Lányommal boldogan
Február 5th, 2009 § 3 hozzászólás
Lelkemben minden rendben van, mikor szomorúságos pillanatok nélkül, úgy jövök el a lányomtól, hogy vidámak vagyunk és nem úgy éli meg a pillanatot, mintha örökre mennék el. Hülyülünk és jókat nevetünk, valami apróságon. Most például kitalálta, hogy sok-sok puszit ad, egymás után gyorsan-gyorsan. Ezt én viszonzom, de én rendkívül gyorsan tudok puszikat osztogatni, mint egy gépfegyver
Erre ő nagyokat kacag, tetszik neki és megpróbálja utánozni, de sosem sikerül. Este mikor eljövök, ezt a játékot játszuk s ilyenkor látom rajta, hogy nem az elválás szomorúsága uralkodik kis lelkén, hanem a közös játék öröme és tudja, hogy holnap úgy is találkozunk ismét. Ilyenkor nyugalom van az én lelkemben is.
4 : 0 avagy a Győzedelmes kezdés
Október 12th, 2008 § Hoszzászólás
A bajnokság első fordulójában Pulp SC csapatom győzelemmel kezdett.
4-0. ![]()
Sima meccsen vertük a Lombard csapatát s kicsit kedvezőbb lett a pénzügyi helyzetünk is. Némi módosítással készülünk a következő fordulóra, amely egy hét múlva lesz, egy nagyon vesztes csapat ellen. Kikaptakaz első meccsükön 9:1-re. Reményteljes folytatásban bízva…
Bemutatkozom
Október 8th, 2008 § 4 hozzászólás
mint manager, a Hattrick online futball manager játékban…
Ma kilencnegyvenötkor játsza Pulp FC nevű csapatom első tétmérkőzését s mindjárt kupameccsel debütálunk…
Azt hiszem sikerült jól összeraknom a csapatot, csak az edző személye gyanús… ha nem lesz sikeres az első fellépésünk biztosan kirúgom, mert valahogy nem bízom benne, már a kezdetektől fogva…
Totem Destroyer – Játszottam végre
Július 19th, 2008 § Hoszzászólás
Klasz játékot találtam a Startlapjátékok oldalon, úgy hogy játszottam… Végre!!!
Szeretek játszani… régebben még időm is volt rá… de most kiéltem kissé a játékszenvedélyem.
Különböző építményeken (totemek) van elhelyezve egy talán maya fejet ábrázoló aranyozott szobor. A feladat, úgy kell lebontani a totemeket, hogy a fej ne essen le a földre. Egy óra alatt megcsináltam a huszonnégy fokozatot… mert olyan ügyes vagyok
…
