Reggeli kávé mellé gondolom – Szeretni vágyó, szeretetre vágyó vén fasz vagyok na!

hogy kissé sivárrá sikerült életem kicsit felkavarom
ill. befejezem azáltal, hogy felkavarom
és örök optimizmusomnak köszönhetően (!) megpróbálom ÚJRA
feltételekkel avagy anélkül (de inkább megbeszélve a feltételeket) kezdem el vele újra az életet
életünk
mert hiányzik
mert hiányzom – zunk
mert tulajdonképpen jó vele és asszem bepánikoltam
mert igaza van, van ő aki feltételek nélkül szeret – tulajdonképpen én is szeretem – és boldoggá akar tenni
tegyen
mindenkinek ez a jó
és nem akarok lerokkant magányos vén öreg ember lenni
nem akarok s hogy mit akarok?
állandó puncit magam mellett, édeset
finom cicit a kezembe minden éjjel -megint a farkam vezet – de nem csak most, nem csak ő – én is akarom, úgy hogy a kettő akarat most egyesül és politikusan, okosan újra építem az életünk… lehet keménykedve megdögölni, de én nem vagyok az a fajta… nem vagyok hős
szeretni vágyó, szeretetre vágyó vén fasz vagyok na!

Lassítani kell…

mert oly sokat beszélgettünk, cseteltünk az elmúlt napokban, hogy már teljesen olyan érzésem van, megint együtt vagyunk…  pedig nem. – és nem is akarom, hogy együtt legyünk, mert most, igaz, hogy hiányzik (legfőképp a puncija) de ha megint együtt lennénk akkor viszont azt érezném, teher ismét csak teher és nekem mostanában elég sok van az élettől, több nem kell, s ezeket sem könnyű kihordanom…  szóval lassítanom kell, mert teljesen beindúl, hogy már megint együtt vagyunk és nem szeretném benne fellázítani a reményt oly mértékben, hogy aztán nagyot koppanjon… megint.
Lassítani kell…

Évforduló van… a harmadik

Találkozó lesz. De nem tudom mi lesz.
Izgat is meg épp ma döbbentem rá, hogy annyira nem is akarom. Talán elhúzom magam előtt a mézesmadzagot és annyi… fogom élvezni az biztos. De semmi több. Csalódott lesz. És valószínüleg ez lesz az utolsó együttlét. De ez nem baj. Valamikor le kell zárni, VÉGLEG!

Levél Neked

A szomorúságommal kezdődött. Minden azzal kezdődött, hogy olvastam egy írást, sőt több őszinte vallomást melyek az én írásomhoz hasonlatosak. Őszinték, nyiltak és titkosak. S ezektől az írásoktól lettem végtelenül szomorú… mert amit olvashattam, az nagyon mélyen érintett, fájt, eleven húsomba mart. Lelkem padlót fogott és döbbenetttől napokig nem tértem magamhoz, szomorúságom végtelennek tünt. Sajnáltam a helyzetet, az életet, sajnáltam, hogy így kellett lennie, szerencsétlen csillagzat alatt kellett mindennek történnie… Oly mérhetetlen fájdalom lett urrá lelkemen s a döbbenet guzsba kötött… hé hát ilyen lehetséges? van ilyen? s tudom, hogy van s volt… tudom, hogy minden szó igaz s én napokig szóhoz sem jutottam… csendben ültem és vártam, hogy feldolgozzam az olvasottakat…
Aztán elszégyeltem magam, mert óhatatlanul is összehasonlítottam életem problémáját a tiéddel s csak a kellemetlen érzés maradt bennem, mely nem engedett írni…  mit is írhatnék? ezek után milyen alapon írok én itt bármit is…  aztán arra gondoltam ez az én életem, nekem ezek a problémáim, amelyek nevetéségesen eltörpülnek a tiéid mellett, de nekem akkor is ezek a problémáim, én élek velük és nekem ezek a legnagyobb problémák, melyekkel nem könnyű együtt élnem s a te problémád bármennyire is megérint, nekem virtuális…
Ezért tovább írok.
De erőt merítek a TE erődből, csodállak és minden elismerésem a tiéd, mert TE aki felálltál és bejártad azt a nem kis utat, végig csináltad hatalmas akarattal és hittel… az utat, melynek végét még nem is látni, de tovább értél mint sok embertárs akik nagyobb előnnyel indultak s most hol kullognak? úristen hol kullognak…
érdekes volna személyesen is ismerni téged
bizonyára szerencsés akinek köze lehet hozzád
és a gyermekeid is szerencsések, hogy egy ilyen erős és fantasztikus anyjuk van…

Pozitív gondolatok 24.

“Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.”
(Richard Bach)
by terika

Nem fogtam meg a mellét

pedig mikor benéztem a dekoltázsába és megállapítottam, hogy szépek
azt modta:
- fogd meg!
- nem lesz ebből baj? – kérdtem
aztán nem fogtam meg mégsem, pedig arra gondoltam, később meg fogom bánni, hogy ha nem tetszem meg… de nem volt szívem kihasználni, mert tudtam s tudom, hogy mi már soha nem jövünk össze és csak azért húzom az időt, magyarázva a lehetetlent, hogy talán ahogy távolodunk egymástól, könyebb lesz neki… csak miatta… ezért nem fogtam meg a mellét, pedig kedvem lett volna a blúza alá nyúlni és megfogni ahogy szoktam… sokat beszélgettünk, két órán keresztül, ő most is győzködött, hogy nekünk egymásé kell lennünk, én arról győzködtem, hogy nem megy, mert már minden más és megváltoztak az érzéseim iránta, nem úgy van ahogy régen…
sokat sírt.. nem bántam, sírjon ahogy jólesik neki, talán az is könnyít a lelkén… megöleltem.. és lopott egy puszit, vagy csók volt talán.. puszi a szájra…
de nem hitegettem, egyszer sem mondtam olyasmit, hogy majd meglátjuk stb, kérdeze is hogy most akkor mi van? amikor már búcsúzkodtam, mit beszéljünk meg?
- semmit – feleltem
nem kell megbeszélni semmit, épp ebből van elegem, hogy megbeszéltek szerint… nem, nem és nem!
úgy hagytam ott a bizonytalanságban, hogy reménykedhet, az jó ha az ember reménykedhet…

Fészbúkos posztokból tudom

hogy bulizik valahol koncerten van és valszeg jól érzi magát…
ennek nagyon örülök, végre kimozdult és megmutatja magát a világnak s hogy kivel s mivel van, nem tudom, de igazán nem is érdekel, pedig ma olyan hiánya tört rám! de olyan!!! s belegondoltam, most nagyon akarna menni bulizni, nekem meg egyáltalán nincs kedvem egy csepp sem… megint egy konflikt. jobb így. fiatal ott a helye nem mellettem házvezetősködni…
lassan engedem el…

Találkozunk wazze

mert találkozi kell
egyszerű véletlen folytán alakult úgy, hogy muszáj volt felvennem vele a kapcsolatot és megbeszélni egy találkozót
ez nagyon meglepte, gyakorlatilag elcsuklott a hangja, mikor beszéltünk s el is mondta, őszintén, hogy ő erre nem készült fel, pláne arra, hogy a háziorvosa nekem adja a fogamzásgátló tabletta receptjét, hogy hát adjam oda a páromnak… a doki nem volt képben s én nem világosítottam fel, minek most magyarázkodni…
szóval, hogy odaadjam neki a fogamzásgátló tabletta receptet…
enyhén szólva érdekes a szitu
tudom, hogy az ilyesmit folyton szedni kell, és ha az ember szakít a pasijával, attól még nem áll le a szervezete, a tablettát szedni kell, hogy a folytonosság meglegyen
de miért nem áll le?
mert bármikor szükség lehet a védelemre
és miért zavar ez engem?
bizsergek ott legbelül mikor rá gondolok
hogy találkozunk
esetleg … nem is tudom milyen taktitkát folytassak
vajon volt e már szüksége a védelemre? vagy csak kinéz valami, azért fontos azt rendelni és szedni?
szerintem nem…
mikor anno találkoztunk, akkor is védelem alatt állt és mint kiderült egy hónapos szakításban volt az előző hosszú kapcsolatából s közben azért már szükség volt a védelemre!
most is ez a helyzet… basszus mekkora duma van a hűségről és a tiszta mély érzelmekről és egyáltalán!
és ez megy, mindjárt? két héttel a szakítás után? szép
persze valszeg a bosszú is munkálkodik, hogy megmutassa azért ő jó nő és szüksége van rá más férfinek, ha már én dobtam… -így csinált az előtte lévő ex is… gyakorlatilag a szakítás után három hónappal férjhez ment… döbbenet, hogy most is hasonló a helyzet (egyébként mindenben hasonlóan alakult a helyzet)
utálom az egészet!

Nő nélküli élet III.

Magam mosta és vasalta pólóban feszítek ezerrel. mit mondjak, jó érzés a függetlenség beteljesülése. tegnap megírtam a levelet. azonnal felhívott és dumáltunk. és megkérdezte, végleg lezártam e a dolgot – mondtam IGEN … asszem többet nem hív, és nem ír.. eddig az volt a kérése, hogy néha beszéljünk, én meg sosem hívtam, mert könnyűszerrel átcsapott nyafogásba a beszélgetésünk. ezt meg nem akarom hallgatni. egyébként meg mit beszélgessünk? mi mondanivalónk lehet egymásnak és egyáltalán érdekel e engem mi van a hétköznapjaiban?
Megszerveztem az életem, igaz kicsit kevesebb idő jut egyéb dolgokra, mert ma reggel pl porszívóztam és összeraktam a megszáradt ruhákat, majd szombaton elvasalom őket. igyekszem két naponta mosogatni is, mert nem szeretem nézegetni a mosatlan edényeket a konyhában…
Elvagyok, remekül megvagyok.
Élvezem.

Megyek tovább – Ő marad

ma megint felhívott és elmondta, mennyire szeret… nagyon nem tudtam vele beszélni, mert a munkahelyemen voltam éppen és zajlott körülöttem az élet… szóval ennek igazán örültem, mármint annak, hogy nem volt lehetséges lelkizni, s viszonylag könnyedén tudtam lerázni…
de sokáig már nem húzhatom, mert reménykedik s abban a tudatban él, hogy legyen türelmes, mindent ígéjen meg és akkor újrakezdődik a közös életünk, vissza áll az őrendje és kész.
no de a helyzet az, hogy én nem vagyok képes erre és nincs is szándékomban visszafogadni, s újra kezdeni mindent.
Kialakulóban van az élet nélküle, sajnálom, hogy ő otthon nincs otthon és nem találja a helyét. Nekem meg annyi munkám van, hogy agonizálni nincs időm, de szándékomban sem áll, mert jól vagyok, kiváncsian nézek az egyedüli életem elé…

Azért az mégis csak durva

hogy ha egy csajszi mondjuk csak úgy, egy baráti társaságban lefekszik az egyik pasival, csak, hogy ne unatkozzon a pasi… “be lehet vállalni, két whisky és kész” – mondja…
milyen nő az ilyen? minek hívják? rendes, jó fej? vagy mi?

Kaukázus – Tesco és én – mi ketten

Ez a dal anno nekem ill. rólam, az életemről íródott.

“Ha én parázok bemegyek a Tesco-ba
megnézem mennyi mindenem volna…”

Gondolom nem vagyok egyedül a tescoérzéssel :- Mióta hontalan vagyok a Tesco-ba járok kikapcsolódni, gondolkodni, a nagy döntések előtt egyenes út vezet oda. Mint egy kirándulás, sétálgatok, nézegetem mennyi mindenem volna, gondolkodom és sosem vásárolok. Pedig, amikor ott állok egy – mondjuk müszaki cikk előtt – és tudom akár meg is vehetném és hogy örülnék ha meglepném magam egy valamivel… de mégsem teszem. Ábrándozom kicsit még róla és tovább sétálok … mint az életben.

Mindíg tovább sétálok. Kegyetlen ember vagyok és nagyon önző. De miért ne lehetnék önző? Hontalan nem azért lettem, mert akartam! S ha már tönkre ment a kristálypalota engedtessék meg nekem, hogy nagyon köcsög legyek mindenki mással és szeressem magam… legalább én-önmagam!

Más a helyzet most, mikor valaki teljes odaadással szeret. Bár ezt azért vitatom, szerintem az életet szereti amit kínálok és nyújtok a vele járó javakkal és lehetőségekkel. Aztán az is lehet, hogy valóban teljesen csak engem szeret és ami velem jár. Mert mostanában már kevesebb a jó ami velem jár és több a nehézség. S ahogy mondja, velem akar megöregedni, akkor gondolom átgondolta a dolgot. Hisz tegnap is tudtára adtam mi az amit nem akarok, nagyon nem akarok és ezek a dolgok épp azok amit ő akar, legalább is nagyon szeretne, vita tárgya volt már elégszer…
Tegnap elmodntam neki és hazaküldtem. Gondolkodjon, ilyen feltételekkel is szeretné e a közös életet velem…
S álljon itt a videó, a dal ami elindította bennem a kényszert, hogy megírjam ezt a postot:

Déja-Vu – again

Belenéztem a régi bejegyzéseimbe, mert úgy rémlik a mostani helyzet igen csak hasonlít az öt évvel ezelőtti szituációra.
Lelkiismeretemmel harcolok
Fáj a fejem
Probléma – az első
2008-as bejegyzések ezek. ÚRISTEN miket éltem át és próbálkoztam, küzdöttem, miközben már tisztán látszott, kapcsolatunk halálra van ítélve.

Persze ez most más szitu, valamivel enyhébb kivitelben, de az alapok ugyan azok.
Megint van az igérgetés a hatalmasan nagy szerelem bizonygatása.
Szóval nincs alku.
VÉGE – ENNYI – VOLT

Váratlanul toppant be s köpni

nyelni sem tudtam, mert nem voltam felkészülve a látogatására s már abban a pillanatban mikor megláttam a bejárati ajtó kémlelő nyílásán keresztül, tudtam, hogy megint sírni fog az elutasításom követően…
beszélgettünk, vagyis hát ő sokat beszélt arról, hogy mennyire szeret s milyen odaadóan tudná boldoggá tenni az életem, életünk…
(sztem kevés csajszi mond ilyet a pasinak) – ezt ő is kihangsúlyozta, hogy ismerve önmagát, ez nem kispálya amit most művel – osztottam véleményét, de fel kellett hívnom a figyelmét arra a körülményre, hogy megzavart maszturbálás közben és bennem nincs nyoma ama hatalmasan nagyon odaadós szerelemnek, amilyet ő érez irántam és nekem is kellene éreznem, ha azt akarnám, hogy valóban olyan legyen eztán az életünk, mint volt…(olyan meg egyébként sem lesz már sohasem)
szeretem, de már nem úgy… és talán nem lenne fair tőlem, hogy elfogadom az odaadását és én pedig puszta kényelemből és önzésből kihasználnám kényszerhelyzetét… nagyon nem lenne fair tőlem és ez még nekem sem esne jól, ha mondjuk jól megdugnám minden nap, de különösebben nem érdekelne, mind párom. csak mint sexpartner…  szar ügy… nagyon nem volt jó, hogy ide jött… hatalmas sírások közepette ment haza, nem is nagyon akart hinni a fülének, mikor mondtam neki, hogy most szépen menjen haza, vigyázzon magára és majd beszélünk… mikor? nem tudom pár hét múlva… mennyi esélyem van? – kérdezte, negyven százalék – vagy azt kellett volna mondanom, SEMMI
de megdugni sem tudom nyugodt lelkiismerettel… szóval el van ez az egész cseszve és már nem tudom rendbe rakni a lelkemben. SAJNÁLOM
(olyan szép ez a betűtípus, ami ehhez a sablonhoz jár!)

Azt figyeltem meg, hogy

kerülöm azokat a dolgokat, amelyek hozzá vezethetnek… még véletlenül is esetleg összefutnék vele a neten… nem akarom. ezért lopva teszek olyan dolgokat, ahol csekkolhatja, hogy ott vagyok, mert nem akarok beszélgetni vele, sem csetelni sem csak semmit sem akarok… remélem az idő gyógyítja lelkét és talál magának elfoglaltságot ami kicsit kizökkenti a szakítás fájdalmából…

Jó dolog egyedül lakni!

Van az Indexen egy klassz cikk arról, hogy milyen egyedül lakni, jó doldog-e vagy éppen nem buli. Tíz ok amiért jó vagy rossz. Itt a cikk.
Azt hiszem erről regényeket tudnék írni, hisz éppen most fejeztem be egy három éves kapcsolatot, mégpedíg úgy, hogy alig vártam az egyedüllét minden élvezhető és kellemetlenégét. Éppen elegem lett – de nagyon – a társas életből, annak minden formájából. (nem mondom, a reggeli állandó punci és cici hiányzik, de én mondom nem minden és az ember nem gondolkodhat folyton a farkával!) S hogy ilyen könnyedén lépek túl a három éves kapcsolaton, az is jelent valamit, éppen arról, hogy mennyire nem kívántam már a társas életet és hogy mennyire egyedül akartam már lenni, mint most.

SZABADSÁG. Mindenek előtt a szabadság az ami az egyedül lakást fantasztikussá teszi.
A MAGAM URA VAGYOK. Senki sem dumál bele, mikor mit és hol csinálok és hogyan. Mindig azt teszem amikor éppen kedvem van azt megtenni. Nem tartozom beszámolóval, elszámolással senkinek. Abból a kérdésből lett elegem, hogy: mikor végzel, mikor leszel velem? túl vagyok egy hajtós napon és otthon mi vár? a kötelező beszélgetések, körök futtatása mit, miért és mikor csináltam és mi mikor mit fogunk csinálni. semmit. kukán akarok ülni otthon ha ahhoz van kedvem…

Egyik pont arról szól, hogy egyedül eltunyul az ember.. igen aki egyébként is eltunyul az igen, de akiben ilyen hajlandóság nincs az nem fog eltunyulni, még akkor is igényes marad maga és környezete iránt, ha egyedül marad és nem kell minden pillanatban konrtoll alatt megfelelni a másiknak folyton…
Szeretke egyedül lenni … élvezem

Éjjel fél háromkor ment el…

sokáig pakolt, magam is elcsodálkoztam, azon, mennyi cucca van… precizen felmérte a lakás minden zúgát, saját holmi után kutatva, néha folytott hangon oda lökött nekem némi kommentet… “hogy a rajongóimnak milyen jó lesz” … vajon kivel beszéltem ezt meg… elégtételt éreznek majd A-ék… aztán sorra vette elő a nylon szatyrokat, egyiket a másik után és mind megtelt… mondtam, segítenék, de az olyan perverz dolog volna tőlem, erre ő: nyugodtan, előbb végzek…
szóval fél három volt mikor bezártam mögötte az ajtót, egy darabig ácsorogtam a szoba közepén a lakáskulcsával… hol van ennek a helye? aztán bedobtam egy mindenes dobozba és kitöltöttem egy deci fehér bort…
most, reggel nagyon üresnek éreztem a lakást, tudom, fájni fog, de azt is nagyon jól tudom, hogy helyesen cselekedtem, később, évek múltán, mikor már nem fáj neki annyira, ő is belátja, és talán még hálás is lesz, hogy megtettem, hogy ezt most és itt meg kellett lépni… becsapni a másikat, csupán kényelmi szempontok miatt és ráadásul, hosszútávon nem igazán tisztességes dolog. bár tudom, sokan így élik az életüket, nem szeretik a párjukat, sok közük nincs egymáshoz, csak már olyan jól megszokták… és változtatni, nehéz és körülményes…
furcsán csendes most a lakás, csak a gép zúgása az ami hallatszik…
sajnáltam nagyon mikor utoljára lépett ki az ajtón, sírt, hogy miért kell ezt megtennie, mikor ő annyira szeret… most hideg fejjel tudtam állni, mert józan ésszel gondoltam át, ez a lépés a helyes és egyetlen lépés amit tehetek… egyszer már léptem és dícstelen csúszás mászás lett a vége, mert gyenge voltam, és az eredmény ugyan az.. megint egyedül vagyok…
megint egyedül vagyok..
megint egyedül..

szép mellek, szep cicik, szép mell kép, basszák a lányom,

ezek itt fent a leggyakoribb keresőszavak, melyekkel rátaláltak az oldalamra

Kezdődik három

Mert nem esik neki jól, ha kettesben vagyok a lányommal.. mert szeret és nem akar kirekesztett lenni… ja és szereti a lányomat is… sírt is…
Aztán hosszas fejtegetésekbe kezdtem, hogy mennyire fontos a lányomnak, hogy kettesben legyen az apjával… sokat voltunk kettesben és annak egyedülálló milliője van és abba -bárhogy is szeretjük egymást – nem fér bele más mert az a lényege..  a kettesben levés…
Szomorú lettem kicsit, amit persze azonnal felfogott és hogy ő nem akar közénk állni, sőt.. de olyan rossz ilyenkor egyedül..  és akkor elmondtam neki a frankót, azt, hogy anno eN is így kezdte… kicsiben.. és azért vagyok szomorú, mert sajnálnám, ha úgy folytatódna, ahogy anno… de nem fog, mert én nem megyek bele…
És hogy a kislányom a legfontosabb és akkor tudok az lenni neki aki most vagyok, ha a kislányommal a kapcsolatom kiegyensúlyozott és boldog.. ahogy én illetve ő szeretné… és hogy minden más eztán következik … ő is.
S akkor jó minden, ha külön-külön jól vagyunk, én a lányommmal, illetve én vele… s ha mindez rendben van akkor a közös hármas is boldog és emelkedett lesz…
S azt is el kellett neki mondanom, hogy nincs jó helyzetben, mert én már megjártam ezügyben a poklot, ezért kicsit érzékenyebben reagálok minden efféle negatív megnyilvánulásra, és kemény is vagyok… nem engedem, hogy a probléma elhatalmasodjon… szemét módon, csírájában fogom elfolytani…

Zokni

van egy fiókom.. hegyekben áll benne a zokni.ezt ma állapítottam meg miközben alsógatyát kerestem… iszonyúan sok zoknim van, legutóbb a nőm hozott kb 5-6 párat, hogy legyen… érdekes, a nők ha valakit nagyon szeretnek, ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy zoknival lepjék meg szívük választottját… szóval, a aki nagyon szeretve vagyon, annak sok zoknija van