Szerintem… a Himnusz mindennek az oka
Szerintem mindennek a himnusz az oka… egy ilyen búvalbaszott zenével depresszióba lehet taszítani a népet… mint ahogy már meg is történt… be van már kódolva a születendő egyedbe, hogy ha sikered van akkor gyászzene a jutalmad… semmi tűz, semmi vérlázítás… dicszőséges attitűd… csak a sírás-rívás…
áll a Talmácsi a dobogón, GYŐZŐként és hallgatja ezt a depressziós latymatagot… borzasztóan kiábrándító…
Szerintem, az emberek hazudnak mikor azt állítják, hogy boldogok… nem tudnak boldogok lenni, mert alkalmatlanok rá…
Szerintem nem is tudják igazán mi az… nem mintha én tudnám… mindenkinek más… van aki attól boldog, hogy ránéznek, apró törődéstől… van kinek semmi sem elég..
Szerintem a családok hetven százaléka boldogtalan… mindent megbánt és csak csinálják mert azt hiszik ez van elrendelve és akkor nincs más alternatíva…
Szerintem, nem tudtam volna úgy szeretni a gyermekünket, mint ahogy azt ő elképzelte…
Furcsa azért ez a boldogság dolog. Azért nem hiszem, hogy ennyire negatív lenne a kép. Attól, hogy a családban egyvalaki kevésbé boldog, attól a többinek még lehet jó. Komplex dolog ez nagyon. Én nem mondanám magam kimondottan boldognak azon a helyen, ahol vagyok, de azért boldogtalannak sem érzem magam. Jó neutrális a hangulatom általában. De pl. múlt vasárnap is: kedves anyósom olyan paprikás csirkét főzött, hogy komolyan mondom, könnybelábadt a szemem attól az ízvilágtól. Hozzá egy könnyű Pinot Noir, mennyei volt. Egy családhoz ez is hozzá tartozik. Meg az ünnepek, az unokaöccsök, unokahúgok, tesók, sógorok, anyós, após (akiket én nagyon szeretek, ritkaság). Én inkább azt gondolom, hogy néha hajlamosak vagyunk eltúlozni a gondokat. Amikor valami épp csak közepes, akkor siránkozunk, hogy miért nem kicsattanó? Pedig arra is gondolhatnánk, hogy lehetne nyomorúságos is, amihez képest a közepes azért nem rossz.
Viszont tény, hogy én sem ismerek egyetlen egy olyan családot sem, (akik legalább 10 éve együtt vannak) ahol mind a férj, mind a feleség boldognak mondaná magát. Viszont nincs jobb, ennyivel kell beérni, ez a realitás. Mindenki szeretne BMW-t, de a zömének mégis csak Opel-re telik- vagy még arra sem. Miért pont a kapcsolataink lennének kivételek?
kurvapecer
2008, július, 1 at 19:07
furcsán beszélsz magadról… azon a helyen…
tökéletesen egyet értek veled, említettem is, hogy kinek-kinek mennyi kell a boldogsághoz… a legtöbbünk csalódott… még nagyon is pozitív sacc volt részemről… talán 80-85 százalékot kellett volna mondanom…
azon a helyen… hát nem az otthonod? ha már a családodról beszélsz? nemtom honnan jöttél és mit értél el, de azt érzem, hogy elégedett vagy de nem azért mert mindent elértél amit csak szerettél volna, hanem azért mert okos vagy és tudod hol kell megállni, hol kell abbahagyni a hajszolt életet, és csak élni kell…élvezni azt amit megszereztél… mellé némi csajozás, haverok és az anyós főztje…így kell élni… szerintem boldog vagy, irigylésre méltó…
a többiek? hát kevesen jutnak el a megállj szintre… folyton elégedetlenkednek, semmi sem jó nekik, mindent kevesellnek, látszólag fontos dolgokkal veszik magukat körül és értéktelenségben vergődnek… nem veszik észre a lényeget… ezért aztán mikor elmennek, felteszik a kérdést: boldog vagyok, voltam? nem tudnak e kérdésre felelni, mert nem is értek rá gondolkodni ezen, elrohant mellettük az élet és ők elfelejtették élvezni…
dióhéjban ennyi.
ujelet
2008, július, 1 at 21:56
De mi az a boldogság egyáltalán? Egy múló, röpke pillanat, amelyikből, ha elég sok van, akkor visszatekintve azt mondod, boldog voltam? Vagy inkább egy folyamatos elégedettség érzés?
Velem kapcsolatban nagyjából igazad van egyébként, ha holnap meghalnék, azt mondanám, mindent nagyon szépen köszönök! Szép életem volt, elégedett vagyok vele. Nem érzem úgy, hogy bármi jelentős dolog kimaradt volna. Voltak benne nők, barátok, szerelmek, család, gyerekek, sok tanulás, sok munka, szórakozás, utazások, sport, finom éttermek, jó kaják, finom borok, sikerek. Viszont még bennem van a régi reflex, ami életem első 40 évét meghatározta, mégpedig, hogy csak a 110% elég jó. Ma már másképp látom persze, de ennek ellenére, ha a pohár félig van, akkor nekem félig üres… Ahelyett, hogy örülnék annak a félnek.
Na de visszatérve, mi az a boldogság?
kurvapecer
2008, július, 1 at 23:32
Ja a csalódottságra még nem reagáltam. Szerelmi házasságok esetén a csalódás majdnem törvényszerű szerintem. Tiszta hülyeség, hogy az ember akkor választ magának életreszóló párt, amikor nincs józan ítélőképessége birtokában. Ott van pl. India. A házasságok 80% “arranged marriage”, és ezek szinte soha nem torkollanak válásba. Itt a szülők mutatják be egymásnak a fiatalokat, akiket számos szempont alapján választanak ki. Mennyivel könnyebb egy ilyen légkörben élni, mint két fiatalnak, akik ugyan egymásba szerelmesedtek, de a családi háttereik homlokegyenest különböznek. Ott a veszekedések előre be vannak programozva. Csak éppen hiányzik a szerelem. Vagy lehet, hogy tulajdonképpen ez a boldogság két formája? Van aki egy kis mécsest éget egész élete során, de az kitart a haláláig, mások ellobbantják egyszerre az összes muníciójukat, az akkor olyan mint egy zsanai gázkitörés, csak egy pillanat, de arra vissza lehet emlékezni egész életünkben? Melyik a jobb vajon?
kurvapecer
2008, július, 2 at 00:01
A boldogság sok minden függvénye, talán a kettő között van valahol, amit említettél… sok apró öröm összessége ad egy olyan érzést, amely aztán az elégedettség érzetével keveredve képez egy érzést… ez lenne a boldogság? fogalmam sincs… bár szerintem kell még hozzá egy adag tolerancia, bizalom és önbizalom is… s persze nem feltétlenül a párkapcsolatokra kell gondolni, ha a boldogságról beszélünk… mivel oly különbözőek vagyunk, természetesen mindenkinek más és másként jelenti a boldogságot…
mécses vagy zsana… jó kérdéseid vannak…
nekem a zsana a szimpatikusabb, és valahogy az életem is ezt igazolja… a mécses könnyen az unalom kategóriájába sorolható…
ismered a viccet?
- doktor úr, leszoktam a cigiről, a piáról és a nőkről, akkor most biztosan hosszú életem lesz ugye?
- az… hosszúnak hosszú lesz, de kibaszottúl unalmas…
ujelet
2008, július, 2 at 00:38
“Sok apró öröm összessége ad egy olyan érzést, amely aztán az elégedettség érzetével keveredve képez egy érzést… ez lenne a boldogság?” Ez.
Nekem is Zsana.
Más: a mai nap nem lesz jó nekem Új Élet. Inkább keressünk majd egy másik időpontot, ha nem bánod. P.
kurvapecer
2008, július, 2 at 08:13
Észre vettem… néma volt a telefonod… no de sebaj. Majd máskor.
De mi van a Himnusszal?
ujelet
2008, július, 2 at 23:20