Szerelem körülbelül
Érdekes a szerelem. A szerelem mindent legyőz -mondják-
Valóban?
Akkor én most milyen ember vagyok?
Hiába a nagy szerelem mégis megtettem amit minden zsigerem ellenzett. Minden gyönyörű szerelmes élmény és együttlét ellenére elhagytam. Mert kibékíthetetlen ellentéttel éltünk együtt… szemet hunytam, gondoltam majd megbeszéljük, és minden jó lesz. Megbeszéltük. Aztán folyamatosan, egy picivel mindig rosszabb lett. És a sok konfliktusban éreztem, távolodom tőle. Úgy éreztem ő ellenség, rosszat akar nekem, de legalább is távol akar tartani attól ami számomra nagyon fontos. Még a nagy balhék előtt költöztem el. Nem vártam meg, hogy lealjasodjunk és kettőnkhöz méltatlan primitív veszekedésben nyúzzuk egymást.
Persze nap mint nap felteszem magamnak a kérdést, vajon helyesen döntöttem-e?
Néha nemmel válaszolok, de sokkal többször a válasz igen…
Más. Szabadnapos vagyok.
Gondoltam jól kialszom magam…
Sikerült is hatig ágyban maradnom. Melegem is volt és alig vártam, hogy gép elé ülhessek.
Jó híreket kaptam ezért most nálam minden rendben.
Te kemény voltál mint a vídia, abszolút nem lehet rád fogni, hogy papucs lennél. Nem hagytad hogy rabigába hajtson a pina. Azt hiszem, kevesen tudunk ilyen határozottak lenni. Nyilván mérlegelted a fontossági sorrendet: pina vagy kislányom? (Lesarkítva természetesen) Döntöttél, hogy jól-e? Majd kiderül 10 vagy 20 év múlva. Van az a mondás, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Az én értelmezésemben: mindennek megvan a maga ára, minden jóért valamivel fizetni kell. Néha a szabadságoddal, néha az életeddel, néha a gyermekeid szeretetével, a legegyszerűbb esetben pénzzel. Hiányzik neked az a lány. Nekem is piszkosul hiányozna. Másrészről viszont nagyon nagy a korkülönbség köztetek. Amikor ő lesz annyi mint Te most, Te 60 felé közelítesz már. Ráncos lesz a bőröd, az időd felét az urológián fogod eltölteni, nem leszel vonzó egy 40 éves hölgy számára. Ha lenne közös gyereketek, 62 éves lennél, amikor érettségizik, 68 körül járnál, amikor lediplomázik. Lehet, hogy meg sem éred. N.-nel nem nagyon tudom elképzelni, hogy hosszútávon lehet közös jövőtök. (Olvastad pl. Réz András Orr c. regényét? Ha nem, ajánlom figyelmedbe.) A lányod viszont mindig melletted lesz, úgyhogy valószínűleg jól döntöttél.
Egyébként a blogodat olvasva az a gondolatom támadt, hogy ebben az egész párkapcsolat témában nem az a kérdés, hogy szeretnénk-e boldogok lenni egy másik emberrel, hanem inkább úgy kell a kérdést feltenni, hogy melyik a kisebb rossz? A magány vagy az, hogy fel kell adnunk az egyéniségünk egy részét a párunk kedvéért? Az esetek többségében csak kompromisszumos megoldások születhetnek, valakinél kisebb, valakinél nagyobb mértékben.
Én hajlok a papucsságra egyébként, mert a magányt nem tudom elviselni.
kurvapecer
2008, június, 4 at 07:57
Milyen érdekes, jól látsz Te itt mindent Kurvapecér.
Valóban az én dilemmám az volt, hogy melyik a kisebbik rossz? Mert akár hogy is döntök, mindenképpen veszítek és nem is keveset. Nagyon hiányzik. Átkozottul jó csaj. De a szerelem igy vagy úgy elmúlhat, de a kislányom mindig az marad ő mindig szeretni fog… és szar alaknak tartanám magam, ha a körülményekhez képest nem adok meg neki magamból annyit, amennyit csak adhatok… ő még csak hat éves, én meg már lassan kifutó modell leszek, annyira nem számítok.
Szóval sokat küzdöttem N-nel, mert a kislányomat egy potenciális ellenfélnek tekintette, aki elrabolja tőle az időmet. Mondtam is neki, hogy ne versenyezzen vele, mert még a rajtvonal előtt, már az öltözőben veszített. Döntésemkor az időfaktort is figyelembe vettem természetesen. Nem könnyű most nekem, de az egyedüllétnek is vannak pozitív oldalai. És ha van az embernek hobbija, olyan elfoglaltsága amiben örömét leli és lefoglalja magát, értelmesen megszervezi az idejét, akkor alig van egyedül. Alig magányos. Pl: itt vagy Te is.
A Réz könyvet nem olvastam, de pótolom, szeretem azt a fazont.
És veled mi van?
Említetted, hogy valahol valamit elrontottál, de nagyon, csak azt nem tudod, hogy mit…
Miért maradsz papucs? Kényelemből, vagy mi?
ujelet
2008, június, 4 at 14:03
Hát ember…….mélységesen megértem mindkettőtőket….szar űgy.
cica-mica
2008, július, 21 at 11:24