Eve kontra eM

“Kedves Mici, ma nem volt jó napom… semmi sem jött össze úgy ahogy szerettem volna… ilyenkor természetesen megpróbálok pozitívan gondolkodni és bízni abban, hogy jobb lesz és a dolgok történése jobb sorban rendeződik… de ma nem, sehogy sem akart az irány megváltozni s ahogy haladt előre a nap, úgy csüggedtem egyre csak csüggedtem. Bizonyára voltál már így Te is, amikor a dolgok egyszerűen és megmagyarázhatatlanul mintegy ellened szövetkezve úgy történnek, hogy neked nagyon nem jó. Így volt ez ma velem is, és csak egyet remélhettem, hogy este, vagy éjjel válthatok veled néhány szót s akkor helyre billen a világom egyensúlya, aminek akaratlanul is a része lettél. Lassan és észrevétlenül belopózott csodálatos lelked a szívembe… s e messzeségből is érzem lelked sugárzását, angyalként szárnyalsz köröttem s hogy mindez pár nappal karácsony előtt történik? Hm.. fel nem foghatom.. egyszerűen és egyértelműen része lettél lelkemnek, veled kerek a világ s nélküled szegényebb, szürke és élettelen immár… ez van, semmi célom nincs e levéllel, csak kiírom magamból ami bennem van és eztán könnyebb lesz s tiszta szívvel reménykedem hogy ezután neked sem lesz nehezebb… (Óriás)”

Érzelmi kettőségben élem az életem. Miközben e levéllel adtam tudtára mit is érzek Eve iránt, a személyes találkozásunk előtt, aközben elutasító esemest kültdem eM-nek, aki ma is még próbálkozott, hogy velem tudja elképzelni azt amit szeretne, és egészen biztos, hogy mindketten ugyan azt akarjuk. Megírtam neki, hogy nem tudom miből gondolja, hogy mindketten ugyan azt akarjuk, mikor nekem fogalmam sincs, mit akarok… Eve más! Őt még csak képen láttam, lelkét annál jobban ismerem már és teljesen bele vagyok zúgva. Fantasztikus lelkével, hangjával és okos humorával, emberségével levett a lábamról, szerintem akarva, és akaratlan tette. Ilyen. Ő ilyen, számomra tele szikrával. Még nem is érintettem, nem is találkoztam vele de már most oda vagyok a vágytól, hogy vele lehessek… mert benne megvan a szikra amire vágyom, hogy fellobbantson. A többi meg nem érdekel. Eve van és ez nekem elég.

De miért is ilyen velem az élet? Miért van az, hogy egyidőben van nekem ez a két lány, az egyik engem akar és a kisujjam sem kellene mozdítanom s megkaphatnám, de nem kell, semmit sem érzek vele kapcsolatban és teljesen halott ügy, a másik pedig még ki sem bontakozott, talán nem is fog tovább fejlődni, de én epekedve várom minden pillanatban azt aprócska lehetőséget, hogy beszéljek vele, írjak neki, vagy csak úgy érezzem valamilyen formában a létezését. Szerintem ez a felállás kegyetlenség az élettől… persze tudom, a dolgok nem azért vannak, hogy rendkívüli egyszerűségükkel segítsék az ember életét, nem… lényegük, hogy kihívásokat fogalmazzanak meg az embernek, amelyekre folyton válaszonlni kell és mintegy permanens készenlétben tartja az elmét és szívet. Ez van.

Reggeli helyett hiányzik

Kávét sikerült komplikáció nélkül elkészítenem.
MR2 Petőfi. S a reggeli esemes.
Majdnem minden ugyan olyan mint tegnap. De csak majdnem. Hiánya már dolgozik. Kitöltötte az űrt. Belopózott a résen és nyomokat hagyott. A fenéket, tárt kapukkal vártam. Finom illatal s szavakkal édesgettem. Becserkésztem. Mondjuk jött ő boldogan magától, majdnem sértődés lett belőle, hogy nem jöhet. Felfedezett egy új világot.
Megismertem.

L. a Story

Megcsókoltam.
Először csak kézcsók volt, aztán egy puszi az arcára… majd az orra hegyére, szájára.
Megsimogattam volna de olyan meleg volt és izzadtunk mindketten, hogy nem tudtam, egyszerűen nem csúsztak az ujjaim finom bőrén…
Megcsókoltam.
Apró puszikat leheltem a nyakára, a füle mögé, homlokára… és megcsókoltam.
Vissza csókolt.
Sokáig ültünk csendben az autóban, aztán vezettem, menni kellett… szaporodtak a kilométerek, haladtunk a következő helyszínre… Egyikünk sem szólalt meg.
Nagyon örülök neked – szólaltam meg végül.
Én is neked… de
Elkéstél – mondta végül – nagyon elkéstél.
Tudom. De reménykedem.
Én is pontosan ezt éreztem tavaly… mély nyomokat hagyott bennem az a néhány hónap, amíg reménykedtem.
Tudom. – feleltem s az is világos volt már, hogy két pad között vagyok rendesen és végérvényesen – nem baj, én elvagyok, szeretlek és kész. Te pedig élj… de rám mindig számíthatsz, tudod…
Ez nem ilyen egyszerű…

Nem, nem ilyen egyszerű valóban.
A legjobb a dologban hogy nem haldoklom. Nem agonizálok. Ha van márpedig van és szeret, akkor valamennyire mindig lesz. És ez nekem elég most. Nem akarok szoros és kötött kapcsolatot. Ha lesz akkor vagyok, ha nem akkor elvagyok. Szerintem ez valóban egyszerű.

Globális egyesülés

Azt hiszem sikerülni fog. Kapaszkodót is kaptam hozzá, mégpedig az élettől.
Érdekes. Ha elindul az ember egy irányba és ha elég nagy az elhatározása, akkor az élet is megtámogatja ebben. Apró jeleket küld, alig észrevehetőeket, de mindegyik arra hivatott, hogy valamilyen formában segítségére legyen.
Jobban körülnéztem magam körül és nem lehetett nem észre venni, hogy minden egy irányba mutat.
Előre. Mégpedig nem olyan módon, hogy csak lődörögj te szerencsétlen, majd lesz valahogy… Nem.
Határozottan tartanak össze a szálak és minden egymásból következik, és minden egy irányba mutat.
Semmi sem véletlen.
Egy olyan globális egyesülésről van itt szó, amely az Új Élet kezdete kell hogy legyen.
Alfa állapot van.
Süt a nap és felgyorsulnak az események… azt sem tudom mit tegyek. Hova kapjak. Most mi következik…
Jaj, nekem most nagy szükségem van egy kis nyugalomra, hogy kellőképpen átgondolhassam a stratégiát.
Olyan frissek bennem ezek a gondolatok, hogy nem is igazán tudom magam kifejezni.
Pedig reggel nagyon mélyről jöttem vissza. Sokáig csak bolyongtam a lakásban, nem igazán tudtam hol vagyok. Azt sem, hogy mit akarok. És egyáltalán ki vagyok?
Most nagyon izgulok…

Reggeli helyett.. Új Élet.

Nem igazi fény volt… csak visszatükröződött valamelyik szemközti ablakról…
De én akkor is egy halvány reggeli fénysugárnak éreztem, mint régen.
Új reggel, új fény, Új Élet.
Vivaldi.

Meg nem tudnám mondani, miért keltem fel ilyen korán. Pedig vasárnap van. És dolgozni is csak később kell mennem. Talán mert nem vacsoráztam? Talán mert túl sok volt este a folyadék, vagy mert nem érek rá elkezdeni az új életem s ezért sietek? Pedig az új élet már elkezdődött. Itt is, ott is, amott is.

Látta, padlón vagyok és még bevitt egy jobb egyenest. Azt hiszem teljesen kibillent a mérleg nyelve… nálam a nulla értek. Nem baj, innen szép nyerni. Lassan felállok és csinálom tovább. Ez a rend. Tovább kell menni mert szükség van rám. Kislányom számít rám és én része akarok lenni az ő kis életének.

Reggel van megint, az a kis napfényfoszlány volt számomra a reménysugár. Gyorsan elillant, de volt és én még láthattam halvány fényét… ez a fontos. Láttam és részese voltam egy csodának. Gyorsan elillant de nem bánom. Boldog vagyok, hogy megtörtént…

Remélem mindenkinek…

REMÉLEM MINDENKINEK SZÉP HÉTVÉGÉJE VAN!

Halmazállapotjelentés

Nagyon fáj a seg… fenekem. Feltörte talán a nyereg. Kemény az az ülés és oly sokat bringáztam ma… úgy látszik, ehhez is hozzá kell szoknia a testemnek… mert izom lázam meg ilyesmi nincs… csak a fenekem fáj.

Érdekes, ha van némi remény valamiféle kapcsolatra, mindjárt más az ember lelkivilága… sokkal pozitívabban lát mindent… reményteljes, verőfényes… aztán ha e remény szertefoszlik, akkor meg nagyon elveszett tud lenni a lélek… olyan kis gyámoltalan és védtelennek érzi magát…

This is the END

Megint itt a vég.
Megint nekem esett, N. féltékenységi rohama elvitte az éjszakát. Megint akkor, mikor együtt voltunk a kislányommal.
Féltem, és féltettem a kislányom, Hogy valami olyasmit tesz ami visszafordíthatatlan. Rettegtem is. Mert N. olyanokat kezdett el beszélni, amiket az ember nem mond.
Például, tudok-e nélküle élni, és tudnék-e a kislányom nélkül élni… mert mi van ha történik vele valami… és mi az hogy őt becézed, engem meg nem… és ahogy néztem a fenekét, akár meg is dughattam volna… de volt ennél cifrább is. És hogy ő gyereket akar, mert mi az hogy nekem van, neki meg nincs és nem fogja ő pesztrálni más gyerekét, mikor neki nincs. Menjek a fenébe, nem fogom az ő életét teljesen tönkre tenni. Keres ő magának mást… Nehezen követtem, mert nagyon álmos voltam és fáradt.
Alig vártam, hogy megnyugodjon és elteljen az éjszaka, hogy szabaduljak. El innen, zakatolt fejemben a gondolat.

EL INNEN MINÉL ELŐBB – EL INNEN!!!!!!!!

Csak élni szeretnék

Ismét a hétvége következik s van bennem némi félsz.
Meg egy nagy adag remény is, hogy jobb lesz most, mint eddig.
Mondjuk sokat fogok dolgozni, ezért nagyon nem lesz időm depizni.
Csak nagyon szeretnék már egy nyugodt életet élni. Olyan életet, amiben nem történik semmi.

Csak élek. Alkotok. Szeretek és viszont szeretnek azok akik valóban szeretnek.

Jő a hétvége

Újabb erőpróba előtt állunk, közeledik a hétvége. Kicsit ideges vagyok. Mert már a héten voltak jelek, de sikerült neki úgy intéznie, hogy más jellegű problémával elkendőzte a valódit…
aztán az is lehet, hogy csak én gondolom így…
örülnék neki, ha nekem nem lenne igazam…
nagyon jó volna..
minden rendben menne a hétvégén, kislányom is jól érezné magát, nem lenne kummogás, sértődés meg ilyesmi… de lesz, szerintem lesz… sajnos..
basszuskulcs megint a menekülés gondolata motoszkál a fejemben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Probléma – a második

mindig sikerül neki elterelni a figyelmet eredendő problémájáról…
nagy taktikus…
azt sem tudom, akarom-e kiugrasztani a bokorból…
mert igazság az hogy félek a végső következményektől…
hogy marad az egyetlen lépés, ami egyikünknek sem jó, és én sem akarom azt mert nagyon tudok szenvedni magányosan…
inkább megpróbálom kordában tartani, irányítani, kezelni…
s közben reménykedem…

Mostanában…

Sokat dolgoztam a múlt hónapban. Mindenkinél többet. Sajnos a rendszer olyan, hogy nincs sok értelme. Nem látszik meg a jövedelmemen. Ezért kicsit lazítok mostanában. Nem eröltetem a dolgot, mert a rendszer lényegéből adódóan nem sok értelme van, inkább magamra és életemre fordítom a képződött szabadidőt.
Kicsit bombázom N-t. Zaklatom, hogy megszokja… mi az ami elvárható tőlem, mi az amit adni tudok és ki vagyok én. Ezért aztán tegnap előtt is volt egy esti elbeszélgetésünk. Ezzel töltöttük az esténket. Beszélgettünk. Néha van olyan érzésem, hogy nem sok értelme van az egésznek. Optimista ember lévén bízom a dolgok jobbra fordulásában. Teszek is érte ezerrel. Nem várom a sült galambot. De néha elfáradok és azt gondolom, hogy reménytelen eset. Aztán mindig tanulok valamit, hogy bánjak vele és akkor mindig nagyon jó egy darabig. Aztán kezdődik elölről minden…

A küzdelem tárgya

Sokat dolgoztunk. Ház körüli munkák voltak, kerítés építése meg ilyesmi. Lányom is velünk volt szombaton, sokat játszott, de velem nem tudott együtt lenni amennyit szeretett volna, mert dolgoznom kellett. N-nel volt szinte egész nap. Ismét voltak sértődéses pillanatok. De tegnap ezeket szóvá tettem, és megint átbeszéltük a dolgokat. Ismét remégykedem, hogy jobb lesz. Azon vagyok. Már nem akarok hontalan lenni, nem akarok singli lenni, magányosan egyedül érzelmi sivárságban élni. Teszek és addig hajtom a dolgot míg N-nel az életünk nem terelődik olyan kerékvágásba, amiben élhető lesz mindkettőnknek, szeretetben, kiegyensúlyozott boldogságban.
Ezt szeretném, ez a cél és ezért küzdök a rossz és primitív beidegződésekkel szemben.

Vékony jégen táncolunk…

Kicsit törékeny … vannak sértődős pillanatok… tegnap három ilyen volt…
Most azt a taktikát követtem, hogy megkérdeztem mi a baj… semmi… volt a válasz, és nem foglalkoztatott a dolog tovább…
Pedig mindketten tudtuk, hogy mi volt a baj…
Később hálásan megpuszilt, jelezve, hogy szeret és szerintem tudat alatt megköszönte a türelmem…
Szégyenli a gondolatait… őszintézünk még sem mondja… nem beszél róla, mert tudja, nem lehetnének ilyen gondolatai… ő maga mondta, hitette el velem, hogy nincsenek… én ehhez tartom magam… és reménykedem abban, hogy nincs igazam…

Életem újra…

Vele élek újra és mondhatom, nagyszerű érzés…
Mindketten emelkedetten érezzük magunkat, mint régen… szombaton megvolt az első találkozás… amikor hármasban voltunk újra… ő és a kislányom újra együtt… N. sírt, sokáig én sem tudtam megszólalni, kislányom olyan boldog volt… mindenki jól érezte magát azon a délutánon… kissé megnyugodtam… most már nem görcsölök úgy… persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt vagyok… teljesen még nem… ahhoz idő kell… 

Újra együtt

Vissza mentem. Vagyis újra otthon vagyok.
Vele élek és reménykedem…
Egyelőre mindenki örül… ő nagyon… én bízom benne, hogy sikerül-
Abban is reménykedem, hogy olyan új életet tudunk kialakítani, amely mindkettőnknek megfelel…
Nekem nem sok feltételem van… a lányom felhőtlen apaszeretete… semmi több.
Ő legjobban ahhoz ragaszkodott, hogy minden este otthon legyek vele.
És hogy legyen belátható időn belül közös gyermekünk.
Most itt tartunk. Talán vége a szenvedésnek.
Mindenesetre reménykedem és titokban rettegek.

Reménykedem

Megtettem az első lépést.
Boldog volt. Sokat beszélgettünk. Mindent átbeszéltünk, mégis izgulok. Bennem van a görcs rendesen, de bizakodó vagyok. Nagyon remélem tudja ő is, hogy mit csinál és nem teszi tönkre az életünket végleg…
Most még csak reménykedem…
Reménykedem és rettegek…

Hogyan kell újrakezdeni?

Holnap azt hiszem újrakezdjük… de hogyan kell újrakezdeni? … csak betoppanok és maradok, vagy aprólékos tervet készítsek? mikor, mit, hogyan… vagy csak ott maradok és ott vagyok… megjöttem…
Nem tudom.
Azért van ám egy elképzelésem…
Egy hónap átmeneti időt adok magunknak… ebben az egy hónapban természetesen minden nap oda megyek haza, amikor a városban végzek… soha nem halkítom le a mobilom, tapasztalja, mikor és mennyit beszélgetek a kislányommal, illetve az ex-szel… és ha a legkisebb féltékenységi jelet tapasztalom, eljövök…nyíltan, minden nap beszámolok arról, mikor és mit tettem, találkoztam és beszéltem a volt családommal… ebben az egy hónapban teremtem meg a technikai feltételeit a számítógépem áttelepítésének… biztonsági okokból format c: és újratelepítés, dvd-kiírása…tiszta pc… laptop-on is… 4 GB pendrive a napi biztonság kedvéért adathordozásra… az albérlet felmondása 3 hónap után… cuccok a bátyámhoz mennek…és türelem, szoktatás, aztán meglátjuk…

Azt hiszem… újrakezdjük

Vissza megyek hozzá…
Azt hiszem vissza megyek hozzá. Nagyon hajlok rá, hogy valóban adjak neki, nekünk még egy esélyt…
Mert ami most van, az nagyon felemészt… nem igazán tudok élni a magány adta szabadsággal, épp azért mert magányosan telnek napjaim… Nem is értem, sokan hogy tudnak hónapokig, évekig vagy egy életen át egyedül élni…
Én behalok. Nem tudom élvezni semminek sem az ízét… minden oly szomorú, minden oly lehangolt, minden oly szürke és reménytelen…
Azt hiszem igent mondok holnap… és adok magunknak még egy esélyt… igaz addig még van egy beszélgetésünk, ami a végső lökést fogja megadni… nem tudom melyik irányba… de elindulok…

Reggeli helyett…

Tiszta hülyeség! Itt ülök s azt várom, hogy beérjen a munkahelyére és válaszoljon a levelemre. Vajon mit ír? Ir e egyáltalán? És ha nem akkor mi van? És ha igen, és mondjuk hív magához? Akkor mit csinálok? Jaj… Azt már eldöntöttem, csak akkor megyek ki hozzá, ha úgy hív, hogy nem a maradás kötelezettségével… csak úgy egy kis együttlétre… összebújásra és sexre… akkor megyek. Csak.