Nehéz ébredés…

Nehéz ébredésen vagyok túl.percekig csak szédölögtem a lakásban, hol valami ruhát keresve, hol a micro és a vécé között próbáltam kitalálni tulajdonképpen miért is keltem fel? és hol is vagyok és legjobb lenne vissza feküdni a jó meleg kényelmetlen ágyikómba.de ez kivitelezhetetlen, mert rengeteg feladatom van ma.-sokan számítanak rám és nem okozhatok nekik csalódást mert szeretem őket.és ha az ember szeret valakit akkor az helyből más helyzet, mint amikor csak szükséges.-szerintem engem nem szeret senki, mert nem hagyok nekik lehetőséget, hogy szeressenek.mert aki szeret az akar is valamit, telán hogy viszont szeressem, vagy kedvességet esetleg figyelmet.nem én nem és … ah teljesen befordultam talán vagy mi a szösz van?-nem is tudok felemlíteni példákat, ki az akit tudnék úgy szeretni.féltem a szabadságom.csak néha esténként hiányzik egy érintés.reggel meg egy útbaindító puszi…

Lelkem terhes…

Lelkem terhes-.csend van. kordinációm instabil. köcsög Palik meg újabb kísérletet tesz arra, hogy megértse a formaegy lényegét… tök esélytelen a faszi. egyszerűen nincs agya hozzá, nem tehet róla. ilyenkor monják valakire, hogy tehetségtelen… főztem kávét.-elmosogattam        …meg porszívóztam is- basszus … elfogyott az unicum tegnap este, miközben a magyar válogatott hatalmas sikert ért el! egy nullra megverte albániát!!!!!! igen, a magyar legények egyszerűen fenomenálisak, élmény volt nézni, ahogy küzdöttek, hogy elkerüljék a vereséget… kikapcsoltam kicsit jó volt.- de nem feledtem egy percre sem, hogy megérkezett a MÉL… jó hosszú, és a lényege az, hogy legyek szíves hagyjam hogy szeressen. és ő mindent megtesz értem, mert ő szeretni akar engem, csak engem… neki nem jó így, nem látja rajtam az igyekezetet. olyan vagyok néha mint egy idegen. tényleg. olyan. -most elmegyek dolgozni kicsit.nem kicsit.nagyot. -aztán este  ha lesz erőm válaszolok a mélre…

Megcsókolt, váratlanul…

Megcsókolt. váratlanul tette, fel sem tudtam készülni rá… pedig kínosan ügyeltem, hogy ne is érjek hozzá, álltunk a boltban és én tartottam a távolságot rendesen. beszélgettünk mint két ismerős, kívülálló szemtanú fejében meg sem fordult volna, hogy hé, ezek dugnak ám! … szóval dumáltunk hétköznapi dolgokról, meg arról, hogy mi is történt velem azóta, amióta nem látott (három napja, micsoda idő!).. és már készültem el, mikor váratlanul adott egy puszit a számra… zavarban is volt a bátorsága és merészsége miatt, én meg csak annyit mondtam: örülök, hogy jó kedved van neked is… aztán kifordultam az üzletből… -itt nagy baj lesz és sírás rívás… látom rajta, szerelmes mint a nagyágyú! -bassza meg most mit csináljak? nem akarom bántani, nem volt szándékomban bántani és eztán sem akarom, de már szerelmes, bassza meg, hát belém szeretett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! a kúrva életbe !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 
és persze küldött egy esemest is az előbb: ‘” ma úgy megleptél, már nem számítottam rá, hogy bejössz, de olyan jó volt, mert már hiányoztál ám tudod… és annyira aranyos voltál, szeretem mikor ilyen jó a kedved, szép álmokat és pussz”  - és az sem zavarja, hogy ilyenkor nem válaszolok napokig… fel sem tűnik neki, sőt jön a következő majd reggel, a reggeli puszivan…  a fasz ki van most már vele… mit csináljak? van olyan hogy a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad? vagy főzzem meg a káposztát és hajtsam el a kecskét?
most megint főhet a fejem, kellett ez nekem?

Temetni délben…

Temetni délben… nem is tudom… Máté Péter és a Rózsi énekel. Dessert egy kis Jimmy. Rengeteg ember ácsorog némán, egymást bámulva, “Te is itt vagy?” Van egy olyan érzésem, hogy sokan értik a lényeget… igaz nem verseny ez, de mégis… vajon ki lesz a következő? Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan eljönnek… sok ismerős és még több ismeretlen ember…még a koporsót sem látom, nem is bírok közel kerülni hozzá. De minek is közel kerülni hozzá? Amikor még élt sem voltam hozzá oly közel. Tiszteltem, tisztelem a munkásságát, nagy név a városban. Ismerni, nem ismertem. És most temetik, délben… nem is tudom… lehetetlen időpont mondhatom, és persze hosszú mint a rétestészta. Szívhez szóló búcsú porgári módon, minden féle szép és jó felemlegetve és aztán az egyházi szertartás, meglepően felvilágosult papi beszéddel. Éhesen és agyonfázva távoztam s  mindez felerősítette bennem a napok óta érzett szomorúságom. Mindenért és mindekiért szomorú vagyok. Általános csömör az emberektől. Olyan érzés ez, hogy elkeseredésemben igent mondtam eM-nek. Nincs tervem, sem gondolatom vele kapcsolatban. Megiszom a pezsgőjét és nála maradok éjszakára. Belekúrok a világba.

De nagyon szar érzés

mikor felhívom a lányom, dumálunk és ő egyre csak kámpicsorodik, és lassan dühös lesz az egész szitura, hogy beszélünk, de legszívesebben velem lenne, hiányzom neki, próbálom nyugtatni, szeretem, és van nekem tőle az a kis karika, ami mindig nálam van a nadrágzsebembe és ha belenyúlok, akkor megérintem és csak őrá gondolok, mert hiányzik, erre elérzékenyül és sír… közben a háttérben hallom, hogy az ex kiabál, eddig semmi bajod sem volt, bablabla… s tudom, senkinek sem jó, hogy telefonáltam… nekem se, mert legszívesebben ott lennék, lányomnak se, mert kibillentem a napi ritmusból, pusztán a hangommal, általa felerősödik benne az apahiány, az exnek sem, mert neki meg az egész szitutól lelkiismeretfurdalása van, hisz a lánya fájdalmáért csak ő a felelős, és ezt nagyon jól tudja, és szenved is miatta, főleg ha a lányát látja szenvedni az apahiány miatt… hú de kurvaszarérzésezakibaszottéletbe!

Naked

Csupasz, de nagyon. Szinte fáj. Igen ez a lényege, hogy fájjon. Fáj és undorító is egyben. Meg koszos, talán soha senki nem takarított, sem kint sem bent. Lélekben is mocskos. Úristen ilyen van? Van, igen van és nem is ritkán van. Szagos is. Penetráns. Büdös. Emberek végtelenül lecsupaszítva. S már nem is emberek, állatok, legalább is ahogy kefélnek. Minden érzelem nélkül mindenkivel csak mert útban van, azért. De nem is kefélnek, sokkal inkább üzekednek, mert olyanok ők.
És a bunkó is szerethető a félelem által.

A virágok völgye

Nincs annál szörnyübb büntetés mint, hogy örökké kell élned.
Mert ha választottál és nem lehet veled a választottad, csak szenvedés a lét megannyi életen át.
Elhagyni mindent és mindenkit a választásod miatt, megbocsátható ha valóban tudod, az ami.
És meglátod, ellened fordul a világ, mert tele van irigységgel, rosszindulattal s nem szívleli a beteljesült életet, szerelmet s lelkeket áldoz fel a próbatételért.
Vagy a választás hiába való, nem is lehetséges? és ha már megtörtént, nem is teljesedhet be? mert mondom, a világ útjában van s akkor eltapos, kíméletlenül…

Svédek, Desperados no meg a magyar himnusz

Már akkor elveszítettük a meccset, mikor hallgattuk a himnuszokat…
Játékosaink a balsorstól megátkozva küzdöttek az első félidőben, aztán pikk-pakk-ra kaptunk két gólt…
Vért izzadva, de sikerült a mieinknek egy amolyan becsületbeli gólt összekaparni a végére, de semmi több…
a sorsunkban van megírva… semmi esély…
Okosan hagyta a svéd válogatott, hogy erőlködjünk az elején, gondolván, biztosan kipurcan a magyar mind mentálisan, mint fizikailag..(mint általában) s valóban… csak az egy félidőre kalibrált nemzeti tizenegy vesszőfutásának újabb állomását nem volt jó nézni…
Mindennek a Himnusz az oka…  mondom már régóta, hogy ez a gyász zene csak ellenünk van, nem hogy lelkesítené a magyar érzelmeket, nem… letöri még azt is ami véletlenül az emberrel együtt jött a világra…

Ui: Ez van. Ami jó volt az egészben, hogy kedvenc barátaimmal Desperados és Delirium mellett néztük a meccset s egymást. Jókat beszélgettünk, hülyéskedtünk, röhögtünk mindenféle régi történeteinken. Egy bizonyos kor felett az ember már jókat tud szórakozni a régen volt történetein, emlékezünk meg ilyesmi de jó is, hogy volt!

-reggel kell tennem ezt a kiegészítést, mert este, a sok piától már nem volt erő tovább írni ezt a postom-

Valamilyen…

valamilyen lé folyik a szememből…

Magánytól való félelmemben

Ellenségemnek sem kívánok olyan napot, mint amilyen az enyém volt ma.
Munka, munka, munka, miközben megpróbáltam elszakadni L-től, halálra váltan szenvedtem s nem is amiatt, hogy elveszítem, sokkal inkább attól, hogy baromira egyedül maradok. Szerintem az emberek szörnyen félnek a magánytól s ezért aztán képesek a világ legszarabb kapcsolatában is tűrve élni, csak ne maradjanak egyedül… én is félek. Nem szeretek egyedül lenni hosszú távon. L jelentett valami kis reményt, hogy talán sikerül összehozni vele egy közös életet, bár nem tudom milyen lenne az, de most hogy lassan bele kell törődnöm a megváltoztathatatlanba, már előtörtek rajtam a magánytól való félelmem jelei. (egyébként a valakivel való közös élettért sem vagyok igazán oda… bár L rendkívül töleráns ember)
Régebben azt gondoltam, nem vagyok magányos, csak egyedül élek, mert olyan sok ember vesz körül… aztán (after that) rá kellett jönnöm, hogy nem vesz körül olyan sok ember, illetve akik körül vesznek azok mind immár a saját életükkel vannak elfoglalva. Senkit nem érdekelne, ha eltünnék hirtelen, mint erőben a vadnyom…

Összeomlás lehet

akár én is összeomolhatnék jelen helyzetemben, de nem teszem… nem vagyok az a fajta, hogy csak úgy összeomoljak…. aki túlélte fiatalon az édesapja halálát, az nem omlik csak úgy össze meg vissza…
semmi nem megy úgy ahogy szeretném és jó volna nekem…
-kislányom csodás természetességgel tessékel ki este abból a lakásból, amely otthonom volt még három éve… szia Apa, jó éjszakát neked is- mondja, és mosolyog is hozzá és már csukja be az ajtót, még ki sem léptem teljesen a lakásból…
-esemesváltás: “ma csúcs voltál a tartózkodásban” – “a kőbe zárt annyit tesz, mint szilárd és rendíthetetlen?” – “célzás ez? igen azt” – “miért célzásnak szántad?” – “nem… nem szántam én semmit sem semminek” – “értem, nem akartam csúcsot dönteni tartózkodásban” OFF részemről…
-a legkisebb baj, hogy a laptoppomban bedöglött a dévédé író… semmit sem tudok menteni, egyáltalán nem tudok csinálni most semmit… gáz ez az egész…

20 kilométer és No Cool

Gondoltam egy órát tekerek kikapcsolódás gyanánt. Az útvolnalat is elterveztem, aztán menet közben derült ki, hogy nem annyi az útvonal hossza, mint a tervem. Több mint húsz kilométer lett és valamivel kevesebb mint másfél óráig tartott a bringázás. Ma sem fáradtam el, pedig lendületesen hajtottam végig a távot… szép falvakon és tájakon vezetett az út.
Mikor visszaérkeztem a városba, már rettenetesen éhes voltam, nem is bírtam volna ki hazáig, így aztán beugrottam a mekibe és megvacsoráztam… majd elüldögéltem kicsit a főtéren és hazatekertem.

Itthon két esemes várt, és egy nem fogadott hívás. Mindegyik L.-től származott…
Hogy biztosan haragszom, most már tényleg haragszom és a többi, és a többi… pedig nem haragszom, de tényleg, csak kissé szomorú vagyok, hogy nem bírom pozitív irányban eldönteni a helyzetünket… de hogy is tudnám, mikor nem én vagyok döntési helyzetben. Ő pedig hezitál és szenved ettől. Nagyon szeretne…

Reggeli helyett kérdések

Hova lett?
Vajon hova lett a Vivaldi? a mosolya és pozitív tekintete?
Mikor áll össze az élet? meddig kell tanulni? szokni a létezést?
És egyáltalán kell e foglalkozni ilyesmivel?

Csak pozitívan 17

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”   (Veronica A. Shoffstall)

Most erre az idézetre nagyon szükségem van.
Mert nem úgy alakultak dolgaim, ahogy elképzeltem, ahogy szerettem volna. Persze van ilyen az életben, előfordul természetesen és nem is veszem úgy a dolgot, hogy katasztrófa volna. Nincs katasztrófa. Élet van ami megy tovább.
S ő pedig majd eldönti mit akar, és hogyan akarja. S abban a döntésben milyen szerepe van személyemnek. Van e szerepe? Mert most sem építettem rá sokat, kalandoztam és a kalandok már csak ilyenek. Nagy nyereséggel kecsegtetnek, de ellenkezőleg is történhetnek a dolgok és azt nem úgy kell tekinteni mint hatalmasan nagy veszteséget. Csak egy lehetőség volt. Lehetőségekkel pedig tele van az élet.

Eltűnt a kislányom! – Segítség!

Eltűnt a kislányom.
Megkértem menjen el vásárolni, de nem jött vissza. Biztosan eltévedt szegény. Nem is tudom hogy gondoltam ezt, hogy ő a kicsi, ilyen komoly bevásárlást eltud végezni… elment, egy szóval sem ellenkezett, hogy nem megy, mindig örül neki ha felnőtt módon kezelem…  sokáig nem jött vissza. Keresésére indultam, illetve mindenki aki élt és mozgott. Volt három üzlet is a környéken ami szóba jöhetett, de csak arra tudtam gondolni, hogy juthatott eszembe őt küldeni a boltba! Önszidalmazásba kezdtem, bár azt is tudtam, ezzel nem segítek az ügynek. Nem találtuk meg. Sokáig semmi… Szörnyű volt az érzés, a hiánya. Olyan feszültség volt ez, és olyan halálosan szenvedtem, hogy végre felébredtem. És nagyon boldog voltam, mikor konstatáltam, hogy csupán álom az egész, egy szörnyűséges álom… Megkönnyebbülve szunyókáltam még egy keveset.
Milyen érdekes, tegnap este hamarabb lefeküdtem, mert nagyot szerettem volna aludni. De amennyivel előbb lefeküdtem, annyival korábban ébredtem… ez van. A szervezetem beállt a napi hat óra alvásra, nem sikerül többet…

Reggeli halálra váltan

Lassan erősödik a fény…
hajnal van… aludtam kb négy órát és azon ébredtem, hogy N. boldogan repked, kapaszkodik az új pasijában és a haja száll a szélben, ahogy szaladnak kéz a kézben a napfényes tóparton… erős képek voltak ezek, olyan erősek, hogy egyszerűen nem bírtam tovább aludni, sőt a szemem sem bírtam csukva tartani…
vajon gondol-e még rám? és én meddig fogok emlékeitől halni vagyis -ből élni? meddig lesz az hogy emléke tönkre tesz bennem minden lehetőséget? miért? mert mindent és mindenkit hozzá mérek, bennem él minden percben és ha nem gondolok rá akkor is rá gondolok…
szeretnék már szabadulni tőle, lezárni és nem elfelejteni de belőle építkezve tovább lépni… nagyon szeretnék, mert amíg ez nem történik meg, akaratlanul is megbántok mindenkit aki nyílt szívvel fordul felém és én már-már szinte elfogadom, de mielőtt teljes szívvel viszonoznám, N. emléke visszahúz…
és ugyan ott vagyok mint hónapokkal azelőtt, toporgok magamban, kínlódva, erőlködve helyben járok…

Pedig nem kellene, hogy így legyen, hisz eleve elképzelhetetlen volt az élet vele, ezt tudom jól, olyan alapvető problémáink voltak, amelyeken nem tudtunk, képtelenek voltunk úgy túl jutni, hogy mindketten élhettük volna közös családi életünket harmonikusan, hatalmas nagy szerelemben …

Iszonyat

… mintha magam elől kellene menekülnöm folyton …

Lelkiállapotjelentésemjaj

Erősen bűntudatom van
Nem vagyok jól
Szenvedek
Tisztázatlan a fejemben minden a szívemről ne is beszéljünk
Képtelen voltam viszonozni amit kaptam
Ő nagyon adott, csupa szívből
Féltett is
Nem mondtam nemet semmire sem, nem lett volna igaz
Nem mondtam igent mert nem lett volna teljes
Jó volna tudni mit akarok
Szerintem képtelen vagyok szeretni már
Elmúltam és nem fogom fel elmúlásom
Elfogadni kellene valahogy
Megérteni is
Befogadni
Felfogni igen felfogni
Megérteni mindenképp
Felfogni
Lehet, hogy nem tudok igazán szeretni már

Kislányommal… boldogan?

Hisztizett.
Mindenért hisztizett. Mindennel baja volt, mert miért így, miért nem úgy… és egyáltalán. Apa, majd én tudom, elég nagy vagyok hozzá. Ne parancsolgass. -nem parancsolgattam, csak kértem. mondtam neki szeliden…

Igaz nem úgy kezdődött az együttlétünk, ahogy azt ő szerette volna, vagy elképzelte. Péntek este még dolgoznom kellett és ekkor természetesen kevesebb figyelmet tudok fordítani rá, és ő ezt nehezen visele-viseli, pedig megbeszéltem vele, kicsit dolgozom, sőt magammal vittem, mert számára is érdekesek lehetnek az ottani történések. Rángatott, hogy figyeljek rá. épp a munka kellős közepén. Kérleltem, legyen még egy kicsi türelme, valamivel foglalja el magát. Aztán az est további része még elment, de amit ma művelt! Mindenbe belekötött, semmi sem tetszett neki, nem hallgatott rám, és egyszer még kiabált is velem. No akkor fogyott el a türelmem. Rendesen beolvastam neki és kilátásba helyeztem büntetés gyanánt, hogy egy darabig nincs meki és pláza, meg újság és még mit tudom én, hogy mi…. mindaddig, amíg a viselkedése nem lesz olyan ami elvárható egy iskolaérett kislánytól… séta helyett haza vittem… az anyja le volt döbbenve, hogy tök depisen érkezünk. Nem avattam be, ez a kettőnk ügye, gondoltam. Aztán egy gyors puszit nyomtam a kislányom fejére, hogy további szép napot s leléptem.
Majd egy óra múlva, mikor dolgozni indultam és már magam is lehiggadtam, felmentem hozzá. Már a kaputelefonban elnézést kért, kétszer egymás után… mondtam neki, felmegyek, személyesen akarok vele beszélni. A szobájában játszott és leültettem magam elé, hogy figyeljen rám és biztosítottam affelől, hogy szeretem, sőt nyomatékosítottam, hogy effelől nem legyen kétsége, de a viselkedésével nem értek egyet, és nem tudom elfogadni tőle, hogy az apukájával, szüleivel így viselkedjen… ha van valami problémája mondja meg, de dedós hisztikkel ne erőlködjön, mert ahogy kicsi korában, úgy ma sem fogok engedni neki ilyenkor…
Aztán megbeszéltük a holnapi programot, hogy részt veszek a Tádé szülinapján és elmegyünk a búcsúba is.

Azt hiszem elkényeztettem.
Régebben mondta is, hogy Apa te jobb vagy Anyánál, mert te sokkal több mindent megengedsz. Pedig nem azért voltam engedékeny, hogy az exszel szemben szerezzek némi szeretet előnyt, hanem mert egyszerűen csak engedékenyebb vagyok és csak lazábban fogom, mert minden szir-szarra nem zaklatom, csak akkor szólok neki, ha úgy látom hogy olyan dolgot csinál, ami esetleg rá, vagy másra, esetleg valamely értékes dolgokra veszélyes az amit csinál… liberális vagyok vele, nem fogom kordában, nincs szándékomban kortátozni a szabadságát stb… és ezzel a szabadsággal nem tud élni, (hogy is tudna, hat és fél éves) egyre követelőzőbb, immár kevésbé örül dolgoknak, gondolja úgy is megkapja, mindent megkap apától… azt hiszem elkényeztettem. És a mai történések intő példa arra, hogy sürgősen változtatnom kell a nevelési taktikámon. Bár részemről, nem igazán lehet nevelésről beszélni, hisz hetente egy-két alkalommal van velem. De mindenképp változtatnom kell a taktikámon, ha illedelmes és úgymond jól nevelt kislányt akarunk nevelni…

Miben volt más?

Mondják ez a nap más mint a többi… és mégis miben?
Megköszöntöttek. Néhányan… robotok is…  ő is.
“Boldog szülinapot!” -sms
“Köszönöm.”
Ennyi.
Cica-mica volt az első.
Kislányom az utolsó. Egy szép rajzot kaptam tőle, amelyen ő középen és két oldalt anyával és apával sétál a virágos mezőn. Csodálatos rajz. Szép színes és olyan kifejező. Kifejezi, hogy a kicsinek így kerek a világ, még három év távlatából is, hogy ő sétál a napsütésben egy virágos mezőn anyával és apával s mindenki feje felett van egy nagy piros szívecske.
Kicsit elszorult a szívem, mert sajnáltam őt, tudva, hogy ez a vágya soha nem fog már teljesülni. Szétesett a Család. Már három éve és végérvényesen… Büszke volt a rajzára, szép és reprezentatív keretezést kapott. Lelkesen mesélte, mutatta, hogy három pillangó is repül a fejünk felett… és süt a napocska, meg virágok is vannak a mezőn…

Aztán elvittem bringázni. De éhes lett közben. Gondolom mekizni akart, de nem volt nálam pénz és nem tudtam megvacsoráztatni. Az ex-szel nem egyeztettünk, hogy ovi után evett-e valamit, készüljek e arra,hogy éhes lesz… Így nem készültem, meg a sietség miatt el is felejtettem gondolni erre. Megyünk akkor haza- mondtam- és otthon vacsorázol… Milyen szülő vagyok, hogy nem gondolom, hogy őneki enni is kellene?- kérdezte- hát a szülőnek nem az a legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodjanak a gyerekükről? … próbáltam magyarázkodni… de már nem volt kedvem… Haza vittem és szomorúan tekertem a nem börtönöm felé…