Áll a láv hegyekben
Finomsága bele ivódott a bőrömbe…
Sóhaj csak halkan de egyszerűen töltötte be a szobám…
Erősen szorított magához s egy ideig a karomban, majd a nyakamban kapaszkodott…
Nem mertem beleharapni. A finomsága lett volna oda tán…
Aztán szó nélkül csak néztük egymást, majd újra megállíthatatlanul lüktetett a vér.
Csend lett, talán volt is nem tudom. Pihegése mindenesetre itt maradt. A párna is… ott van még… ahogy teste bele ivódott.
