Neveléstan Post

Sajnos kihozott a sodromból. Minden a kedve szerint történt, játszottunk, hülyültünk meg ilyesmi… Közben megbeszéltük, hogy van még két sor írás gyakorlata és azt a játék végén megcsinálja. Minden szép volt és jó, mind addig, amig eljött a fürdés ideje. Akkor kértem, hogy csinálja meg az ígért gyakorlót és sipirc fürödni. Duzzogva, de neki állt s minden vonalnál nyafogásba tört ki, hogy zavarja, ha beszélünk, aztán zavarja, hogy csobog a víz a fűrdőben… egy darabig csitítottam, kértem, hogy az írásra koncentráljon és ha lehet ne nyafogva beszéljen, mert érthetetlen amit mond. De eztán is csak vinnyogott és nyafogott. Húzott egy vonalat és hisztizve kiradírozta. Aztán megint. Ment ez vagy tíz percen keresztül s csak hergelte magát. Olyan hisztit levágott, csak néztem. Még sírt is. Elhültem, -ő az én lányom… Felemelt hangon kellett rászólnom, hogy ne vinnyogva beszéljen, mert egyszerűen érthetetlen amit mond. Ismételje meg a mondanivalóját! Erre az volt a válasz, hogy hagyjuk békén! Jó, akkor békén vagy hagyva s eljöttem…
Emlékeztettem, megígérte, hogy két sort ír. A hisztizés hatására az anyja már viszakozott volna, de mondtam, ne engedjen, mert akkor a gyerekben az jön le, hogy meg lehet úszni a feladatok teljesítését egy kis hisztivel. Aztán, nyomatékosítottuk benne, hogy legközelebb addig nem lesz játék, amíg a házifeladat nincs elvégezve. Ha a feladat elkészül és marad idő, akkor van játék, ha nem marad idő, akkor nincs. Mert ezt a cirkusz még egyszer nem játszhatja el velünk…
Nem esett jól, hogy keménykedni kellett vele, de a hisztizést nem tudom tolerálni. Eddig is úgy neveltük, bármit szeretne, a szüleivel megbeszélheti és ha egy mód van rá mindent megoldunk. Ilyen szempontból lazán vesszük a dolgokat. A hiszti nem fér bele a kapcsolatbéli repertoárunkba.