Miért akar annyira…

miért akar annyira eM? fasztudja én nem … semmi olyan nincs bennem amiért így kellene értem ragaszkodnia, meg aztán azt is megmondtam neki hogy én nem és senkibe sem, nem és nem… csak néha kell dugnom, nem akarok én folyton kefélni és egyébként is mindig újabb és újabb puncira vágyom… valahogy egy-két alkalom után már nem találom érdekesnek azt ami éppen van… meg félek is hogy gúzsba köt valamelyik és nem szabadulhatok, pedig a szabadságom mindenek feletti célt képvisel az életemben… szabad vagyok és nagyon élvezem a szabadságom. oly sok év hűségesben eltöltve. nem tudott elmúlni nyomtalanul. –kirepült a madárka nem akar menni kalitka…

szét fog rohadni a fejem.szerintem szét, mindenképpen… a bőr majd lassan mállik le arcomról, mindig egy kicsi, egy újabb réteg és aztán végképp elrohadok, egyértelműen.. láttam már embereket rohadtak ők is és még is jártak keltek mintha mi sem történt volna…- sajnáltam őket és magam is mert tudtam, hogy én is hasonlóképpen fogok elrohadni, miközben megyek az utcán…- a farkam is lerohad majd.. –miért akar annyira eM? fasztudja én nem …

Síelni megyünk 2

Holnap reggel megyünk sielni. Illetve ma reggel. Mindent előkészítettem, már nem mondom le. Bevállalom a kockázatot, hogy ha lebukunk, megbüntetnek. Persze lehet hogy nem. Hisz lebukni csak akkor van esély ha valamilyen rendőrségi ellenőrzésbe futunk bele. Ha nem, akkor csak sielés lesz. Minden esetre pozitívan gondolkodom. Szeretném ha simán menne, annyira rákészültünk már erre a sielésre! Persze jobban is felkészülhettem volna, például ellenőrzöm az okmányokat meg ilyesmi. Csak az emberben annyira benne van, hogy EU tagállamban élünk és nem kell útlevél, hogy nem is gondolkodik felőle. Évek óta nem törődtem az okmány dologgal, hisz akár ahova mentem, sehova sem kellett ilyesmi. No mindegy.

Síelni megyünk

Mindent előkészítettem, megszerveztem. Vasárnap sielés lesz. Nem megyünk messze, csak egy közeli osztrák síparadicsomba, úgy hogy reggel megyünk és este jövünk haza. De nem vagyok happy mégsem, mert a Biztosítás.hu oldalon épp a kettőnk biztosításán munkálkodtam, mikor feltett a program egy kérdést: az utasok adatai, pl lányom személyi igazolvány száma… az nincs, akkor az útlevelének a száma… van?… nem tudom… 
Nem tudom, hogy a lányom rendelkezik-e útlevéllel, vagy sem… Persze van egy spurim, hogy nincs… igaz tavaly voltunk Ausztriában, de akkor valahogy fel sem merült ez a kérdés… s ha pozitívan gondolkodom, akkor miért ne lenne, nem tudhatok mindent… most nem fogok tudni aludni, mind addig, amíg ki nem derül. És ha nincs? Akkor, hogy fogom megmondani neki, ne haragudj, de te nem jöhetsz velünk… ajjaj jaj…

Félelemmel töltve

Egy nő és a pasija (sötétek voltak mint az éjszaka) sokáig szöszmötölt az ótépé automatánál. Gyerek erőlködött a babakocsiban, az önműködő ajtóval szórakozott. A harmadik, egy férfi, fél lépéssel mögöttük, mintegy testével fedezte a műveletet végzőket. Fél szemmel láttam, 24 000 forintot akartak felvenni, de a kártyán limit volt s nem sikerült nekik. Sokszor próbálkoztak, a nő annyira süket volt, semmit sem értett abból amit az automata kommunikált nekik, folyton csak azt mondogatta: “mosmicsinnyállak?”. A pasija próbálta fordítani, kevés sikerrel, csak böszmén nézett a távolba, mintha neki ehhez semmi köze sem lenne. Aztán sokadszorra is újra próbálkoztak. Már vagy hatan várakoztunk türelemmel. Két srác feladta. Bennem volt az önkéntelen kérdés, talán segíthetek? Mi a probléma?
De nem mertem szólni hozzájuk. Szemem előtt lefutott a film, ahogy ezek kicsinálnak, mi a fasznak pofázok bele az ő dolgukba, meg aztán menjek a kurva anyámba…
Láthatóan többen a sorban is erre gondoltak, mert senki sem sürgette meg őket, ha nem megy, húzzanak a francba innen… Negyed óra félelem volt az ótépé automata fülkében…
(megfigyeltem, ezek úgy állnak, hogy szinte csak a sarkuk ér a földre s a feneküket összehúzzák, mintha folyamatosan seggbe lennének kúrva)

“sohanemlátotttalánbarátaim”

A mai az első este, hogy kissé lehangolt vagyok és magányosnak érzem magam.
Ebben részben közrejátszik a “sohanemlátotttalánbarátaim” kapcsolatának alakulása. Kísértetiessen hasonlít az N-nel való kapcsolatomhoz… S mikor arról olvastam, hogy szakítás van, nem lepődtem meg. Benne volt a levegőben, aztán az is kiderült, hogy mi váltotta ki a végső összeomlást. Azt hiszem a fiú nem fog tudni elboldogulni azzal a lelki teherrel amit számára a lány előélete jelent, mert olyan, szóval így van összerakva. Igaz most szent a béke, de azt gondolom, hogy ha nem számolnak el egymással nagyon, mondom NAGYON ŐSZINTÉN akkor valóban csak kárász életű lesz a béke és hamar jön a végső és nehéz s nagyon remélem nem mocskos szakítás…

S hogy miért vagyok oly szomorú?
Azért mert tudom, hogy nem fog nekik sikerülni. Mert a fiúban oly mélyen gyökerezik a féltékenység, hogy csak ideig-óráig fog tudni uralkodni magán… csak idő kérdése, mikor esik neki a lánynak újra, hogy bizonyos dolgokat megváltoztasson rajta, hogy hozzá hasonlóvá tegye és ezáltal birtokolni tudja, illetve felügyelni még a gondolatait is. S persze ez nem egy kispálya, mert a lányt is kemény fából faragták. Muszáj is neki keménynek lennie, legalább is kifele ezt kell mutatnia, mert vele is kemény az élet és ha nem keménykedik ellenében akkor a jelen viszonyok közt nem tudna életben maradni… Én nem tudnék az biztos. Ennél sokkal jobb körülményeket hagytam el a lelki békémért. S most jól érzem magam. De félek, hogy eljutnak oda, mikor jobban fogják érezni magukat ha nincsenek együtt. A sex nem minden. Egy darabig gyógyír csak a problémákra. Aztán már nem segít az sem.

Persze szeretném ha nem lenne igazam. Az volna a jó. Ha tévedek. Ebben az esetben, szinte kívánom azt, hogy tévedjek.

Nem. Nem és nem …

Várom, hogy meginduljon bennem az érzelem s érezzem, hogy szeretem.
Nem érzem.
Nem indul meg bennem semmi fellángolás, hit a közös jövő iránt. Csak a szégyenteljes sérelmeket látom magam előtt lelki szemeimmel. No meg a félelmet érzem, ha maradok, előbb vagy utóbb újra szembe kell néznünk a féltékenység irtózatával.

Nem megy, nem bírom lelkileg újra kezdeni. Nem tudok újra hinni.
Tudomásul kell venni, képtelenek vagyunk együtt élni, legalább is én képtelen vagyok vele együtt élni. Egyszerűen nem megy …

This is the END

Megint itt a vég.
Megint nekem esett, N. féltékenységi rohama elvitte az éjszakát. Megint akkor, mikor együtt voltunk a kislányommal.
Féltem, és féltettem a kislányom, Hogy valami olyasmit tesz ami visszafordíthatatlan. Rettegtem is. Mert N. olyanokat kezdett el beszélni, amiket az ember nem mond.
Például, tudok-e nélküle élni, és tudnék-e a kislányom nélkül élni… mert mi van ha történik vele valami… és mi az hogy őt becézed, engem meg nem… és ahogy néztem a fenekét, akár meg is dughattam volna… de volt ennél cifrább is. És hogy ő gyereket akar, mert mi az hogy nekem van, neki meg nincs és nem fogja ő pesztrálni más gyerekét, mikor neki nincs. Menjek a fenébe, nem fogom az ő életét teljesen tönkre tenni. Keres ő magának mást… Nehezen követtem, mert nagyon álmos voltam és fáradt.
Alig vártam, hogy megnyugodjon és elteljen az éjszaka, hogy szabaduljak. El innen, zakatolt fejemben a gondolat.

EL INNEN MINÉL ELŐBB – EL INNEN!!!!!!!!

Körbezárt VÉG-eredmény

Totál nincs kedvem az életemhez.
Nem bírom feldolgozni, hogy külön kell élnem a kislányomtól s nem akkor látom amikor akarom, hanem program… hosszas egyeztetések és taktika kell ahhoz, hogy találkozhassam azzal aki a legfontosabb számomra ezen a világon…

Aztán, ha találkoztam vele, akkor meg mint bűnös, kell elszámolnom vele jelen élettársammal… mert féltékenységével tönkre teszi az eddig is megtépázott kapcsolatunkat… megalázó magyarázkodás és depresszió… ez van…

Kell ez nekem?
Így akarom eztán leélni hátralévő életem?

A másik probléma, hogy kurvára nem bírok egyedül élni… egyszerűen depi leszek tőle és használhatatlan… attól is félek, hogy olyanná válok, akire a kislányom nem néz fel büszkén… sehogy sem néz fel… az volna a legborzasztóbb…

Ördögi kör ez. Sehogy nem jó és nem bírok magammal semmit sem kezdeni.
Gyötröm magam, elvész minden energiám és szertefoszlok…

Aztán eltűnök hírtelen, mint erdőben a vadnyom…

Jő a hétvége

Újabb erőpróba előtt állunk, közeledik a hétvége. Kicsit ideges vagyok. Mert már a héten voltak jelek, de sikerült neki úgy intéznie, hogy más jellegű problémával elkendőzte a valódit…
aztán az is lehet, hogy csak én gondolom így…
örülnék neki, ha nekem nem lenne igazam…
nagyon jó volna..
minden rendben menne a hétvégén, kislányom is jól érezné magát, nem lenne kummogás, sértődés meg ilyesmi… de lesz, szerintem lesz… sajnos..
basszuskulcs megint a menekülés gondolata motoszkál a fejemben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!