Már nem érzem azt a fájdalmat, amely napokkal ezelőtt szinte megbénított…
enni sem tudtam, gondolkodni és dolgozni is képtelen voltam.
De megértettem, nincs szüksége rám, felszabadult számára terhes kötődésünktől… új utat jár, és én ebbe nem férek bele… ez van. Már nem fáj annyira.
Nem sírok és nem panaszkodom,
nem mondom el másnak mi a bajom,
de ha felnézel a csillagokra, oda fel van írva… nem jut eszembe a folytatás
Viszont megtaláltam azt a dalt, amely akkor jutott eszembe, mikor szakításunk éjszakáján eljöttem tőle:
Szomorú az idő, nem akar változni nagy átok van rajta, mért tudlak szeretni, szeretni nem tudtam, de most már jól tudok búsulni nem tudtam, úgy is megtanulok.
Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél verjen meg az Isten, ha már elfeledtél, verjen meg az Isten, veretlen ne hagyjon, szeretetlen társat, hideg ágyat adjon.
Ez egy erdélyi népdal, a Muzsikás együttes énekli… Ez jutott az eszembe, mikor felkeltem és látom, szomorú az idő és napok óta csak esik… Pedig nem kívánok neki semmi rosszat… sőt, találja meg a boldogságát, érje el a célját. Ezt kívánom neki tiszta szívemből és ezt azért teszem teljesen őszintén, mert már egy éve tudom, minden együttmaradási próbálkozásunk helyből kudarc, mert nem azonosak az indulási feltételek és ő nem bírta feldolgozni a kislányom iránt érzett apai szeretetemet… tehát velem úgy sem sikerülhetett volna neki…
Minden rendben. Jól vagyok.
Bepróbálkoztam nála (N), és lepattantam… (mert érthetetlen pánikhangulat fogott el)
De gyorsan regenerálódok, mert a győzelme hiteltelenné vált s egyoldalú. Az ő szemszögéből igaz, szerintem pedig tele hamis állításokkal, csak az igaza legyen bizonyítva és a felelőség elhárítása: te basztad el… nevetséges.
Nagy veszteség, talán a remény halála nagyobb… Mindegy… De ezzel nem törődöm, mert tudom, hogy nem akartam igazán, nem akarhattam hisz oly sok minden történt köztünk, hogy lelkem mélyén ne akarjam úgy igazán az újrakezdést.
Fájdalmat okozott s különösen az hogy szinte két hét sem telt el és már van valakije… milyen szerelem volt ez, amit így át lehet lépni?… még azt mondta, hogy haláláig szeretni fog, szerelme csak a halálával múlik el… aztán eltelik két hét… nos ezért nem töröm a szívem miatta… fáj, de nem fogok belehalni… semmikép nem… és érzem a segítsége sem kell… ugyan…ugyan…
Könnyűvé vált a lelkem.
