Agyamba égett az arca

Sokat gondolok rá.
Ha valami jó történik velem, azonnal eszembe jut, de jó volna megosztani vele.
Aztán rádöbbenek, hogy nincs.
Sokat gondolok rá.
Hogy éppen most mit csinál, vagy ekkor és ekkor mit szoktunk csinálni, gondozzuk a kertet, játszunk a kutyával, szeretkezünk, tévét nézünk, zuhanyozunk…
De már nem érzem azt az eszeveszett fájdalmat. S ez jó.
Megértettem, felfogtam és ez sokat segített a lelkemen, de azt nem jelenti, hogy nem is gondolok rá. Dehogy nem. Minden pillanatomban gondolok rá egy kicsit, sok szeretettel.

Reggeli gondolatok

Végre ismét napsütéses reggelre ébredtem.
Vivaldi.
Persze az első dolog ami ébredéskor az eszembe jutott, N. volt…
Gondolom még jó darabig így lesz, ezért különösen nem szomorkodom miatta. Tudomásul vettem a megváltoztathatatlant és előre nézek… élek szerencsére, nem olyan borzasztó a helyzet mint amikor a pánikomban gondoltam. Valóban nagy igazság, hogy nem azért kell bánkódni, hogy végetért, hanem annak kell örülni, hogy megtörtént, ha már egyszer a dolgoknak így kell lenniük. És ha erre gondolok, akkor valóban jól érzem magam, de ha arra gondolok, mit veszítettem, akkor most azonnal beleverem a fejem a falba…