Agonizálok megint
Már nagyon várom, hogy túl legyek ezen a krízisen…
Fáj a veszteség, folyton azon jár az agyam, hogy mennyire mélyen gyökerezik ő bennem s hogy e miatt fáj piszkosul… és ahogy ő nem törődik velem…
Igen ő mindig is céltudatosan élt. Ha beállította az agyát valami cél érdekében akkor az biztosan úgy is lett… még az érzelmeit is képes volt irányítani… biztos nem agonizál már úgy mint én itt és most…
abba is hagyom…
Tegnap panasz volt az oviban a kislányomra és még két barátnőjére…
Remegett az óvónő, mikor mesélte az ex-nek, hogy délelőttös kolléganő rettenetesen fel volt háborodva, de majd részleteket majd ő meséli el ma reggel, aki átélte velük a rettenetet…
Valami szankciót ígértem be a lányomnak, ha tisztázódik a dolog és kimutatható, hogy nem viselkedett úgy, ahogy illene és tudna már viselkedni…
Őrülök, hogy az én kislányom nem olyan, aki ül egy sarokban, és csak noszogatásra mozdul meg…
