vagy is Majdnem szűz… ez a film címe… igen gyenge, amolyan magyar álmos film, ami igen jó témát dolgoz fel igen unalmasan… -ezt nézem már egy ideje, de minek? nemtom. csak nézem, igaz melette mást is csinálok, pl beszélgetek ezzel-azzal, csetelek… pedig már jó volna go to bed, mert fáradt vagyok.. . megfáradtam a hosszú hétvégébe, no meg a mai nagyfalusi kirándulásba, mert ott volt a táncháztalálkozó és néhány éves szünet után újra érezhettem a népzene csodálatosan bizsergető vibrálását… -basszus, nagy akció: az egyik pasit a csajszi lefújta zöld festék spray-vel. miközben a pasi éppen súlyt emelt, fekve és kvázi nem bírt védekezni
mekkora baromság… mindeki elment aludni… még bírom, kicsit. szeretek sikertörténetekről hallani, olyan pozitívan töltött életkisérletekről… és mint állandó optimista, reménykedem is, hogy sikerül nekik… akkor költözz el. ez van. menj ahova akarsz -ez lesz, most szakítanak… nem is szeretik egymást. vagy talán csak nem tudják kimutatni. pedig beszélni és kimutatni kell… szerintem én féltékeny vagyok-azért nem akarok senkit magam mellé, mert féltékeny vagyok és ez fáj… ha már közöm van hozzá, birtokolni akarom. s tök jó hogy semmi közöm hozzá. – ma a táncháztalálkozóban jutott az agyamba, hogy milyen jó, nincs állandó nőm s legalább nem kell vásárfiát vennem senkinek sem.. gondoskodni sem kell -pedig mikor este hazaértem, igen egyedül éreztem magam… ilyenkor nem jó. aztán elfoglaltam magam egy kis angolházifeladattal… .. .
Axióma
Kiváncsisági mérőke
- 25,359 hits
Dödörgések
| Hetton on Puncidomb | |
| kövi sára on Kezdődik kettő | |
| ujelet on Ha csak betoppanok… | |
| zUlU on Ha csak betoppanok… | |
| ujelet on Go to Roma | |
| Cica-mica on Go to Roma | |
| ujelet on Go to Roma | |
| Cica-mica on Go to Roma | |
| Cica-mica on aszarislevanszarva | |
| Hetton on aszarislevanszarva |
Blogroll
- Angelic Life
- balettka
- BenyoBoy. Tisztán, nem keverve!
- Cica-Mica dorombol
- Depravador
- Egy elvetemült nő naplója II. – Meztelen igazság
- Ellen-lét
- FilmHírek
- Hetton világa / Hetton 1.0
- Idézete, Bölcsességek
- ismerj fel….
- Kayode Okeyode
- Kurvapecér Reloaded (+18)
- Még ilyet! -Kölönlegességek…
- Norah gondolatai
- Ostobapasik.blog.hu
- Pech-sorozat – nőci blogja
- Sex, love & life… playgirl
- Susan\’s Journey
- SzakítósBlog
- SzegénységBlog
- Szeretsz? :-/ a 62. cerstöredék
- terika blogja
- Valami kezdete…
- VirágBlog
- WordPress.com
- WordPress.com Blog
- zŰr az Zűrben.
- 仙人掌搜索引擎 By axis
Szétsorolásféle
Régiségek
- november 2009
- október 2009
- Szeptember 2009
- augusztus 2009
- június 2009
- május 2009
- Április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- Szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- Április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- október 2007
- Szeptember 2007
- augusztus 2007
Top Clicks
Flickr Photos
|
Pages
Kategóriák
- anno (18)
- élet (144)
- élvezet (29)
- érzések (26)
- újélet (87)
- barátság (9)
- bizalom (10)
- bizodalmam (1)
- blog (16)
- boldog (63)
- dühkitörés (12)
- DEPIs (30)
- egyedüli (24)
- emlékek (15)
- erotika (40)
- esély (29)
- ez van na! (40)
- fájdalom (84)
- fáradtság (16)
- félelem (9)
- féltékenység (18)
- Film (6)
- fotográfia (4)
- gondolat (179)
- hétköznap (110)
- irigység (3)
- Irodalom (17)
- játékok (4)
- jól érzem magam na! (93)
- kapcsolat (123)
- képzelet (17)
- kedvenc zeném (6)
- kellemetlenség (5)
- levél (9)
- magányos (26)
- mano (86)
- mittudomén (3)
- mosoly (21)
- munka (27)
- Okoskodás (8)
- remény (21)
- Sex (41)
- shops (4)
- sport (7)
- szerelem (46)
- szeretet (32)
- szomorúságos (20)
- tévé (3)
- temetés (1)
- utazásaim (5)
- várakozás (4)
- vége (47)
- vers (16)
- Video (14)
- zene (24)
Ez a Gyökér
Legnépszerübbek
- Nincs
Címkék
Archive for the ‘barátság’ Category

Majdnem kurva
In barátság, egyedüli, fáradtság, féltékenység, szeretet, élet on 2009, Április, 6 Szerző: ujelet Tagged: barátság, csendesen és nyugalomban, hétköznapokban élek, mozi vagy film

Alkohollal az alkoholt
In barátság, élet, élvezet on 2009, január, 25 Szerző: ujelet Tagged: lélekápolás, részegségesen
Megfelelő mértékben sikerült alkoholos befolyásoltság alá kerülnöm tegnap.
Döbbenten tapasztaltam, hogy képtelen vagyok egy sört meginni az egész este folyamán. Régen nem így volt. Unicum és egy sör. Ez volt a párosítás, ötször-hatszor, amíg el nem veszítettük a normál emberi kontrollunkat. Tegnap nem fogyott el az az egy sör sem, igaz az unicum ötször-hatszor megvolt. Ja és a barátom feleségével e mellett lenyomtunk egy üveg pezsgőt is. Aztán éjfel körül se kép se hang a tévén sem, mert valamelyikünk véletlenül bekapcsolta az időzítő kikapcsolót…
Reggel megtapasztaltam az örök igazságot, semmi sem változott… Minden a régi.

Eve kontra eM
In barátság, boldog, esély, kapcsolat, remény, szerelem on 2008, december, 20 Szerző: ujelet Tagged: érzetek és pofonok, szerelem
Érzelmi kettőségben élem az életem. Miközben e levéllel adtam tudtára mit is érzek Eve iránt, a személyes találkozásunk előtt, aközben elutasító esemest kültdem eM-nek, aki ma is még próbálkozott, hogy velem tudja elképzelni azt amit szeretne, és egészen biztos, hogy mindketten ugyan azt akarjuk. Megírtam neki, hogy nem tudom miből gondolja, hogy mindketten ugyan azt akarjuk, mikor nekem fogalmam sincs, mit akarok… Eve más! Őt még csak képen láttam, lelkét annál jobban ismerem már és teljesen bele vagyok zúgva. Fantasztikus lelkével, hangjával és okos humorával, emberségével levett a lábamról, szerintem akarva, és akaratlan tette. Ilyen. Ő ilyen, számomra tele szikrával. Még nem is érintettem, nem is találkoztam vele de már most oda vagyok a vágytól, hogy vele lehessek… mert benne megvan a szikra amire vágyom, hogy fellobbantson. A többi meg nem érdekel. Eve van és ez nekem elég.
De miért is ilyen velem az élet? Miért van az, hogy egyidőben van nekem ez a két lány, az egyik engem akar és a kisujjam sem kellene mozdítanom s megkaphatnám, de nem kell, semmit sem érzek vele kapcsolatban és teljesen halott ügy, a másik pedig még ki sem bontakozott, talán nem is fog tovább fejlődni, de én epekedve várom minden pillanatban azt aprócska lehetőséget, hogy beszéljek vele, írjak neki, vagy csak úgy érezzem valamilyen formában a létezését. Szerintem ez a felállás kegyetlenség az élettől… persze tudom, a dolgok nem azért vannak, hogy rendkívüli egyszerűségükkel segítsék az ember életét, nem… lényegük, hogy kihívásokat fogalmazzanak meg az embernek, amelyekre folyton válaszonlni kell és mintegy permanens készenlétben tartja az elmét és szívet. Ez van.

ismét Pé :-)
In barátság, boldog, jól érzem magam na!, kapcsolat on 2008, november, 26 Szerző: ujelet Tagged: csak vígan, jól érzem magam na!, kapcsolatban lenni, mosoly
Ma találkoztam másodszor Pé-vel. ![]()
Miközben vártam a soromra, jól végig mértem. Megnéztem mindent rajta, amit csak látni engedett. Hosszú barna haját a hat hosszú ősz hajszállal… hány éves lehet? nem igazán tudtam megállapítani. Talán a harmincat kerülte el nem rég… talán, de mindenképp közelebb van a harminchoz, mint a harmincöthöz, szerintem. Megnéztem mekkora melle van, a kezét s a köpeny alatt próbáltam szememmel kikutatni milyen a csípője, feneke, combja, lába…
Kezdetben kissé mogorva vagy talán csak hivatalos volt amikor az előttem lévőt számolta, aztán sorra kerültem és mindjárt sikerült is megnevettetnem. Egyszerre kérdeztük egymástól: hogy van? Ez mint kiderült jó indítás volt, magával hozta a derűs folytatást. Beszélgettünk pár mondatot, de nem bonyolódtam bele túlságosan, mert a mögöttem álló család, -mindketten ismertük őket- bekapcsolódott és immár hármasban fűztük a szót. A legjobban az tetszett, hogy vidám és pozitív hangulatban tudtam elköszönni tőle, tőlük. Visszanéztem, még sokáig mosolygott… lelkemben én is ![]()
Örülök neki, hogy jó kedvre deríthettem, mert csuda kellemes látvány amikor mosolyog… Először megijedtem, hogy nincs jó kedve, s a múltkori, csak nagyon ritka pillanatok egyike volt, de nem. Most is olyan jó volt vele beszélgetni. Azt mondta, igen jól érzi magát a helyzetében… és mosolygott. Erre elsütöttem kedvenc poénom, hogy amikor megkérdezik tőlem, hogy vagyok, mindig azt válaszolom, élet és halál között vagyok, de nagyon jó!

Szeretlek benneteket!
In barátság, blog, boldog, jól érzem magam na!, kapcsolat, mosoly, szeretet, újélet on 2008, november, 22 Szerző: ujelet Tagged: szeretett barátamimmal
Hé! Ti akik ide írtok és olvastok!
Szeretlek benneteket!

Lost – Kurvapecér
In barátság, blog, kapcsolat, szomorúságos on 2008, október, 7 Szerző: ujelet Tagged: elviselni mindent, nincs már bizalom
Azt hiszem Qpec blogger barátom beszüntette tevékenységét,mert az “Egy Kurvapecér naplója” című blogja eltünt. Nem találom a szokott helyen. Igaz nagy erőket nem fektettem bele, hogy megtaláljam, arra gondolva, hogy talán másik szerverre költözött. Mint annak idején, mikor a Virág blogját kerestem… érdekes volt, rögtön megvolt, sőt egy csomó nyomot találtam még róla…
Épp a minap olvastam, ha egyszer az ember valamit csinál a világhálón, akkor annak örökre nyoma marad, és ha akarja az illető, ha nem de mindenképp fellelhető lesz, aki akarja, megtalálja.
De miért is kell eltünni? Váratlanul megsemmisülni?
Önmaga elől talán…

Liverpool – Einthoven – InterMilan – Werder Bremen
In anno, barátság, emlékek, jól érzem magam na! on 2008, október, 1 Szerző: ujelet
ők fociztak ma este, nekem meg nem volt kedvem inni…
a pizzából természetesen belaktam s miközben nagyokat ettünk s a többiek ittak, addig a csapatok rúgtak hat gólt… ebből csak kettőt láttunk, mert folyton kapcsolgattuk a tévét, hol egyik, hol a másik mérkőzést néztük és valahogy nem sikerült eltalálni a ritmust… sosem azt a meccset néztük ahol épp rugdosták a gólokat…
de ettől nem lettünk különösen szomorúak, mert azért együtt voltunk és jókat dumáltunk a régi szép időkről
például, arról, hogy anno együtt voltunk münkhenben és néztük élőben a bájern-herta meccset az olimpia stadionban… igen kellemes kirándulás volt!!! -ittunk desperádoszt és néztünk háromdés mozit… kilenvenhatban volt mindez…
nagyon fontos és igen jó dolog a barátokkal összejönni és együtt lenni kicsit…
nekem mostanában ők jelentik ez egyetlen igazi kikapcsolódást és szórakozást…

Bajnokokligája, sörhegyek és a Barátság
In barátság, gondolat, szeretet, élvezet, érzések on 2008, Szeptember, 18 Szerző: ujelet Tagged: barátság, foci és élmények, szeretett barátamimmal
Tegnap a barátomnál aludtam, mert ismét összejöttünk meccset nézni és oly sok sör fogyott, hogy képtelen lettem volna haza jönni. Bajnokok Ligája volt… most el kellett gondolkondom kik játszottak… igen, a Mencseszter volt a Vijjareál ellen és bele-bele néztünk a Bájernmünkhen-Szteauabukarest meccsbe is… nem is tudom mi lett az eredmény, de nem is különösebben érdekel, mert nekem nem fontos, egyik csapat sem a kedvencem. Nekem az együttlét volt fontos, együtt lenni a régi jó és szeretett barátaimmal, velük tölteni az időt ez volt a fontos. Jókat dumáltunk, felelevenítettük megint a régiszépidőket… és persze a barátaimról is megtudtam egy sor olyan részletet, amikről nem volt ismeretem, hisz az utóbbi években úgy alakult az életem, hogy eltávolodtam tőlük, sajnos. After that, azt meg is fogadtam, ott este magamnak, hogy olyan, hogy eltávolodom a barátaimtól, soha nem lesz. Senkinek és semminek a kedvéért nem fogom hanyagolni a barátaimat. Mert a barátok rendkívül fontosak… ismernek, szeretnek, tolerálnak, ha kell segítenek, az idő velük sokkal szebben telik, tartalmasan, szeretetben. És ha az ember közelében érez másokat, akik a barátai, akkor soha sem érzi magát egyedül, magányosnak…

Mencseszter és a Cselzi – meg mi a piával
In barátság, kapcsolat on 2008, május, 22 Szerző: ujelet Tagged: bulizunk
Tegnap a barátomnál voltam és meccset néztünk.
Ittunk is. Vittem unikumot, peszgőt- sör is volt.. no meg süti és pizza.
Élveztem a mérkőzést, remek hajtós meccs volt, tele izgalmakkal… Például, megjósoltam, hogy Ronaldo kihagyja a tizenegyest… valahogy nagyon éreztem.
Közben beszélgettünk és emlékeztünk a régi “szépidőkre”. Jó hogy vannak ők nekem… kicsit kikapcsoltam… szeretem őket.
Érdekes élet volt a “régiszépidőkben”.
Mennyire más.
Kedvenceim pedig elbuktak. Nem szabadott volna Anelkával tizenegyest rúgatni. Kifutott modell és már nincs benne a játék- annyira…
View more by category: gondolat (179), élet (144), kapcsolat (123), hétköznap (110), jól érzem magam na! (93), újélet (87), mano (86), fájdalom (84), boldog (63), vége (47). Or by month: november 2009. Or visit the Complete Archive.







