Kezdődik…

talán ma találkoznak… nem vagyok e miatt különösebben ideges. csak szeretném nagyon, hogy sikerüljön… lányom már tud róla, hallott róla, nem fogja váratlanul érinteni, megalapoztam már vele ezt a találkozást… de nem tudhatom ennek ellenére hogy reagál… (megszenvedtünk már egy kísérletet)
Amikor először beszéltem Móniról neki az első kérdése az volt, hogy “Ugye nem olyan mint az eN?”
Mit tudom én milyen? kérdeztem magamban, de neki csak annyit mondtam, szerintem nem…
ma találkoznak és meglátjuk… Moninak azt mondtam, nem muszáj, de örülnék neki mert később előnyös lehet a kapcsolatunk szempontjából -vagy hátrányos- fasz tudja már mi lenne a jó… bassza meg. Tényleg nem is tudom mi lenne a jó.. kettős életet élni? hatalmasan nagy baromság.
Pozitívan gondolkodom. Nem erőltetek semmit. Majd meglátjuk, no meg Moni egészen más mint az eN. eddig . így tapasztaltam. eddig..
Kíváncsian várom a folytatást… mi lesz itt?

eM szopása

Felhívott valami apróság miatt. hangjában semmi extra, mint régen, olyan baráti.én is az voltam.nem éreztettem vele sem haragot.sértést se semmit sőt… végül megkérdeztem hogy van?-ironikusan nevetett, jól. -akkor jólvan mondtam és letettem a letefont.
Egy óra múlva küldött egy esemest, mi volna ha este munka után felmennék hozzá, barátilag beszélgetni… sajnos nemet kellett mondanom, mert valóban sok dolgom volt, képtelenség lett volna… de esemesét olvasva rögtön felállt a farkam… amolyan pavlovireflex szerűen ugrott be a kis agyamba: igen jól tud szopni és hatalmasakat élveztem minden egyes alkalommal, mikor leszopott. -főleg az utolsó alakalommal, mikor már széjjel szopta a farkam, azt hittem itt a vég, akkor szétfeszítette combjaim, megmarkolta a heréimet és tövig bekapta volna, ha belefér a szájába az egész farkam… ott durrantam el.mintha az agyam szívták volna le akkora élvezetet okozott… hát ez jutott eszembe az esemese olvasása közben..
azt hiszem felmegyek hozzá…

Lehetett volna…

Lehetett volna az a címe is, hogy nyomott angyal… de nem lett. mert az agyam nyomott, legalább is eddig azt hittem, hogy az, de még sem az.hanem valami más baj van. asszem az idő. az a baj. mindenem nem működik ill.nyikorog.néha alig tudok felkelni az ágyról vagy épp a székről amit akkor ott éppen ülök.aztán ha mégis sikerül akkor meg menni alig tudok.olajozni kellene, de hogy kell azt csinálni?-próbálok mozogni, de mintha nem számítana.függetlenül mindentől letapadt vagyok. ezt kell feldolgoznom mostanában.hogy alig működjek. nem írom le azt a csúnya szót, ami jellemezné halmazállapotom. mert még is van némi önbecsülésem… visszafordítani nem tudom és nem is akarom.minap megkérdezték tőlem, ha újra csinálhatnám az életem hol és mit változtatnék?-sokáig gondolkodtam és nem sok minden jutott az agyamba.talán a feleségemmel máskép élném az un.családi életem, jobban megbecsülném… egyébként minden jól van ahogy van… szeretem az életem.

Nyomott aggyal…

Nyomott aggyal ébredtem… talán a fejemen aludtam.vagy magamra borítottam az egyetlen szekrényem.nemtudom..homályos tekintettel néztem körül.s komolyan el kellett gondolkodnom hol vagyok s egyáltalán mivaaaan? – tegnap azért jobb volt.-állt a farkam ezerrel és eN-re gondoltam, tizenkilenc lehetséges helyzetben keféltünk, végig gondoltam az összeset.(magasles, konyha, medence, autó, történelmi romok, solarium…stb) -kibaszott fasza volt vele a sex.-sohaseholsenkivel nem volt olyan jó mint vele s imádtam nézni dugás közben, ahogy a sportosan izmos teste megfeszült s kéjesen elalélt alattam v.épp felettem, mikor hogy… nem úgy mint eM-el.akivel csak sötétben csináltam.-szerintem fel sem állt volna ha látom… -most megpróbálom összeszedni magam, életet lehelni testembe mert tanulni szeretnék, muszáj tanulni, kell. tegnap csak olvastam. mikor nincs energiám a leckéhez, akkor csak olvasok, most éppen a Suttogó-t. élvezem, nagyon jó fordítás kellemes olvasni, még ilyen angolgyengének is mint amilyen én vagyok. de épp elég ha olvasok. néha kiszótárazok egy-egy szót, ami többször felbukkan és már zavar, hogy nem értem. aztán megyek tovább.lazán.férfiasan … (ez a vége igen nagypofájú lett…)

Nagy szerelmek ha eljönnek…

Miközben szövögetem aktuális nőügyeim, hezitálok és néha nyűgösködöm vagy épp reménykedem no meg rettegek, valami történt. Nem tudom én voltam e az oka, okozója, s ha igen akkor mit tettem, hogy így legyen, de ami történt az szerintem nem véletlen.
Két napon belül két régi, nagy szerelmem tűnt elő a múlt halvány ködéből:
Márti, akit nem láttam 25 éve. Székesfehérváron él, anno barátok voltunk, többször voltam nála és nagyon szerettem. Édesen mosolygós, kedves és vidám lány volt, törékeny álomlány… az iwiw-en jelöltük meg egymást, két nagy fia van, sokat kirándulnak és a mosolya ugyan az maradt… most levelezünk.
S ma kaptam levelet Anditól, akivel a kilencvenes évek elején jártam. Két éves kapcsolatunk eleve halálra volt ítélve a szüleinek konzervativizmusa miatt, mert a hosszú hajammal nem voltam kívánatos személy a szemükben. Andi ennek ellenére szeretett, én voltam neki az első. Mindenben.
Vele hoztuk össze a nagy szexuális csúcsom, csúcsot, kilencszer élveztünk mindketten egyik együttlétünk során. Akkor már Kaposvárott tanult, s titokban jött haza egy este, hogy szülei ne tudják meg, s nálunk aludt, reggel pedig a korai busszal utazott vissza. Csodálatos volt vele az élet. Aztán Budapestre került egyetemre és neves textiltervező lett belőle. Mai levelében kérdezi: emlékszem e rá, van e kedvem találkozni vele… hát persze. Hogy a fenébe ne! Semmit sem kívánok jobban mint, hogy újra belenézhessek a gyönyörűségesen szép égszínkék szemébe…
S hogy mi történt, nem tudom. Miért e két nagy szerelmem felbukkanása? Miért nem előre mennek e dolgaim, miért a múlt játszadozik velem, miért nem a jövőbeni kapcsolataim épülnek szépen? Régi, soha el nem feledett arcok tűnnek fel inkább és érdeklődnek felőlem. Vajon miért?
Most ebben a pillanatban nagyon boldog vagyok, hogy az életem olyan volt amilyen, megbánni nem bánok semmit, sőt büszke vagyok rá, hogy ezek az emberek még a mai napig szeretettel gondolnak rám!
Juj de kibaszottfasza az élet!!!

The London – part four

Olyan méltatlannak és egyben perverznek éreztem Erzsébet királynő arcképével díszített  papír tíz fontost zsebembe gyűrni közvetlen a farkam mellé!

Bámészkodtam az Earls Court Road-on, figyeltem a jövés menést, a hazafelé igyekvő embereket. Olyan sokfélék! Például, kerékpározik egy polós, rövidnadrágos srác, mellette sétál egy öltönyös úriember kigombolt zakóval, majd egy nagykabátos hölgy igyekszik az egyenruhás kislányával, aztán bőröndös néger hölgy csapat húz el mellettem. Változatos emberkavalkád és mindenki oly természetes…
S váratlanul megszólított egy fehér fiatal ember: “verizdö ándergrand sztéisön?” – Természetesen útba igazítottam…

iPod-ot hallgatnak a hajléktalanok!
és épp olyan (Nike) hátiputtija van az egyiknek, mint nekem…

Az élelmiszer üzletek éjjel 11-ig vannak nyitva… amiből rengeteg van, mint ahogy az éttermekből is… olyan mintha itt senki sem vacsorázna otthon. Kilenc után minden tele van emberekkel. Láttam egy cselzi szurkolói kocsmát dugig tele emberekkel, sőt az útcán is rengetegen áldogáltak, sörrel a kezükben s csoportokban verődve beszélgettek.

Liverpool – Einthoven – InterMilan – Werder Bremen

ők fociztak ma este, nekem meg nem volt kedvem inni…
a pizzából természetesen belaktam s miközben nagyokat ettünk s a többiek ittak, addig a csapatok rúgtak hat gólt… ebből csak kettőt láttunk, mert folyton kapcsolgattuk a tévét, hol egyik, hol a másik mérkőzést néztük és valahogy nem sikerült eltalálni a ritmust… sosem azt a meccset néztük ahol épp rugdosták a gólokat…
de ettől nem lettünk különösen szomorúak, mert azért együtt voltunk és jókat dumáltunk a régi szép időkről
például, arról, hogy anno együtt voltunk münkhenben és néztük élőben a bájern-herta meccset az olimpia stadionban… igen kellemes kirándulás volt!!! -ittunk desperádoszt és néztünk háromdés mozit… kilenvenhatban volt mindez…
nagyon fontos és igen jó dolog a barátokkal összejönni és együtt lenni kicsit…
nekem mostanában ők jelentik ez egyetlen igazi kikapcsolódást és szórakozást…

The London – part three

Jó dolog ha az embernek vannak tervei.
Jó dolog megtervezni egy ilyen utazást, legalább is az utazás kötelező részét, ami fix. El kell jutni a célállomásig és onnan haza is kell jönni.
Megterveztem én is a Londoni villámlátogatásomat. Szinte percre pontosan kicentiztem mindent, térképem is volt és leírásom, mikor, merre kell mennem, hogy oda találjak a szállásra. Óramű pontosan történt minden odafelé.

Aztán a back to home már nem volt olyan sima.
Mert kiderült, Londonban két órával korábban be kell csekkolni, mint ahogy indul a gép. Ez jelentősen átszabta a tervem, mert az is kiderült, hogy a 9.50-es induláshoz a reptéren kell lenni 7.50-kor. S figyelembe véve, hogy a busz a Victoria Station-től fél óránként közlekedik a Stansted repülőtérre, de a menetidő valamivel kevesebb, mint másfél óra, fél hétkor már az állomáson kell lenni. Igen ám, de nem volt metró hajnali hatkor. Taxit kellett rendelnem és azzal menni a Victoria Station-re. És természetesen ugrott a reggeli…
A taxissal kellemesen elbeszélgettem, a munkájáról, majd kérésemre pontosan oda vitt, ahonnan a Terravision busz indult. A repülőtéren majdnem mindenről lemaradtam, mert hiába ültem ott már fél nyolckor abban a tudatban, hogy két órával korábban kell ott lenni, és én már vagyok, de addig be is kell csekkolni… a két órás időhatárig. (ezt sem mondta senki)

Miután túl voltam mindenféle procedúrán, megvizsgálták még a fogkrémemet is kisétáltam a 48. Gate-hez. Ott kiderült hogy késik a gép egy órát. Aztán többet. S annál is többet. Végül is két és fél órás késéssel sikerült felszállnunk. A pilóta megígérte, hogy igyekezni fog és a késésből lefarag egy kicsit. Hát ezen elgondolkodtam, hogy tud egy repülő mondjuk húsz percet behozni a késéséből… talán a pilóta tud a kertek alatt egy rövidebb utat?…

Hát úgy tud, hogy magasabban közlekedik, mint a megszokott… ennek mondjuk nagyon örültem, mert oly csoda volt a látvány!!!  egyszerűen nem bírtam levenni a szemem az alattunk elterülő felhős földről…
a másik trükk, hogy a leszállást később kezdi meg s így rövidebb a leszállás, gyorsabban veszítünk a magasságunkból… nos ennek már nem örültem annyira, mert majd szétszakadt a dobhártyám. Megfájdult a fejem is, dobhártyáim még éjjel is zúgtak, sajogtak…

The London – part two

Nem tájékozódtam eléggé és sajnos senki nem mondta, hogy milyen rendszabályok, szigorú előírások vannak a reptéren…
Például, hogy a szuszogó szappan mérete nem lehet nagyobb 100 ml-nél, ezért aztán a frissen vásárolt oldszpájszomat kiszúrta a vámos s mondta, nem vihetem fel a gépre, adjam oda a rokonságnak, vagy dobjam el, ott a szemetes. Eldobtam.
Ez semmi, mert elfelejtettem magammal vinni tusfürdőt, ezért Londonban vásároltam egy jó illatú nem tudom milyen nevűt s hazafelé azt is el kellett dobnom, nem is vártam meg, hogy szóljanak…
Cipő, nadrágszíj, dzseki le, minden táskát ki… ez van.

Persze a fényképezőgépem kiverte a biztosítékot.
- Kapcsolja be, legyen szíves!
- Nem lehet, ezt nem lehet bekapcsolni.
- Hogy-hogy?
- Nincs benne elem, még kapcsolója sincs…
- Akkor ez milyen fényképezőgép?
- Analóg, filmes… ennek nem kell áram.
- Nyissa ki a hátulját…
- Kérem azt ne, tönkre megy a film ami éppen benne van…
Még sokáig nézegette, aztán… ez mi? -fénymérő… akkor azt kapcsolja be! -tessék… s megnyugodott.
Érdekes, hogy visszafelé, Londonban ugyan ez a kamera simán, kérdés nélkül ment át az ellenőrzésen.

The London – part one

Hatalmasan nagy élmény volt.
London színkavalkáddal teli, bazi nagy katlan. A színkavalkád az emberfajtákra és a nacionálékra vonatkozik. Együtt él és nap mint nap közlekedik ott angol, török, arab, olasz, lengyel, magyar, spanyol, orosz, román, japán, kínai… stb. Sötétek, feketék, négerek a fehérekkel és a sárgákkal. S oly jól meg vannak, senki nem nézi meg a másikat, teljesen természetesen veszik az érdeklődést, nem csodáznak azon ki milyen. Megszokott a másság, csúcson a tolerancia. S ami a legfontosabb egy nyelvet beszélnek, az angolt. (persze egymás között anyanyelvükön karattyolnak) Azt hiszem van mit tanulnunk tőlük s azt is gondolom, hogy amig ilyen elzárt világban élünk, addig mindig csodabogár lesz a másfajta ember.

Rengeteg embertől kértem segítséget.Vándorlásaim során sokat gyalogoltam abból a megfontolásból, hogy így jobban megismerem a várost. Hallom, szagolom és minden érzekszervemmel magamba szívom a lüktetését. Mert lüktet. Minden útcán sok az üzlet és rengeteg az ember, akik kedvesek és segítőkészek, ha nem is mindig sikerült tökéletesen angol nyelven elmondani mit akarok, ők próbálták kitalálni, sőt türelmesen megvárták míg még egyszer nekirugaszkodom a mondatnak. Néha mosolyogtak, de láttam rajtuk, hogy respektálják az erőfeszítéseim. Persze, azzal nem segítettek volna, hogy lassabban beszélnek Amit eleinte tisztán megértettem az egyedül a metro hangosbemondónője volt, mert lassan és érthetően, gondolom a sok idegenre és turistára is gondolva mondta: disz íz viktoria sztéisön, juken cséndzs…

A tél szaga

mert az van neki… szaga van, amit ma reggel éreztem, mikor kiléptem a házból… a tél szagát… csalhatatlanul…

Vidrobi és a többiek

Egy falusi meccs tartogat annyi élményt, hogy mindenképp megéri egy-egy alkalommal időt szakítani rá. Gyakran megfordulok ilyen helyeken és mindig nagy élmény, főleg a minden falusi meccsen tömegével található futball szakértők taktikai tanácsait élvezem:
- Vidrobi! Vidrobi! – egy erősen borízű hang.
- Vidd fö amíg rád nem mennek aztán jóvan! – egy szakértő hölgy tanácsa.
- Ha nem rúgod be, megbaszhattyuk a kúrvaannyukat! – nagyon lepattant férfi.
- Gyerepeti, gyere! Gyerepeti! – egy úr a tömegből.
- Rúgdmábebazdmeg! – jól öltözött férfi, fröccsel a kezében.

Úgy határoztam, hogy gyüjteni fogom az aranyköpéseket…

András volt…

igen, valamikor András volt…
illetve most is András, de közel sem hasonlít régi önmagához… talán a szeme, az értelem a szemében  még a régi… s most folyton búcsúzkodik…
s a többi? a múlt… azon döbbentem meg, hogy embernek ennyi baja hogy lehet?
kezdődött Parkinson kórral, aztán melléje jött egy rákos daganat… meg egyéb.
Ma már lebénult ember, menni nem tud, pelenkázni kell és a gyógyszerektől gyakran hallucinál…
fele akkora mint anno…
a régi szép időkről beszélgettünk, mikor még a lányával jártam, kölyök kutya koromban… de szép is volt! akkor András magas beosztású fontos ember volt… “az árkosban” -meg alkoholista… az is …
évekkel később úgy hozta a sors, hogy kollégák lettünk, ő volt a főnököm egy ideig… aztán veszekedtünk is, ő mint őskövület, én pedig az ifjú suhanc aki a sarkaiból forgatja ki a világot és tesz a régi tekintélyekre, konvenciókra… e miatt párszor összezördültünk…
ma azt mondta ott mozdulatlanúl az ányban: ha bántottalak valaha is, most bocsánatot kérek… és Isten áldjon, köszönöm, hogy meglátogattál… minden jót neked… - és bal kézzel fogott velem kezet, mert a jobb karját már nem tudja mozgatni… Isten veled is kedves András…

Esti merengésem – Olvasni jó

Este elüldögéltem a főtéren kicsit (bringázás után) s elnézegettem a fiatalokat, akik a szabadidejüket töltögették éppen ugyan ott. Ültek a padokon a főutca felé fordulva és megnéztek minden elhaladó autót….nem szóltak egymáshoz, csak nagy ritkán… tartalmas program, mit mondjak.
Amikor én ennyi idős voltam mint ők, akkor épp Dosztojevszkij-t olvastam. Az összes művét elolvastam. Minden nagy regényt, novellát, ami csak megjelent tőle. Aztán mikor befejeztem, Tolsztoj került sorra. Heteken keresztül olvastam könyveit. Elvarázsoltak ezek a regények. Annyira azonosulni tudtam a félkegyelművel és a többiekkel, hogy sokszor azon kaptam magam, hogy a környezetem próbálom megfeleltetni a regényekben olvasottakkal…

Mostanában nem olvasnak a fiatalok. Nem sikk egy könyvről beszélgetni, nincs is affinitásuk hozzá. Nem tudnak olyan miliőt teremteni a környezetükben ami ahhoz kell, hogy egy szép regényt befogadhasson a lelkük. Csak a számítógép, internet, filmek és a játékok. Ez van. Olyanról, hogy katarzisélmény, talán csak hallomásból tudnak, de sajnos megtapasztalni semmi esélyük és ez nagy baj, mert a lelkükből és a személyiségükből látványosan hiányzik majd és képtelenek lesznek a szép romantikus udvarlásra… (vers, finom szavak…)
Ide vonatkozóan van egy viccem:
A discoban fiú a lányhoz.
- Gyüssz táncóni?
- Nem.
- Iszó kólát?
- Nem.
- Na mi van mingyá baszni akarsz?

Agyamba égett az arca

Sokat gondolok rá.
Ha valami jó történik velem, azonnal eszembe jut, de jó volna megosztani vele.
Aztán rádöbbenek, hogy nincs.
Sokat gondolok rá.
Hogy éppen most mit csinál, vagy ekkor és ekkor mit szoktunk csinálni, gondozzuk a kertet, játszunk a kutyával, szeretkezünk, tévét nézünk, zuhanyozunk…
De már nem érzem azt az eszeveszett fájdalmat. S ez jó.
Megértettem, felfogtam és ez sokat segített a lelkemen, de azt nem jelenti, hogy nem is gondolok rá. Dehogy nem. Minden pillanatomban gondolok rá egy kicsit, sok szeretettel.