Meddő órán – Tóth Árpád

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Feldolgozhatatlan

Tegnap felhívtam a kislányom. Nem akart szóba állni velem, csak sírt.
Akkor felmentem hozzá, máris jó kedvre derült, és jókat játszottunk, nevettünk. Bújócskáztunk is. Egy alkalommal úgy elbújtam, hogy feladta, leült a tévé elé, mert nem talált. Előjöttem és oda álltam a folyosóra, ahol már sokszor elment… s jött újra… meglátott, sikoltozott. Meg is ijedt és nagyon örült is hogy megvagyok. Aztán nagyot kacagtunk… Olyan édes volt. Megbabusgattam, puszilgattam.

Nem tudom feldolgozni, azt hogy nem élhetek vele.
Ő sem.
Mikor eljöttem, megint azt kérdezte, mint általában,
hogy miért kell neked mindig elmenni,
miért nem maradhatsz?…

Aztán tettem egy ajánlatot az exnek.
Csak egy szavába kerül és vissza megyek. Nem kell nekem semmilyen jog, pénz nem érdekel.
Csak magamat viszem és a kislányommal szeretnék lenni hátralevő életemben.

Körbezárt VÉG-eredmény

Totál nincs kedvem az életemhez.
Nem bírom feldolgozni, hogy külön kell élnem a kislányomtól s nem akkor látom amikor akarom, hanem program… hosszas egyeztetések és taktika kell ahhoz, hogy találkozhassam azzal aki a legfontosabb számomra ezen a világon…

Aztán, ha találkoztam vele, akkor meg mint bűnös, kell elszámolnom vele jelen élettársammal… mert féltékenységével tönkre teszi az eddig is megtépázott kapcsolatunkat… megalázó magyarázkodás és depresszió… ez van…

Kell ez nekem?
Így akarom eztán leélni hátralévő életem?

A másik probléma, hogy kurvára nem bírok egyedül élni… egyszerűen depi leszek tőle és használhatatlan… attól is félek, hogy olyanná válok, akire a kislányom nem néz fel büszkén… sehogy sem néz fel… az volna a legborzasztóbb…

Ördögi kör ez. Sehogy nem jó és nem bírok magammal semmit sem kezdeni.
Gyötröm magam, elvész minden energiám és szertefoszlok…

Aztán eltűnök hírtelen, mint erdőben a vadnyom…

Szentségit neki!!!

Nem is tudtam először, hogy jól hallok -e. Belém nyílalt a rettegés, Úristen! megint szakítanom kell vele, mert nem változott semmit és ugyan ott folytatja mint két hónappal ezelőtt… kislányom miatt szorulok, mert hogy alig várom, hogy vele legyek, bezzeg máskor miatta nem igyekszem haza a munkából… szóval a napi támadásaitól, amit a lányom miatt kapok tőle, kivagyok teljesen és jól látja, már nem érzem jól magam vele… és akárhogy is beszélgetünk, beszélgethetünk itt bármiről, képtelenség ezzel a felállással együtt élni vele… nem tudok mit kezdeni a féltékenységi rohamaival.
Amikor visszamentem hozzá, azt gondoltam, megbeszélek vele mindent… aztán jobb lesz. Nem lett jobb, folyton tovább lép a támadásival, én pedig mindig egy lépéssel el tőle… így aztán távolodunk ismét.
Ez van… most mit tegyek?
Mi a fenét csináljak vele? Szentségit neki!!!

Felemás életem

Barátom azt mondta: van ennél alább is…
Nem olyan rossz ez a helyzet, csinálni kell és küzdeni, de hülyeségekre gondolni nem szabad. Még nincs annak itt az ideje. Nem is gondolok. Csak szeretnék már nyugodtan élni. Addig is küzdeni fogok, keményen. Nem érdekel a lelkizés, egy életem van és egy halálom. A másodikban nem bírok gondolkodni.

Most a munkahelyemen szép az élet. S ez nyugalommal tölt el. Legalább itt jól érzem magam, nem úgy mint a magánéletemben, ahol egy nagy kuszaság van és sok-sok szomorúság. Pedig szeretnék már rendet vágni végre és gyarapodva élni. De nem megy semmi sem sikerül amióta elváltam. Csak kallódok és halvány nyomai keresem az életben elveszett boldog családi életemnek.

Problémák és megoldások

Este zuhi után beszélgettünk. Elmondtam neki miért vagyok szomorú. Mindent. Természetesen nem késlekedett a válasz. Szokott módján keményen visszavágott és besértődött. Kértem, hogy ne ez legyen az eljárás, hanem beszéljük meg, de ő csak azt hajtogatta, mehetek albérletbe, úgy is azt akarom. Nem, nem azt akarom, hanem javítani szeretnék az életünkön, hogy mindketten jól érezzük magunkat. A teljes pályás letámadást s kontrollt nem bírom elviselni. Besértődött és kummogás volt eztán.
Kislányomról, arról, hogy mennyire keveset tudok vele lenni mostanában és hogy mennyire hiányzik, csak én beszéltem, ő ezt a témát egy szóval sem említette. Pedig szerintem a fő problémája ez volt. Nem tűr maga körül úgymond riválist, semmilyen szinten sem. Pedig a lányom nem rivális, hogy is lenne az.
Totál tanácstalan vagyok. Próbálom jobbá, élhetőbbé tenni életünket, de folyton falba, merev elutasításba van részem. Vissza menni a “Táncsics börtönébe” nem akarok, ha más mód még létezik.

Egyre többször érzem azt, legszívesebben a volt családomhoz mennék vissza, hogy együtt élhessek a kislányommal, látni a tiszta, gyermeki arcát minden reggel, ahogy megébred és boldog…

Hétvégi letargia és depi

Elkeseredett vagyok.
Ismét előjöttek a régi problémák. Képes egy nyugodtnak induló vasárnapot tönkrevágni, csak azért, hogy az történjen amit ő akar. Csak vele lehet lenni, csak vele lehet foglalkozni. Ha nem ez történik akkor képes olyan hangulatot teremteni, hogy szinte állnak a kések a levegőben. S hogy a másik mit szeretne, az neki nem fontos… minden azért van és kell lennie, hogy ő jól érezze magát és ha nincs e miatt hangulatom akkor én vagyok a hibás…
Szombaton, megint dolgoztunk. Alig tudtam a kislányommal játszani, mert ha nem dolgozom? akkor napokig hallom, hogy miért is nem dolgoztam, bezzeg ő. Fájt. Ő jött oda hozzám, hogy na menj egy kicsit játsz a lányoddal… olyan lealázónak éreztem. El is határoztam, hogy ma vele leszek egy kicsit. Muszáj vele lennem, mert nagyon hiányzik a ragaszkodása, ölelése, csacsogása.
Nem is tudom mi lesz a nyaralással. Tavaly oly szép hosszú hétvégét töltöttünk a Balaton parton  kettesben a kislányommal. Azóta  is azt emlegeti. Az idén is szeretne menni, én is. De mi lesz N.-nel?
Pedig feltett szándékom, hogy kettesben megyünk…

Izgalmakkal táncoló

Még finomítanom kell a rendszeren, de egész jól működik… Elég régi windows-t használok, de minden frissítést letöltök hozzá, úgy hogy naprakész… Ma letöltődött az win.eredetiség vizsgáló alkalmazás… kicsit szaporább lett a pulzusom, de aztán kiállta a próbát a rendszer… pedig nem eredeti… de oly régi, hogy sztem csak nálam él még a másolata… xp… kb hat éves kiadás … múzeumok használnak már ilyen régi oprendszert…

Hétvége van, kicsit izgulok, mint mindig. De biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi balhé… Azt tudom, hogy a kislányomnak nagyon hiányzom és ő is nekem… egyszerűen feldolgozhatatlan, hogy egy apa nem élhet együtt a gyermekével.. . pedig aztán élnek páran ebben a helyzetben, de engem ez nem nyugtat meg… én nem bírom feldolgozni, megszokni, elfogadni… gyűlölöm az élete e miatt, hogy hagyja , hogy ilyen is létezzen a világban…

Egész nap a gép előtt

Úgy alakult, hogy ma egész nap a gép előtt ültem -ülök- és telepítek. Újra mindent, mert rendszerakadozás volt… meg lassú is volt a gép. Most rendesen kótyagos vagyok, nem irigylem azokat, akik egész nap a számítógép előtt ülnek és a monitort nézik. Nem tudnám hosszú távon elviselni, már most olyan mehetnékem van. Pedig még meg kell írnom egy cédét is.

A kutya, mi ketten és a gép

Lassan újra eltelik egy hónap, és semmi nem biztos.
Nem vagyokbenne biztos, nem lehetek benne biztos, pedig az élet jó vele. Vannak sértődések is, de a limitálás megtörtént. Napi egy. Több nincs. Szépen megvagyunk hármasban is…

A kutya is megkerült… aztán megint elment. Szegény nagyon kicsinálva jött haza, két napig alig tudott mozogni… Aztán tegnap éjjel akcióztam.  Kövekkel dobáltam a betolakodókat. Azaz, azt az egyet.

Holnap után telepítek. Frissíteni kell a rendszert, mert akadozik és ezt az állapotot már nagyon nem szeretem. Csak még az nem világos, milyen rendszert építsek ki… Azt hiszem, nagyon minimum lesz, hogy hatalmas energiák szabadulhassanak fel-.

Fagyás van

Számomra nincs idegesítőbb, mint amikor a computerem lefagy, vagy fagyogat és perceket kelljen várni mire történik valami! Egyébként is kevés az időm, folyton rohanásban vagyok és akkor jön nekem itt mindenféle akadozással… hetek óta készülök a rendszer újratelepítésére, de soha sincs simán két órám szabad.

Kutya és az erotikus életünk

A kutya nem jött haza.
Mindenféle történetekkel tömik N. fejét, hogy így mennek és arra mennek ilyenkor a kutyák, meg hogy a vadászok szórakozásból lövik ki az elveszett, elkóborolt kutyusokat. Sokat sír, különösen ha én sem vagyok otthon. De azt is mondták, a mindentudók, hogy egy hétig is elvannak, míg aztán valóban hazajönnek ilyenkor. Nem lehet tudni merre pasizik a mi kutyusunk. Szomorú.
Mi ketten pedig elvagyunk. Napi két sex és ölelések és miegymás. Sok-sok erotikus pillanat. Érintés.
Néhány megsértődéssel fűszerezve.
Mai történet: rejtvényt fejt az ágyon, én mellette ülök és az angollal gyötröm magam… aztán felkelek és az asztalhoz ülök, hogy a munkafüzetben kitöltsek néhány feladatot… -nem jó mellettem biztos nem szeretsz, azért mentél el mellőlem…
Erre varjál gonbot…

Minden napi sértődések…

Bennem is van némi probléma… Viselkedésem esetenként elitélendő, finomságokra nem figyelek, mikor tudom, hogy olyan érzékeny. Ma igaza volt, és én nehezen értettem meg, bár ott bujkált a szemében a szikra. De mindig eltudja tusolni… egyszerűen megfoghatatlan.
Ahogy éjjel mesélt, olyan zavaró volt… alig éltem, fizikai fáradságban szinte fájt a testem s ő csak mondta-mondta… mi volt vele aznap, meg ilyesmi… félig kómáztam már, mikor kijelentette, hogy én nem szeretem őt… nem emlékszem, válaszoltam-e bármit is erre…
Azért jó volt, minden nagy trauma nélkül megvolt a péntek-szombat, bár jutott mindkét napra egy-egy sértődés… mindig van.
Arra gondoltam, hogy limitáljuk a napi sértődések számát. Például naponta csak egyszer szabad megsértődnie mindkét félnek… a fel nem használt lehetőségeket átvinni másnapra, vagy gyűjtögetni tilos.

Elment a kutya

Sokat dolgoztam a héten. Azért igyekeztem, hogy legyen megfelelő mennyiségű idő egymásra is. Volt hogy csak este tízkor érkeztünk el egymás intimzónájába s ez látszólag megviselte szegényt. S most pedig itt a hétvége megint. Ráadásul elment a kutyánk. Pasizni. Igaz még ilyen nem volt hármas életünkben. Véletlenül nem volt keményen bezárva a retesz, és tegnap éjjel olyan buli volt az udvaron, hogy nem bírt magával és addig-addig lökötte a kerítésajtót, hogy kinyílt… és elment. Mindketten korán indultunk dolgozni, keresésre nem volt időnk… N. sírt. Meg zokogott is kicsit. De mindenki vígasztalja, köztük én is, hogy majd visszajön, nem kell kétségbe esni. Kibulizza magát és rájön, hogy a pasik nem adnak neki enni minden reggel. Aztán haza jön.

Nem ment simán

Meg volt a hétvége nagyobb trauma nélkül, de nem ment simán természetesen.
Kislányom a parkolóban két autó közt ment épp s mivel nem előre nézett, hanem az N-nek beszélt hátrafelé, bekoppantotta a fejét egy visszapillantó tükörbe. Nagyot szólt, oda ugrottam, megöleltem és megpuszilgattam apai, gyógypuszikkal a koppanás helyét. Úgy szorította a nyakam, egyszerűen nem akarta elengedni. Kérdeztem minden rendben? Csak a fejét rázta és kicsordult némi könny is… Aztán megnyugodott, akkor már látszott a helye, rendesen neki ment a tükörnek. Ekkor már N- közölte, hogy ő nem megy sehova- miért? – mert őrá itt nincs szükség… régi nóta, felkaptam a vizet és mondtam, ha összekaptad magad utánnunk jössz… de nem is muszály, amig el nem mondod, mi a baj. Persze én jól tudtam, de tőle akartam hallani. Nem válaszolt. Bementünk lányommal vásárolni az üzletbe. Később megbékélve jött velünk N. Aztán este elbeszélgettem vele. Hogy az ilyen akciók, féltékenységi jelenetek arra vallanak, hogy hiába a sok “tanulás” éppen ott tartunk, mint fél évvel ezelőtt… szó-szót követett és kialakítottunk egy kompromisszumot… végül is az volt a baja, hogy előtte ő is beverte a lábát kiszáláskor a kocsiszekrénybe, de akkor én nem részesítettem gyógyító pusziban sérülését…
De bennem van erősen a félsz… azt gondolom, nem lépett e téren előre semmit N. Nagyfokú önuralommal tartja kordában féltékenységi rohamait, de vannak pillanatok, mikor nem bírja… aztán később, illetve azonnal megbánja s retteg a következményeitől…
Gondoltam rá, hogy másképp fogom kezelni a dolgot… erősítem benne az ellenkezőjét, hogy fontos és szeretem…
Azé döbbenet, hogy ugyan azt a bánásmódot várja el, mint amit a kislányomnak adok… van közöttük húsz év korkülönbség… tényleg nem nőtt fel… érzelmileg gyerek… mit lehet csinálni…
Mit is csinálhatnék vele…

Jő a hétvége

Újabb erőpróba előtt állunk, közeledik a hétvége. Kicsit ideges vagyok. Mert már a héten voltak jelek, de sikerült neki úgy intéznie, hogy más jellegű problémával elkendőzte a valódit…
aztán az is lehet, hogy csak én gondolom így…
örülnék neki, ha nekem nem lenne igazam…
nagyon jó volna..
minden rendben menne a hétvégén, kislányom is jól érezné magát, nem lenne kummogás, sértődés meg ilyesmi… de lesz, szerintem lesz… sajnos..
basszuskulcs megint a menekülés gondolata motoszkál a fejemben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Munka és a Szabadidő

Időben dolgoztam volna, de csúsztatták a dolgot egy órável későbbre. Így most öt helyett hatra kell mennem és ez azt jelenti, hogy ismét később érek haza… tulajdonképpen szinte soha nem bírok hazaérni hatnál előbb, csak nagy ritkán öt és fél hat körül… legtöbbször fél hét, vagy később… néha elmerengek azon, hogy mennyivel kevesebb szabadidőm van, volt életemben, mint egy átlagos embernek… no nem mintha oly különleges volnék, csak a munkám olyan, hogy nem jár hozzá szabadidő, illetve nagyon kevés… pedig sok dolgot tudnék csinálni, ha volna, mert folyton tele vagyok tervekkel… de nincs.. és minden csak terv marad… aztán amikor képződik egy-egy óra lyuk az életemben, akkor pedig hirtelen azt sem tudom mit kezdjek vele… mint most… mert annyi nincs, hogy valami nagy projectbe vágjam bele a fejszémet… igy aztán írok… s ez is csak pozítívum… sztem.

Probléma – a második

mindig sikerül neki elterelni a figyelmet eredendő problémájáról…
nagy taktikus…
azt sem tudom, akarom-e kiugrasztani a bokorból…
mert igazság az hogy félek a végső következményektől…
hogy marad az egyetlen lépés, ami egyikünknek sem jó, és én sem akarom azt mert nagyon tudok szenvedni magányosan…
inkább megpróbálom kordában tartani, irányítani, kezelni…
s közben reménykedem…

Mostanában…

Sokat dolgoztam a múlt hónapban. Mindenkinél többet. Sajnos a rendszer olyan, hogy nincs sok értelme. Nem látszik meg a jövedelmemen. Ezért kicsit lazítok mostanában. Nem eröltetem a dolgot, mert a rendszer lényegéből adódóan nem sok értelme van, inkább magamra és életemre fordítom a képződött szabadidőt.
Kicsit bombázom N-t. Zaklatom, hogy megszokja… mi az ami elvárható tőlem, mi az amit adni tudok és ki vagyok én. Ezért aztán tegnap előtt is volt egy esti elbeszélgetésünk. Ezzel töltöttük az esténket. Beszélgettünk. Néha van olyan érzésem, hogy nem sok értelme van az egésznek. Optimista ember lévén bízom a dolgok jobbra fordulásában. Teszek is érte ezerrel. Nem várom a sült galambot. De néha elfáradok és azt gondolom, hogy reménytelen eset. Aztán mindig tanulok valamit, hogy bánjak vele és akkor mindig nagyon jó egy darabig. Aztán kezdődik elölről minden…