A küzdelem tárgya

Sokat dolgoztunk. Ház körüli munkák voltak, kerítés építése meg ilyesmi. Lányom is velünk volt szombaton, sokat játszott, de velem nem tudott együtt lenni amennyit szeretett volna, mert dolgoznom kellett. N-nel volt szinte egész nap. Ismét voltak sértődéses pillanatok. De tegnap ezeket szóvá tettem, és megint átbeszéltük a dolgokat. Ismét remégykedem, hogy jobb lesz. Azon vagyok. Már nem akarok hontalan lenni, nem akarok singli lenni, magányosan egyedül érzelmi sivárságban élni. Teszek és addig hajtom a dolgot míg N-nel az életünk nem terelődik olyan kerékvágásba, amiben élhető lesz mindkettőnknek, szeretetben, kiegyensúlyozott boldogságban.
Ezt szeretném, ez a cél és ezért küzdök a rossz és primitív beidegződésekkel szemben.

Vékony jégen táncolunk…

Kicsit törékeny … vannak sértődős pillanatok… tegnap három ilyen volt…
Most azt a taktikát követtem, hogy megkérdeztem mi a baj… semmi… volt a válasz, és nem foglalkoztatott a dolog tovább…
Pedig mindketten tudtuk, hogy mi volt a baj…
Később hálásan megpuszilt, jelezve, hogy szeret és szerintem tudat alatt megköszönte a türelmem…
Szégyenli a gondolatait… őszintézünk még sem mondja… nem beszél róla, mert tudja, nem lehetnének ilyen gondolatai… ő maga mondta, hitette el velem, hogy nincsenek… én ehhez tartom magam… és reménykedem abban, hogy nincs igazam…

Status Quo

Távirati stílusban…
Zajlik az élet. stop
Őszintézünk és működik. stop
Vannak kummogások is azért. stop
Szeretem és egy irányba tartok vele. stop
Szeret és egy irányba tart velem. stop
Jól érzem magam, kissé átalakult az értékrendem. stop
A nagybetűs Élet került előtérbe… nem bánom. stop
Stabilizálódásba fogtam, fogtunk és jövőt építünk. Közös jövőt. stop

Probléma – az első

*Ignotus – Akarom* című versét küldtem el neki, hogy örüljön…és ezt a választ kaptam …
” juj, de szép! Majd elmentem és kinyomtatom! Nagyon
tetszik… Majd ha lesz otthon netünk, akkor én is fogok egy csomó verset
böngészni, jó? Már csak hetek kérdése. Pusszantalak nagyon, és várom a
csendet, az együttlétet, s hogy öledbeborulva a kandallótűz előtt
magambaszippantsam a szerelem meghitt légkörét… mert ez van…”
Aztán este minden másképp alakult… mindenféle gyanúsítgatásokkal esett nekem, feltételezett és nem létező víziókkal bombázott, hogy így és úgy lesz és stb… hogy az esküvőnkön részemről nem lesz senki, és amiért anyám nem szereti őt, nekem nem kellene szóbaállnom vele, és mi csak a családunkkat tudjuk elfogadni…
sokat sírt közben… aztán folyton újrakezdte, hogy kiket szeretek és a rokonságom fontosabb, miért segítek a bátyámnak, miért álok szóba anyámmal… meg az ex- szel….
Sokáig nem tudtam megszólalni…
mitévő legyek? mit mondjak neki, most mikor építjük az új életünket, akkor miben bízzak? mikor már az elején ilyen problémái vannak… azt is a fejemhez vágta, hogy ilyenkor elmenekülök, a problémák elöl… hát most nem, nem menekültem el, megpróbáltam megértetni vele, hogy amit most csinál, az nagyon csúnya dolog, mert a családomnak esett neki, nem személy szerint nekem, és ők mindenkor a családom lesznek, még akkor is, ha nem szereti őket, és az a helyes ha ellene nem korteskedik, hanem elfogad úgy ahogy vagyok a családommal együtt…  Aztán elemeztem a család fogalmát…. nem is tudom, értelmes, intelligens embernek hogy juthatott az eszébe ilyesmi, hogy a családommal zaklasson ilyen szinten.. megdöbbenésemnek adtam hangot, és visszavonulót fújtam s hagytam saját levében főni….
Később, megkérdezte, olvastam e mailt… Mondtam, nem volt időm… Akkor már késő, jött a válasz… hát a fentiek lettek volna… aztán mi lett belőle!!!
Éjjel, mikor bebújtam mellé az ágyba, bocsánatot kért… reggel is még egyszer kért, hogy bocsássak meg neki…
Megtörtént…

Zajlik az élet

Mindig van cél… és egy kicsit haladunk előre. Nekem néha túl gyorsan, de aztán bizalommal fordulok új életünk felé… Tervezünk és alkotunk.. közben zajlik az élet, megállíthatatlanul zakatolunk. Néha felbukkan némi múlt béli emlék, amely emlékeztet az új élet előtti fájdalmakra, de most másképp kezelem le a dolgokat… már csírájában felemelem és megbeszéljük… s nem hagyom elmélyülni… addig nyüstölöm, míg úgy nem látom, hogy túl van rajta… de milyen témák ezek? … ez az.. többnyire az önbizalom hiányára visszavezethető belső gondok, gondolatok… Mint egy pszichológus, úgy működök e párkapcsolatban néha… még nem fáraszt… de próbálom erősíteni. De lehet e erősíteni bármit is ebben a korban? Talán sok munkával egyensúlyban tartani, azt lehet… hát remélem, mert ez ez utolsó esélyünk.

Életem újra…

Vele élek újra és mondhatom, nagyszerű érzés…
Mindketten emelkedetten érezzük magunkat, mint régen… szombaton megvolt az első találkozás… amikor hármasban voltunk újra… ő és a kislányom újra együtt… N. sírt, sokáig én sem tudtam megszólalni, kislányom olyan boldog volt… mindenki jól érezte magát azon a délutánon… kissé megnyugodtam… most már nem görcsölök úgy… persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt vagyok… teljesen még nem… ahhoz idő kell… 

Vers – Waltner von der Vogelweide

Waltner von der Vogelweide: A hársfa ágak csendes árnyékában

A hársfa ágak
csendes árnyán,
ahol kettönknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán,
ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!

Vígan futottam,
ki a rétre,
és kedvesem már várt reám
oly izgatottan
jött elémbe!-
Mily boldogság volt Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg bíz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.

S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen
Nevethet rajta
S titkon vágyat
érezhet, aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot,
ejahajhujj!
amit a fejem nyomot.

Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! Ó hogy szégyelném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga, meg én magam,
meg egy kismadár a fán.
Ejhajahujj!
az nem árul el tán.

Éjszakai műszak

Különös volt haza menni… vártak rám, beszélgettünk a nap történéseiről, életünkről, aztán egy pohár vörösboros kóla után lefeküdtünk… és újra csak beszélgettünk… aztán szeretkeztünk hangosan… finom és meleg volt… és elájultam…
reggel mesélte el, hogy ő fent maradt hajnali négyig… nem tudott elaludni… tévét nézett … meg ilyesmi…
gondolkodott… mi lehetett az, ami ennyire foglalkoztatta? hogy még aludni sem tudott egész éjjel…
mit kellett egész éjjel agyalni? – reggel csak annyit mondtam, remélem közös életünk javára válik az éjjeli agyalása…

Újra együtt

Vissza mentem. Vagyis újra otthon vagyok.
Vele élek és reménykedem…
Egyelőre mindenki örül… ő nagyon… én bízom benne, hogy sikerül-
Abban is reménykedem, hogy olyan új életet tudunk kialakítani, amely mindkettőnknek megfelel…
Nekem nem sok feltételem van… a lányom felhőtlen apaszeretete… semmi több.
Ő legjobban ahhoz ragaszkodott, hogy minden este otthon legyek vele.
És hogy legyen belátható időn belül közös gyermekünk.
Most itt tartunk. Talán vége a szenvedésnek.
Mindenesetre reménykedem és titokban rettegek.

Reménykedem

Megtettem az első lépést.
Boldog volt. Sokat beszélgettünk. Mindent átbeszéltünk, mégis izgulok. Bennem van a görcs rendesen, de bizakodó vagyok. Nagyon remélem tudja ő is, hogy mit csinál és nem teszi tönkre az életünket végleg…
Most még csak reménykedem…
Reménykedem és rettegek…

Vissza megyek

Azt hiszem azért fogom megtenni, mert azt mondta:
“GYERE HAZA LÉGYSZÍVES”…
sírva mondta ezt..
meg azért is mert szeretem, és ő is szeret engem…
meg aztán elegem van a SZÁMŰZETÉSBŐL!!!
van három otthonom, és én albérletben lakom… édesanyám, ex és ő—
mint Táncsics, sínylődök itt és hiába az a fenemód nagy szabadság, mikor az embernek magányosan kell élnie.
azt már meg sem kérdezem, hogy meddig… mert ez az állapot elmegy egy-két hónapig, esetleg néhány évig … aztán?
meg jár neki is és nekem is még egy esély…
hát most itt a lehetőség, hogy újra alkossunk valamit, összecsiszoljuk az életünket mint két smaragd románcát…
no ezt szépen megfogalmaztam…

Hogyan kell újrakezdeni?

Holnap azt hiszem újrakezdjük… de hogyan kell újrakezdeni? … csak betoppanok és maradok, vagy aprólékos tervet készítsek? mikor, mit, hogyan… vagy csak ott maradok és ott vagyok… megjöttem…
Nem tudom.
Azért van ám egy elképzelésem…
Egy hónap átmeneti időt adok magunknak… ebben az egy hónapban természetesen minden nap oda megyek haza, amikor a városban végzek… soha nem halkítom le a mobilom, tapasztalja, mikor és mennyit beszélgetek a kislányommal, illetve az ex-szel… és ha a legkisebb féltékenységi jelet tapasztalom, eljövök…nyíltan, minden nap beszámolok arról, mikor és mit tettem, találkoztam és beszéltem a volt családommal… ebben az egy hónapban teremtem meg a technikai feltételeit a számítógépem áttelepítésének… biztonsági okokból format c: és újratelepítés, dvd-kiírása…tiszta pc… laptop-on is… 4 GB pendrive a napi biztonság kedvéért adathordozásra… az albérlet felmondása 3 hónap után… cuccok a bátyámhoz mennek…és türelem, szoktatás, aztán meglátjuk…

Azt hiszem… újrakezdjük

Vissza megyek hozzá…
Azt hiszem vissza megyek hozzá. Nagyon hajlok rá, hogy valóban adjak neki, nekünk még egy esélyt…
Mert ami most van, az nagyon felemészt… nem igazán tudok élni a magány adta szabadsággal, épp azért mert magányosan telnek napjaim… Nem is értem, sokan hogy tudnak hónapokig, évekig vagy egy életen át egyedül élni…
Én behalok. Nem tudom élvezni semminek sem az ízét… minden oly szomorú, minden oly lehangolt, minden oly szürke és reménytelen…
Azt hiszem igent mondok holnap… és adok magunknak még egy esélyt… igaz addig még van egy beszélgetésünk, ami a végső lökést fogja megadni… nem tudom melyik irányba… de elindulok…

Nem tudok aludni… 3

ezért aztán írok…
arról, hogy folyton őrá gondolok, folyamatosan ingadozom a megbízom vagy mégsem bízom között…
most nagyon értem már, hogy milyen fontos a bizalom, és ha egyszer a bizalom kemény csorbát kap, azt rettenetesen nehéz helyrehozni…
szinte lehetetlen…
vagy csak én vagyok merev és megcsontosodott lelkű? nem tudom, mindenesetre, képtelen vagyok dönteni… néha hajlok rá, hogy engedek… aztán felrémlenek bennem megalázó szörnyűségek…

írnom kell arról is, hogy oly szépen szuszog mellettem az immár iskolás nagylányom, akit felvettek az első elemibe…
iskolás lett a kislányomból...
mit mondjak, nagy napokat élünk meg… és annyira szeretnék felhőtlen átélni még sok-sok ilyen élményt vele… s megint ő jut az eszembe, amikor ilyen élményeim nem lehettek… sőt lelkiismeret furdalásom volt amiért a lányommal vagyok, és titokban kellett találkozgatnom vele…
Úristen! hogy is engedhettem …
meg arról, hogy éhes vagyok… s most megyek és nézek valami abrakot kicsi lovamnak…

A lányommal voltam 2

Tegnap este, mint már említettem, kislányommal lehettem. Játszottunk postást, igen, én írtam a leveleket, ő pedig kézbesítette a szobafenyőnek, a kerékpárnak…aztán fürödtünk, fogat mostunk. Persze ezek a dolgok nem csak úgy történnek ám ilyenkor, hanem közben sokat beszélgetünk mindenféléről… nem áll be a szája sosem… mindenhez van véleménye, mindenről van kérdése… aztán néztünk egy filmet, no nem sokáig és aztán mesét olvastam. Amíg olvastam a verseket, szorosan hozzám bújt, volt hogy rám mászott… a hasamon feküdtem úgy olvastam és ő felmászott a hátamra és a vállam fölött nézte a mesekönyvet… azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor igazán megérezhettem azt, hogy igen is közel vagyunk egymáshoz a körülményekhez képest is…
Boldog vagyok e miatt most nagyon.

Szerencsétlenségemmel táncolok

Nevetnem kellett szerencsétlenségemen…
késő este jöttem el a volt családomtól… én altattam a kislányomat, mert az ex dolgozott…
elmentem az Tescoba, hogy vásárolok magamnak némi ennivalót, mert tudtam, nincs semmim sem otthon (sicc!) … fogtam egy kosarat és sétálgattam… majd raktam a kosaramba egy PC World-öt, úgy láttam jó témákkal foglalkozik a márciusi szám, -régen szerettem- betáraztam a coolból is vagy négy üveggel s effektnek egy édes vörösbort is a kosaramba tettem… még egy csomag étcsokis perecet is választottam, meg néhány zsemlyét, mielőtt még a pénztárhoz vonultam… már nagyon nehéz volt a kosár… alig találtam egy működő pénztárat… beálltam volna a sorba, de a pénztárosnő közölte, csak fél óra múlva tud fogadni, most nem fizethetek…fél éjfél volt… azt akarja mondani, még fél órát kell az áruházban töltenem s utána tudok csak fizetni? igen… akkor nem kérek semmit, mondtam és a kosarat letettem a pultra… a viszont látásra… és eljöttem…
majd azon töprengtem, itt állok kaja, pia és edesség nélkül, minden zárva, otthon semmi ennivaló, semmi innivaló… nos ekkor nevettem fel jóízűen, mert jelképessen is , de nagyon a béka segge alatt éreztem magam…

Az a baj…

- hogy megint nem igazán tudom, hogy mit akarok…
- hogy elveszítem folyton minden erőm, nem bírok kitartani…
- hogy nem tudom ki kel-e tartani… nem jobb e feladni a küzdelmet?
- hogy nagyon nem élvezem a fenemód nagy szabadságot…
- hogy állandó jelleggel mindenféle hiányom van… sex, verbális kontaktus, érintés, csak úgy … közelség..
- hogy sosem jó ami van…
- hogy szeretnék már nyugodtan élni egy kiegyensúlyozott kapcsolatban és gyakorlatilag nem sok reményem van rá–
- hogy ami adódik, illetve ami van attól félek… mi lesz ha megint kudarcba fullad?
- hogy … minden bajom van, az a baj…

Hatalmasan hosszú

Ma korán lefexem. Mert reggelente egyre nehezebben exhumálom magam… éjjel kettő, amíg általában fent vagyok és most érzem, fáradok, úgy hogy ma korábban lefexem. Küldtem neki, N-nek egy két és fél flekkes levelet. Döbbent lesz reggel, mert egy, nem számít komoly levélre, még inkább ilyen hosszúra… kiteregettem mindent. Olyan vízválaszó szerű írás… nem jó nekem ha nincsenek tisztában a dolgok.. senkinek sem jó az… Olvassa csak. Szerintem reggel nem lesz ideje rá… olyan hosszú… talán soha sem írtam még ekkora levelet, ráadásul tartalmasat is…

A szerelem olykor… – Ladányi Mihály

A szerelem olykor…

A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipõfûzõnek, amely kitartott akkor is,
midõn a cipõtalp felmondta a szolgálatot.

Elveszett itt minden

Szépen széjjelvágtam a kapcsolataimat… mind azt a kettőt… és most fáj. Amíg cselekedtem a dolgokat nem is voltam igazában annak tudatában mit is csinálok. De most nagyon rám tört, hogy egyedül maradtam. És most fáj. Árvának érzem magam és nagyon elveszettnek. Legszívesebben eltűnnék, mint erdőben a vadnyom…