Svédek, Desperados no meg a magyar himnusz

Már akkor elveszítettük a meccset, mikor hallgattuk a himnuszokat…
Játékosaink a balsorstól megátkozva küzdöttek az első félidőben, aztán pikk-pakk-ra kaptunk két gólt…
Vért izzadva, de sikerült a mieinknek egy amolyan becsületbeli gólt összekaparni a végére, de semmi több…
a sorsunkban van megírva… semmi esély…
Okosan hagyta a svéd válogatott, hogy erőlködjünk az elején, gondolván, biztosan kipurcan a magyar mind mentálisan, mint fizikailag..(mint általában) s valóban… csak az egy félidőre kalibrált nemzeti tizenegy vesszőfutásának újabb állomását nem volt jó nézni…
Mindennek a Himnusz az oka…  mondom már régóta, hogy ez a gyász zene csak ellenünk van, nem hogy lelkesítené a magyar érzelmeket, nem… letöri még azt is ami véletlenül az emberrel együtt jött a világra…

Ui: Ez van. Ami jó volt az egészben, hogy kedvenc barátaimmal Desperados és Delirium mellett néztük a meccset s egymást. Jókat beszélgettünk, hülyéskedtünk, röhögtünk mindenféle régi történeteinken. Egy bizonyos kor felett az ember már jókat tud szórakozni a régen volt történetein, emlékezünk meg ilyesmi de jó is, hogy volt!

-reggel kell tennem ezt a kiegészítést, mert este, a sok piától már nem volt erő tovább írni ezt a postom-

Sweet Harmony

Szorosan összefonódott testünk pörgött-forgott, mint két színes szalag a szélben… és a láthatatlan erő magasba emelt bennünket, univerzumi magasságokba, hol már csak a végtelen csend az úr… csak repültünk, szálltunk a végtelenben… valami elképzelhetetlen puha energia szárnyain száguldottunk tovább, mint varázsszőnyeg, olyan csendben és lágyan ringatózva… harmónia, édes harmónia… sweet harmony…
jövőnk beteljesedett, nem létező harmónia lengte be minden napjainkat…
sweet harmony…

Reggeli helyett 5

Hollandiával ébredtem, egymást váltva tolakodtak agyamban. (NL)
És mindketten csupa jóérzésből. N a letámadós stílusával, L épp ellenkezőleg, csendes és halk visszafogottsággal. Aztán vissza aludtam, majd jóval később, megelőzve az ébresztőt, újra… tök jó volt.

Hírek. Az oroszok kivonják csapataikat Grúziából, csak a békefenntartók maradnak ott… azt mondja a békefenntartók… hogy lehetnek ők a békefenntartók, mikor a háború egyik résztvevője Oroszország?
Szóval csupán a béke fenntartása végett voltak itt negyven évig… ne hogy önmagunknak ugorjunk, vigyáztak ránk. Értem.

Ma reggel is szépen süt a napocska. Gyönyörűséges nap elé nézek, velem lesz a kislányom, és egyáltalán minden oly szép mostanában s beteljesül aminek be kell teljesülnie (most nagyon vigyorgok) igaz, még várni kell kicsit, de a várakozás teszi széppé az ilyen perceket.
És a Vivaldiról most nem is beszéltem…

Reggeli helyett álmodom

Összekeveredtek. Minden összekuszálódott álmomban.
Sétáltam a józsefvárosi piacon és kerestem őt. Reméltem, még a találkozásunk  előtt megnézhetem magamnak kicsit. Rengeteg ember. Lökdösődés. Sütött a nap, üldögéltem a meki lépcsőjén. K.-ra vártam. Aztán N. itt ült a börtönben s egy szót sem szólt. Török ülésben, ölében kispárna. A meki dugig tele volt, mi a sarokban ültünk és néztünk egymás szemébe, hosszan, amolyan örökkévalóságnaktűnően. Kezem K kezére tettem. Csendes érintés. Megrezzent. Elzavartam N.-t. Te nem lehetsz itt és nem is akarom, hogy itt legyél. Semmi közöd hozzám. Kislányom jött be a szobába és levetette magát az ágyra. Az otthon érzésének első jele. Elengedte magát, immár nem feszélyezi semmi. Később sétáltunk a forgatagban, belém kapaszkodott, jobb kezével a pólóm alá nyúlt, ettől némi izgalom támadt bennem. Megcsókoltam. K. csak állt. Mintha nem lett volna olyan selymes. Mintha ezen merengene, talán képzeletében selymesebb volt. Összeölelkeztünk és én azon gondolkodtam, jó e ha mindjárt az első találkozásnál megfogom a popsiját. Kéznél van, éppen ölelem és elérem. De aztán csak a derekát szorongattam meg egy kicsit. K. pihe-puha volt. Ahogy szeretem.

Álmodtam egy világot magamnak…

és itt állok a kapui előtt… -edda-

Kislányom ma megkérdezte:
- Apa, neked mi az álmod, mit szeretnél nagyon?
- Szeretném hogy boldogságban élj sokáig…
- De Apa, mit szeretnél, egy kocsit vagy valami játékot? -erősködött.
El kellet gondolkodnom ezen, mit is szeretnék… atyaisten, de nagyon nem tudom megfogalmazni mit is szeretnék… de nagyon nem földi az amit szeretnék, de nagyon nem dologi az amit én szeretnék… mennyire nem érdekelnek, milyen távol is vannak tőlem …
tulajdonképp semmim sincs és még is mindenem van. .. munkám, életem az van… ingóságom elfér egy csomagtartóban… mégis,
semmim sincs és elegem van ahhoz, hogy e fajta kérdésekre ne siránkozzam…
nincs családom, társam, szeretőm… és akkor van ez a kérdés.
Mi az álmom… mi is lehet az én álmom… mit álmodhatnék, mit szabad álmodnom nekem?

Reggeli előtt – csak előre

Mikor kezdődik a reggel?
Biztosan nem akkor mikor az ember felébred, mert még sötét volt mikor már álmatlanul forgolódtam, sőt hánykolótam az ágyamban. Valszeg nem volt levegő, ezért aztán nyitottam ablakot, álmodoztam kicsit és most már nem tudok vissza aludni. Nem is akarok. Tegnap este gondolván, kipihenem magam, már éjfélkor lefeküdtem. Szerintem ennek is köszönhetem, hogy most itt ülök és írok.

Már nem a görcsölős gondolatok határozták meg a reggeli, belső eszmefuttatásomat. Nem. Igen is pozitívan, szigorúan csak előre mutató ábrándozásom volt, arról, milyen legyen, kellene lennie a következő kapcsolatomnak, milyen társat illetve párt szeretnék választani, melyek azok a kritériumok amelyek figyelembevételével döntök majd. Több szereplő tulajdonságaiból összegyúrtam egy ideált, természetesen nem a csúcs kategóriás modelleket vettem alapul, mert igaz, hogy az ember legyen maximalista, de mindenképp realista is mert akkor kevesebb csalódás éri, kevesebb kompromisszumot kell kötnie. S ezt az ideált öblögettem magamban, formáltam, finomítottam, alakot, testet képzeltem hozzá, olyan tulajdonságokkal ruháztam fel, amelyekkel együtt tudnék élni és természetesen ő is örülne nekem. Végül kialakult egy kép, egész jól nézett ki és kedves is volt, megértő és szórakoztató. Volt gyermeke mint nekem, ezért mellette harmonikus kapcsolatot tartottam a kislányommal, ő is az övével persze. Színházba jártunk, néha moziba, de sportoltunk is meg csak úgy sokat beszélgettünk minden féléről. Neve nincs még, nem adtam neki, de most, hogy ezt itt leírtam, fontossá vált. El kell neveznem a leendőt.
Ma milyen névnap van?

Ulrik… hát ott még nem tartok, holnap Emese és Sarolta…
Emese tetszik, de van némi áthallás a bankos Emesével ezért  ez a név sem igazán jó… Sarolta meg csak úgy nem tetszik. Holnapután … ezt hagyjuk.
Julietta.
Ez lesz. Julietta.

Globális egyesülés

Azt hiszem sikerülni fog. Kapaszkodót is kaptam hozzá, mégpedig az élettől.
Érdekes. Ha elindul az ember egy irányba és ha elég nagy az elhatározása, akkor az élet is megtámogatja ebben. Apró jeleket küld, alig észrevehetőeket, de mindegyik arra hivatott, hogy valamilyen formában segítségére legyen.
Jobban körülnéztem magam körül és nem lehetett nem észre venni, hogy minden egy irányba mutat.
Előre. Mégpedig nem olyan módon, hogy csak lődörögj te szerencsétlen, majd lesz valahogy… Nem.
Határozottan tartanak össze a szálak és minden egymásból következik, és minden egy irányba mutat.
Semmi sem véletlen.
Egy olyan globális egyesülésről van itt szó, amely az Új Élet kezdete kell hogy legyen.
Alfa állapot van.
Süt a nap és felgyorsulnak az események… azt sem tudom mit tegyek. Hova kapjak. Most mi következik…
Jaj, nekem most nagy szükségem van egy kis nyugalomra, hogy kellőképpen átgondolhassam a stratégiát.
Olyan frissek bennem ezek a gondolatok, hogy nem is igazán tudom magam kifejezni.
Pedig reggel nagyon mélyről jöttem vissza. Sokáig csak bolyongtam a lakásban, nem igazán tudtam hol vagyok. Azt sem, hogy mit akarok. És egyáltalán ki vagyok?
Most nagyon izgulok…

SMS Contact

L.
“Sajnálom, hogy akkor, hónapokkal ezelőtt, egy esti telefonbeszélgetés alkalmával kitetted a szűrömet.”

Én.
“Én is sajnálom, de nem voltam biztos az érzéseimben és nem akartalak megbántani, fájdalmat okozni…”

L.
“És most?”

Én.
“Ha nem teszel semmit, simán mész a tutiba… tök jó lesz és nyugis. de választhatod a bizonytalant is ami minden féle dolognak a lehetőségét magában hordozza…
ha bizonytalan vagy a tutiban akkor ne tedd…
ha félsz a bizonytalantól ne tedd…
ilyen egyszerű-
ja és még azt szeretném mondani, hogy én vagyok mindkét esetben…
az előzőben kaland az utóbbiban valami más.”

L.
“Vagyis?”

Én.
“Tegnapi szavaidból azt vettem le, hogy élni akarsz és kalandot. Ebben tudok segíteni.
Ja és sok igen jó sexet is tudok.”

Az utolsó esemes után nem jött válasz.
Pedig most nagyon világos voltam, ő meg nem tudja mit akar, hisz tegnap mondta, kalandot szeretne, és élni is akar… de nem akar a pasijával házasodni, meg ilyesmi.. s most, hogy nem válaszolt, szerintem mégis a tutit választja… de mit akart? velem lenni és nem kalandot, hanem családot építeni? Hát azt nem. Nem vagyok erre hajlandó… ha megy a tutiba és akarja, szívesen leszek a szeretője, de semmi több…

Problémák és megoldások

Este zuhi után beszélgettünk. Elmondtam neki miért vagyok szomorú. Mindent. Természetesen nem késlekedett a válasz. Szokott módján keményen visszavágott és besértődött. Kértem, hogy ne ez legyen az eljárás, hanem beszéljük meg, de ő csak azt hajtogatta, mehetek albérletbe, úgy is azt akarom. Nem, nem azt akarom, hanem javítani szeretnék az életünkön, hogy mindketten jól érezzük magunkat. A teljes pályás letámadást s kontrollt nem bírom elviselni. Besértődött és kummogás volt eztán.
Kislányomról, arról, hogy mennyire keveset tudok vele lenni mostanában és hogy mennyire hiányzik, csak én beszéltem, ő ezt a témát egy szóval sem említette. Pedig szerintem a fő problémája ez volt. Nem tűr maga körül úgymond riválist, semmilyen szinten sem. Pedig a lányom nem rivális, hogy is lenne az.
Totál tanácstalan vagyok. Próbálom jobbá, élhetőbbé tenni életünket, de folyton falba, merev elutasításba van részem. Vissza menni a “Táncsics börtönébe” nem akarok, ha más mód még létezik.

Egyre többször érzem azt, legszívesebben a volt családomhoz mennék vissza, hogy együtt élhessek a kislányommal, látni a tiszta, gyermeki arcát minden reggel, ahogy megébred és boldog…

Úton vagyok, jó úton

Most megint lepattantam… kicsit megfáradtam…
hiányzik és fáj hogy nem lehet az enyém… nem tudom választani… mégha ez sem olyan jó…
semmi sem jó már nem lehet jó… lehetetlen hogy jó legyen és nem is lesz az…
elcseszett életem ilyen… semmilyen…
csend van … nagyon csend…
senki nem felel, nem keres és nem ölel… meg kell halni … hogy örökké élhessek…
bár előtte még lépnem kell egyet, hisz most jó úton járok…
az úton járok, azon az úton amelyiket kerestem ezidáig és most látom hogy jó …
helyes út ez … az én utam…

Levelezéstörténet 2

Ölellek.
és sokat gondolok rád…
azt hiszem tejszínhabbal foglak bekenni…
mindenhol… vastagon… és lenyalom az egészet…
ez lesz…

“Az igazi boldogság nem az a pillanat, amikor elönt az eufória, hanem azok a napok, órák, amíg eljutok odáig.” (Will Smith)

“Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.” (Márai Sándor: Füves könyv)

“Két módon lehet feljutni egy tölgyfa csúcsára. Az egyik, hogy felmászol rá. A másik, hogy ráülsz egy makkra és vársz.” (Kemmons Wilson)

s a válasz:
megfagyott, és szerintem egy kemencébe kellene betenni, vagy a gőzmozdony tüzelőjébe, esetleg egy kitörni készülő vulkánba, vagy talán a Napot kellene megcéloznia… mert így aztán ráfagy a tejszínhab is, és nincs az a nyelv, ami ne szenvedne fagyási sérüléseket, és ne ragadna oda a süti kakaóval meghintett felületéhez…
Szörnyen hosszú napon voltam túl. 8-kor értem haza, és kilenckor már a lóbőrt húztam. Egészen reggelig. Hiányzott, hogy valaki lelket öntsön belém, és gyengéden átkaroljon.
na, nem is folytatom, mert még készülnöm is jó lenne, legyen szép napod, vigyázz magadra, és én meg olvadozok… (írásodtól lehet is….
Puszillak, Drág

Szóval
tetőtől talpig… mindenhol…
és csak a nyelvem hívom segítségül…
lassan mély élvezettel nyalom le az utolsó cseppig…
lenyalom a hasadról, köldöködről, nyakicádról, combodról, a cicidről miközben meg-meg szopom az eperbimbódat… is… és belenyalok a puncidba egészen
mélyen s csak kicsit szopom meg a csiklódat, mert tudom nem annyira szereted… és aztán lassan ütemesen bedugom a nyelvem immár nedves puncidba…egészen mélyen…

azt hiszem tejszínhabbal foglak bekenni…
mindenhol… vastagon… és lenyalom az egészet…
s közben garantálom hogy a csúcsra térsz…
ez lesz…

Vesztesek

Ha valaki szeret akkor az ő… meg a kicsi lányom.
Csak ne kelljen választani. Sajnos egyszer már megtörtént. Vesztett.
Veszítetem. Mindenki veszített. Mindketten vesztesek vagyunk. S miyen érdekes, hatalmas szerelem és mégsem müködik…
Ez az amit ő sem ért. Ha van esze akkor hagyja a kapcsolatunkat ebben az állapotban és élvezi amig lehet és amit lehet.
Ebből még bármi lehet, ha viszont jön valaki félreállok. Ennyi. Addig sem lesz egyedül.
Nekem meg mindegy. Nekem már mindegy.

Az Élet olyan…

Nos, nem tudom mi volt az éjjel de tény hogy nem volt egy sétagalopp. Fáradt is vagyok miatta, rémálom és verejték, féltékenység és fájdalom, no meg vad hiánya… az. Reggelre kaptam emailt tőle, nem úgy van ahogy gondoltam vagy mégis úgy van csak mást tapasztalok? Hát ez csak utólag fog kiderülni. De jó is volna egyszer-egyszer előre tudni bizonyos dolgokat! Csak néha. Mondjuk az ember gyereke eldönthetné mely dologban kéri ezt a lehetőséget. S havonta lenne egy ilyen lehetősége. Persze sokan egyből a lottó számokra gondolnának, de mondjuk anyagi haszonszerzésre nem lehetne felhasználni. Tök jó volna. De miért is jó ha előre tudunk néha dolgokat? Nem jó. Mert elveszik az élet sava-borsa azaz a zamata, a kiszámíthatatlanság. Ez a titok. Amiért az élet szerethető és kiismerhetetlenül játszik az ember alaptermészetére, a kiváncsiságára. Rafkós ez az élet. Ópium. Lemondani róla az mily nehéz, szinte lehetetlen. Mert aki egyszer belekóstol az rabja marad mindörökké.

Álmatlan habzás

Mivel az alvás nem megy nekem ma éjjel, így kénytelen vagyok valami mással eltölteni az időt. Például blog bejegyzést készíteni.
Küldtem neki egy sms-t de nem jött semmi reakció válaszul. Valamiért aggódtam hisz úgy ébredtem csapzottan s olyan igazi féltés kerített hatalmába… remélem nincs vele semmi baj… aztán arra gondoltam, megtörtént aminek meg kellett történnie más is járt ott ahova csak és kizárólag én voltam bejáratos az elmúlt másfél évben. És ha így van? Akkor mi van? Ha szigorúan a tényeket nézem akkor semmi közöm a dologhoz. Ha az érzelmeimet is figyelembe vesszem akkor ki vagyok akadva. Pedig nem kellene mert ha viszont a tapasztalati eszemre gondolok, akkor viszont azt kell mondanom, jobb is így. Könnyebb tovább menni. Mert most csak a hezitálás van. Mennék is, de nagyon maradnék is és a gond az hogy ebben az állapotban a legrosszabb. Pedig lehet hogy csak vén kujon módjára végig kellene mennem a fél városon és eltünni a nagy büdös semmiben.

Végtelen Szabadság

Nincs mondanivalóm. Lassan letisztúl a kép, ritkul körülöttem a levegő. A népesség. Redukálódni látszik a szövevényes kapcsolatrendszerem és ami még jó, egyel kevesebbet kell döntenem. Mert nehéz dönteni mikor az embernek mindegyik rész fontos volna. De fogytán a türelem is meg a körben állók száma is. Már-már az a helyzet hogy nem kell csinálnom semmit.
De van egy egészen más jellegű variáció is… Mindent vagy semmit elv alapján a semmi a legvalószínűbb. Már erre a lehetőségre is felkészültem. Valahol a végtelen szabadság vár rám attól tartok.

Zavarodottságom

Kezdek kissé össze zavarodni. Mert kisért a múlt, bár ez zavar a legkevésbé, sőt egyáltalán nem zavar s ha jól meggondolom, akkor semmilyen szinten nem foglalkozom a kérdéssel. A jelen és a jövő érdekel. S az hogy hiába alakul jól az életem, jön az új, de nem akarom, hogy jöjjön mert még a magány érzése ill. annak kívánása erősebb mint az hogy újra társam legyen valaki aki nincs még oly közel és mélyen… s most azt hiszem besértődés van. Ez sem érdekel mert mostantól a magam úrját járom és nem akarok alkalmazkodni… semmilyen szinten… és nem fogok problémázni ezeken a dolgokon. Nem és Nem… azt teszem amit én akarok. Ennyi.

Múlt és Jelen

Sörözöm, tehát vagyok.
Ma többször is rám tört  a múlt. No nem vészes, csak úgy mondom. El is hessegettem amilyen gyorsan csak tudtam, mert erősen akarom hogy ne gyengüljek el és ne akarjak visszamenni. Mert egyszer ezt meg tettem s nagyon gyorsan, talán azonnal, ahogy betettem magam mögött az ajtót, már megbántam. Szóval nem lesz ilyen több.
Jól vagyok és igyekszem úgy alakítani dolgaimat, hogy legyen élmény is és a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Lavírozni fogok, megpróbálok több lábon állni érzelmi síkon. Nem nagyon volt elötte ilyen akcióm ezért a kimenetelről sem bírok sokat mondani. Próbálkozom, na. Lassan mindenkiben potenciális lehetőséget látok, ez a singlik alapéletérzése.