Nem volt könnyű-
Elhoztam a maradék cuccom N-től.
Nehezen indultam el… de hajtott a vágy, hogy legyek már ezen túl, hisz semmilyen nyugalomról nem lehet szó, amíg ez a kapcsolat látszólagos függésben van…
Beszélgettünk is. Sokáig néztem őt és aztán azt, ahogy bűnvádol, hogy milyen alak vagyok… s hogy velem nem lehet élni… senki sem fog tudni… olyan elköltözős vagyok, megfutamodok a nehézségek elöl… gyáva… ezt a szót is használta, s mikor látta, hogy helyeselek, annyira rákapott, hogy folyton ezt szajkózta… már unalmas volt
Tudom mit veszítettem el és azt is tudom, hogy mit nyertem, mi maradt nekem… s az nem kevés, sőt!!!! Mindenem megmaradt nekem.
Nem mentem bele elemzésekbe, nem kezdtem el magyarázkodni, és azt sem meséltem el neki, hogy milyen jól érzem most magam… biztos megint iszol- vádolt ismét… nem cáfoltam meg, pedig most sem iszom, illetve iszom, valami energia italt, de szeszt azt nem… nincs is szándékomban.
Pedig most lenne indok, hisz egyértelművé tettem számára, hogy nincs remény visszacsinálni a dolgainkat…
Sokáig néztük egymást.
Nem leszek a szeretőd -mondta.
Pedig arra gondoltam, hogy valamilyen szinten lehetnénk barátok, hisz én nem utálom, sőt, szeretem még… de ő semmilyen szín alatt nem akar semmilyen kapcsolatot velem… megértem. Így könnyebb.
- Összeraktam a cuccaid, ahogy kérted… addig reménykedtem, amíg világossá nem tetted, hogy az itt maradt dolgok csak a véletlen műve…
- Öt táska… atyagatya … mi van benne? -be sem fér a kocsiba…
- Miért visszahoztad a többit? – és nevetett. – Nem, nem hoztam vissza semmit.
Pakoltam és végül megöleltem… magamhoz vontam, megszorítottam… nem viszonozta a szorításom…
Megpusziltam a homlokát, és kifordultam az ajtón.. a kocsiból még integettem és ő visszaintett…
Ennyi volt.
A kutyának kölykei lesznek hamarosan. Jó volna látni a kicsiket.
