Kerékpárom és a múlt
Szép és tartalmas nap volt a mai.
Minden úgy alakult ahogy tegnap elterveztem.
Elvégeztem a munkát is és forma 1-et is megnéztem, közben kicsit aludtam is.
Aztán felavattam az új kerékpárom és egy nagyot bringáztam. Először a kislányommal. Fantasztikus volt. Elkerekeztünk arra amerre lakom, aztán anyukám felé is, lehívtam, nézze meg a kerékpáros alakulatot. Ettünk, ittunk és hajtottunk tovább. Még nem akart hazamenni, ezért kerülővel mentünk, hogy tovább tartson az út. S közben folyton csak beszélt, beszélt és beszélt. Megálltunk a régi általános iskolámnál és az udvarán kerekeztünk, körbe-körbe, mint én gyerekkoromban, mikor még kisiskolás voltam. Majd a kislányomat a térdemre ültettem és kértem, figyeljen rám, mert fontosat akarok mondani… és elmeséltem neki, hogy apa ezen az udvaron hogyan tanult meg biciklizni… jóval idősebb voltam akkor mint ő… hogy mekkorákat estem, mert a felnőtt férfikerékpár vázán nem tudtam átrakni a lábam, illetve nem értem el a pedálokat… És most, itt kerekezek a kislányommal, mennyi is? jaj, harmincöt évvel ezelőtt voltam én itt gyerek…
Atyagatya… No, de semmi baj, minden úgy jó, ahogy van, és lennie kell.
Aztán a kislányom a fa mászókák fele vette az irányt, én pedig egy kicsit még elábrándoztam a múltamon, néztem az épületet és a fényeket, mint akkor… akkor is ilyen fények voltak, mint ma délután.
Később haza vittem a kislányom.
S mivel még korának éreztem haza menni, kikerekeztem az erdőbe. Nagyon élveztem. Tulajdonképpen huszonöt éve nem csináltam ilyet… fantasztikus volt. Még a világnézetem is más lett…
