Sokáig aludtam, fél tízig…
Nem volt még olyan reggelem, mikor nem az N. volt első gondolatom.
Ez az első, hogy nem ő az első.
Ez is valami.
Azt hiszem megmaradok…
Tegnap a Nagyfaluban jártam nem hivatalos látogatáson. Onnan lehetett tudni, hogy nem hivatalos, hogy nem várt senki, sem az állomáson (Keleti) sem a Hősök terén, sem a Citadellánál és még a várban sem.
Szenvedés volt.
Szenvedtem a melegtől, szenvedtem a folyton parkolási problémák miatt, feltörte a cipő a talpam, (mindkettőt), folyton szomjas voltam és néha éhes is.
MEGJÖTT A CUCC!!!!! épp most telefonáltak, megjött az erősítő és a hangfalpáros!!!
most ezért is örülök, meg minden másért, hogy nem haltam meg és hogy van nekem új életem!
Szenvedtem a melegtől, idegeskedtem, hogy jó helyen hagyom-e a kocsit, nem lesz-e valami baja, nem büntetnek-e meg. Azt hiszem sokat vállaltam, mármint sok helyszint. Egy nap ennyi helyet végig járni, ráadásul nem ismerem a várost annyira, hogy ne tévedjek el. Sikerült is rendesen. Szégyenlem leírni a legnagyobb eltévedésem… nem, nem.. örök homály fedi általam.
Találkoztam Kurvapecér blogger társammal is.
Ott volt a Hősök terén, épp jött velem szemben, kezében aktatáska, jól vasalt öltöny, vékony keretes szemüveg… nem nézett rám.
Később összefutottam vele a Halász bástyánál is, a lépcsőn üldögélt, világos kék ingben, nyakkendő, telefonját babrálva nézett rám de ekkor sem ismert meg.
A Citadellánál nem volt egyedül, hozzá nem illő csajszival beszélgetett, barna vászon nadrág, világos szívű vasalt ing, a csajszi mini farmerszoknyában, mélyen kivágott sárga felsőben volt… P. rám nézett… olyan furcsán mindketten sokáig néztek, már-már bámultak… gondoltam most már biztosan úgy nézek ki mint a mosott szar, azért néznek ennyire…
Aztán még benéztem hazafelé a Kikába és vásároltam a kislányomnak egy forgószéket, mert iskolás lesz és szüksége lesz rá a tanuláskor…
