Új Élet. Third.

Absolute Realy Story

Meddő órán – Tóth Árpád

with 4 comments

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Written by ujelet

2008, Április, 30 at 10:52

Posted in Irodalom, egyedüli, magányos, vers

« Feldolgozhatatlan
Csak élni szeretnék »

4 vélemény

Subscribe to comments with RSS.

  1. :( Ennél már csak jobb lehet.
    Ez az egyik kedvenc versem, de azért fel a fejjel.

    kisbaratod

    2008, Május, 1 at 09:43

    Válasz

  2. Depire való hajlamomnál csak az optimizmusom a nagyobb.

    ujelet

    2008, Május, 2 at 11:16

    Válasz

  3. Amikor szomorú vagyok, az egyik barátnőm szokta mondani… jaj, olyan depis vagyok, hogy minjár öngyi leszek… erre mindig nevetnem kell.

    cica-mica

    2008, július, 4 at 20:15

    Válasz

  4. sosem lesz az… meg aztán sztem nem is depi ilyenkor, csak kicsit szomorkás…

    ujelet

    2008, július, 5 at 06:34

    Válasz

Válasz