelmed fényképeit…

végül úgy döntöttem, megírom neked, hogy már nem érzem azt az eszeveszett fájdalmat és a képeiteket látva még inkább megnyugodtam…
igen nagyon jó hogy a dolgok e képen történtek, látom, szárnyalsz, boldog vagy és ez jó…

mindezt csak azért tudatom veled, hogy ha netán volt egy cseppnyi érdeklődésed is irántam, akkor megnyugtassalak, nincs semmi baj immár…
igaz én nem tudlak lekapcsolni magamban téged mint egy villanyt, nap-nap minden pillanatában gondolok rád egy picit… inkább szeretettel, mint gyilkos fájdalommal…s ma már tudok józanul is gondolni rád … felfogtam és megértettelek téged, látom a lényeget kettőnk dolgában is…

szia

Eric Clapton – Tears in Heaven

Hangulatjelentés dalban…