Feldolgozhatatlan
Tegnap felhívtam a kislányom. Nem akart szóba állni velem, csak sírt.
Akkor felmentem hozzá, máris jó kedvre derült, és jókat játszottunk, nevettünk. Bújócskáztunk is. Egy alkalommal úgy elbújtam, hogy feladta, leült a tévé elé, mert nem talált. Előjöttem és oda álltam a folyosóra, ahol már sokszor elment… s jött újra… meglátott, sikoltozott. Meg is ijedt és nagyon örült is hogy megvagyok. Aztán nagyot kacagtunk… Olyan édes volt. Megbabusgattam, puszilgattam.
Nem tudom feldolgozni, azt hogy nem élhetek vele.
Ő sem.
Mikor eljöttem, megint azt kérdezte, mint általában,
hogy miért kell neked mindig elmenni,
miért nem maradhatsz?…
Aztán tettem egy ajánlatot az exnek.
Csak egy szavába kerül és vissza megyek. Nem kell nekem semmilyen jog, pénz nem érdekel.
Csak magamat viszem és a kislányommal szeretnék lenni hátralevő életemben.
