44 azaz negyvennégy

444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444
44444444444444444444444444444444444444444444444444
444444444444444444444444444
4444444444444
4444444
44

Miben volt más?

Mondják ez a nap más mint a többi… és mégis miben?
Megköszöntöttek. Néhányan… robotok is…  ő is.
“Boldog szülinapot!” -sms
“Köszönöm.”
Ennyi.
Cica-mica volt az első.
Kislányom az utolsó. Egy szép rajzot kaptam tőle, amelyen ő középen és két oldalt anyával és apával sétál a virágos mezőn. Csodálatos rajz. Szép színes és olyan kifejező. Kifejezi, hogy a kicsinek így kerek a világ, még három év távlatából is, hogy ő sétál a napsütésben egy virágos mezőn anyával és apával s mindenki feje felett van egy nagy piros szívecske.
Kicsit elszorult a szívem, mert sajnáltam őt, tudva, hogy ez a vágya soha nem fog már teljesülni. Szétesett a Család. Már három éve és végérvényesen… Büszke volt a rajzára, szép és reprezentatív keretezést kapott. Lelkesen mesélte, mutatta, hogy három pillangó is repül a fejünk felett… és süt a napocska, meg virágok is vannak a mezőn…

Aztán elvittem bringázni. De éhes lett közben. Gondolom mekizni akart, de nem volt nálam pénz és nem tudtam megvacsoráztatni. Az ex-szel nem egyeztettünk, hogy ovi után evett-e valamit, készüljek e arra,hogy éhes lesz… Így nem készültem, meg a sietség miatt el is felejtettem gondolni erre. Megyünk akkor haza- mondtam- és otthon vacsorázol… Milyen szülő vagyok, hogy nem gondolom, hogy őneki enni is kellene?- kérdezte- hát a szülőnek nem az a legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodjanak a gyerekükről? … próbáltam magyarázkodni… de már nem volt kedvem… Haza vittem és szomorúan tekertem a nem börtönöm felé…

Gabriella Cilmi pictures

Csak mert igény mutatkozott rá, legyenek képek is… hát tessék, szívesen.